Fotó: Mari László
Közép-Ázsiában járunk, a Kaszpi-tenger keleti partvonala és a Kugitang (Köýtendag)-hegység, illetve az Amu-Darja és az iráni határ mentén húzódó Kopet-dag-hegység között elterülő Türkmenisztánban. A tranzitvízum mindössze ötnapos tartózkodást enged, úgyhogy irány a sivatag. A fővárosból, az új épületállomány márványkoncentrációja miatt teljesen fehér és hangulatát tekintve utópisztikus, egymilliós Aşgabatból indulunk.

A Kara-kum („fekete homok”) Türkmenisztán területének 70%-át foglalja el. A majdnem négy magyarországnyi sivatag egyes területein évtizedekig nem esik az eső. Egykor itt vezetett át a Selyemút egyik északi ága, ma egy rossz autóút és egy vasútvonal keresztezi. Kőolajban és földgázban rendkívül gazdag, de itt található a világ harmadik legnagyobb kénlelőhelye is.

Maga a gázkráter a közelben lévő Derweze faluról kapta nevét. A helyiek a teke törzs tagjai, akik megőrizték félnomád életmódjukat. Húsz éve a türkmén elnök utasítására az akkori település lakosait elköltöztették, a falut pedig buldózerekkel a földig rombolták, mert „kellemetlen látványt nyújtott a turisták számára”. Aztán 12 évvel később újraépítették.

Az égő üreg története pedig 1971-re nyúlik vissza, amikor egy szénhidrogén-kutató fúrás során a szovjet geológusok földgázzal teli barlangot leltek. Ámde a fúrótorony alatt beomlott az alapkőzet, helyén pedig egy kb. 100 m átmérőjű, nagyjából 20 m mély, meredek falú medence maradt. A veszélyes gázok szivárgása miatt a szakemberek úgy döntöttek, hogy begyújtják a földgázt, néhány nap alatt úgyis elég majd. De nem így történt... 53 éve ég itt a földgáz! Egészen szürreális látvány a lángoló kráter, és senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy fázni fog a szélén ácsorogva...

Morajló lángok, csillagos ég és földgázszag. Tevék, füles sün, sivatagi gyíkok és nyulak. Nem messze a túlméretezett tábortűztől jól felszerelt turista jurta- és sátortábor létesült, a környezet pedig minden érzékszervünket megmozgatja.