Kicsit így jártam Lombokkal, ami egy Balihoz hasonló méretű sziget Indonéziában, s ultrahíres és -látogatott szomszédjától csak egy pár tíz kilométeres tengerszoros választja el. Gyönyörűséges a tengerpartja, az öblei homokosak, kifogástalan az éghajlata, és teljesen elkerüli az ipari méretű tömegturizmus. Elképesztően gyönyörű, sziklákkal szegélyezett, sekély öblökben terelgetik marháikat a pásztorok – mindössze néhány strandoló európai szeme láttára. Az ember ottjártakor csak csóválja a fejét, és nem érti. És persze örül, mert míg Bali egyre zsúfoltabb, Lombok hibátlannak tűnik.

Fotó: Kirschner Péter
Air Terjung – a völgyek mélyén a romantikus vízesések sok indonéz turistát is vonzanak

Persze mindez még változhat, hiszen Bali látogatottsága sem megy vissza az ősidőkig… Lombokon épp az iszlám világ gazdagabb részéből érkező turizmus fejlesztése az aktuális ötlet, mégpedig arra alapozva, hogy a balinéz hinduizmusnál itt elterjedtebb a muszlim vallás. Még az őslakosnak számító szaszakok is inkább a muszlimok sorait erősítik. Közismert, hogy Indonézia a Föld legnépesebb muszlim állama – ám az már kevésbé, hogy bár a muszlim vallási marketing rendkívül erős és hatalmasabbnál hatalmasabb mecsetek állnak mindenfelé, de lényegében hívők nélkül. Indonéziában „kötelező” valamiféle vallást megjelölni, ezért az emberek beikszelnek egyet a nyomtatványokon, de aztán csendesen elhanyagolják a gyakorlását. Így megy ez arrafelé is, nemcsak nálunk. Az aktív hívők aránya a hivatalos 88%-nak mintegy ötöde lehet.

Fotó: Kirschner Péter
Tánc és hipermarket avagy amikor a buliba benéz néhány balinéz. a balinéz-hindu vallási események majdnem annyira hétköznapiak, mintha csak boltba menne az ember

Jóval aktívabbak a balinéz-hindu vallás követői – ez itt etnikai kérdés is egyben. A balinézek számára az etnikai hovatartozás kimutatására, az örökölt kultúra ápolására is alkalmas a vallási eseményeken való részvétel. Épp, mint a szomszédos anyaszigeten, úgy itt is szinte minden napra jut ünnepelnivaló, így egy egész napos motoros tekergés során folyton „Hati hati, ada upacara agama!” (Figyelem, vallási tevékenység folyik!) feliratú közlekedési táblákba és felvonuló lakosokba, csipkeruhás asszonyokba és ünneplőszarongba bújt férfiakba botlunk.

Fotó: Kirschner Péter
Citromízű banán amint az köztudott: a zölden leszedett gyümölcs a konténerekben fog megérni a tengeri úton. Az éretten szedett viszont sokkal finomabb!

A mindennapok megélhetését a többség számára a mezőgazdaság biztosítja. A sziget gazdag, zöld, buja és termékeny.

Lombokon is a rizs a legfontosabb termény, de az elmúlt húsz évben felzárkózott mellé a helyi szárítótornyokban előkészített dohány. De nevelnek itt többek között arékadiót, babot, fahéjat, kávét, szegfűszeget, vaníliát, borsot, csilit és banánt is.

A falusi konyhaasztalon leginkább fehér rizs (nasi putih) és némi gyümölcs, esetleg tojás lelhető fel, Aan tanjung környékén, Kutától keletre viszont a part menti halászfalvakban intenzív halászat folyik, és azok a halfélék, amik elkerülik a füstölőt, kifejezetten finomak.

Fotó: Kirschner Péter
Plaza de Lombok – zöldséges, élelmiszerbolt, Apache Clove cigaretta és benzinkút. Indonézia-szerte hasonlóan működik a kiskereskedelem. a benzint egy- vagy kétliteres palackokban mérik, literje 150-160 forint

Ugyanis kifejezetten elterjedt az „ikan diasap” nevű, füstölt és grillezett tengeri lényeket tartalmazó konyhai elegy: sügér- és makrélafélék, apró ráják, kalamárik. Nemcsak a tengerparti éttermekben találkozhatunk e kimondottan nehezen lenyelhető étellel, de a piacokon is, sőt, a tengerparti sávban kis standokon, műanyag kosarakból az út szélén is árusítják. Bayanban így megesett, hogy nem tudtam megenni a kirendelt sült (füstölt) halat, – és szégyen a kérés, de hasznos: kérnem kellett helyette két tükörtojást két szelet kenyér közé illesztve…

Akinek az indonéz népi konyha kimondottan a kedvence, Lombokon leginkább a jávai fogások egyszerűsített változataival találkozhat. Személyes favoritom a „kentaki”, máshol „kentuki”, ami bajszos öregúrral fémjelzett névadója után egy rántottcsirkeféle, „teh botol”-lal, azaz palackos, hideg teával pedig egyenesen remek.

Lombok mindenkinek ajánlható, aki szereti a természetet: nagy erdőjárások, motoros csavargások, vulkántúrák helyszíne – de az is ide jöjjön, aki csak magányosan, vagy épp szíve választottjával kettesben vágyik egy nagyon nyugodt, kifejezetten megfizethető és kellemes pihenésre – távol a tömeges turizmustól. A homokos, paradicsomi tengeröblöket legfeljebb néhány kíváncsi bivallyal kell megosztani… Fel hát Lombokra!