Fáradtan állnak az emberek a gödi Széchenyi-csárda melletti csónakháznál. Dolgoznak a szivattyúk, várfalra emlékeztető homokzsákrendszeren keresztül pumpálják vissza a Dunába a szivárgó vizeiket. A csárda üzemel, bár az alkalmazottak a sörcsapolás mellett folyamatosan söprik a vizet az épületből. Esteledik. A helyiek, köztük képviselő, ifi kajakos, zenész, hidrobiológus, mind a vizet figyelik, hiszen az elmúlt bő évtizedben immár harmadszor tetőzik az „évezred árvize”. Mielőtt hazaindulnánk, valaki megkérdezi tőlem: „Ugye majd erről az árvízről is fogsz írni?” Megígérem, fogok

Értelmes ember nem építkezik ártérre. Ez egy olyan evidencia, amelybe nem nagyon lehet belekötni. A helyzet azonban korántsem egyértelmű. Nézzünk egy történelmi példát! Sokan hallottak már a Helytartói Palotáról a Hajógyári-szigeten. A római építőmérnökök alaposságához kétség sem férhet, mégis hogyan fordulhatott elő, hogy Pannonia legfontosabb igazgatási központját ártérre építették, ahol a legutóbbi árvíz egy egész épületszintet elöntött volna?

A Földgömb magazin májusi lapszáma részletesen foglalkozik a Körösvidékkel. Szép és tartalmas cikket talál az Olvasó a lapban a Kis-Sárrétről. Mi azonban most a Tiszát veszük górcső alá. A témának aktualitása a száraz, csapadékszegény tavaszi időjárás is. Vendégünk Balogh Péter geográfus, tiszakutató, ártéri gazdálkodó.