Letűnt városok és legendás civilizációk, természeti katasztrófák és máig tartó emberi konfliktusok színtere. Nevével ellentétben tó, melynek mélyén pezseg az élet – még ha kezdetleges is. A kiszáradás fenyegeti...
A Szír–Jordán-árok legmélyebb részén található, misztikus Holt-tengernek nincs közvetlen kapcsolata egyik óceánnal sem, tehát „csupán” egy tó. Határos a Szentfölddel, ahová Ábrahám vezette Izrael népét, ahol élt és kereszthalált halt Jézus, és ahol Mohamed próféta a mennybe szállt – ez a sivatagos táj egyaránt formálta a keresztény, az iszlám és a zsidó vallást. A nagy világvallásokban ez a vidék az isteni harag kinyilvánulásának színtere is, hiszen története mind a Bibliában, mind a Koránban a bűn városainak, Szodomának és Gomorának az elpusztításával vált ismertté, aminek a térségben lejátszódó vulkáni folyamatok adhattak valós alapot.
Szentföld-történet
A terület kialakulása nagyjából 3 millió éve kezdődött. A Kelet-afrikai-árokrendszer folytatásaként, az Akabai-öböltől kiinduló törésvonal mentén elmozduló Szír–Arab-tábla mozgása miatt megnyúló földkéreg megsüllyedt, majd újabb törésvonalak mentén – megélénkült vulkáni tevékenység kíséretében – kialakult a Szír–Jordán-árok, a Föld legmélyebben fekvő szárazföldi területe, amelynek sivatagi alja ma 431 méterrel a tengerszint alatt található. Hiszen ez a Holt-tenger vízszintje (ami évente kb. 1 méternyit süllyed!)
Az árok keleti oldalán az Szír–Arab-tábla peremének 500 millió éves, ősi kőzetei találhatók. Ezek a homokkő rétegek egykori sivatagok összepréselődött homokdűnéiből jöttek létre. Ott, ahol a folyók utat törtek maguknak a homokkőben, mély szurdokvölgyek alakultak ki, melyek falain néhol a hajdani dűnék maradványai is kivehetők. Ilyenek például a „jordániai grand kanyon”-ként is emlegetett Mujib-vádi vagy a Numeiravádi is. Délebbre az Arabavádi, az árok következő szakasza teremt kapcsolatot az Akabai-öböllel.
Az árok nyugati oldalán lévő kőzetek teljesen más eredetre utalnak. Az itteni kanyonok kövületben gazdag mészköve egy valaha volt trópusi óceán mélyén képződött 60–90 millió évvel ezelőtt. A keleti oldal ősi kőzeteinek folytatása csak jóval délebbre, az Akabai-öböl nyugati részén, a Sínai-félszigeten található, a kéreglemezek jelentős elcsúszásáról tanúskodva.
Mély és veszélyes!
A Balaton-hosszúságú tó egy mélyebb északi (legnagyobb mélysége 375 méter) és egy sokkal sekélyebb déli medencére tagolódik. A meder alatt évmilliók só-, iszap- és egyéb üledékrétegei fekszenek, vastagságuk néhol a 12 kilométert is eléri. Ha pedig ezt még „megtoldjuk” a környező 1200–1600 méteres hegyek magasságával, megállapíthatjuk, hogy ez a Föld legmélyebb, több mint 14 kilométer mély árka!
Mivel a tónak nincs lefolyása, az elpárolgó víz telített sóoldatot hagy maga után, amelynek koncentrációja tízszerese az átlagos tengervizének. A vízbe kerülő tárgyakon napok alatt kikristályosodik a só. Sűrűsége kb. 30%-kal nagyobb, mint bármelyik édesvízé, ezért sem tudnak a fürdőzők lemerülni, így csupán élvezik a lebegést a víz színén, sokszor a már „kötelező” újságolvasós képet sem kihagyva.
A kellemes, ásványi sókban gazdag vízben való lebegés során azért nem árt az óvatosság, mert a súlytalan fürdőzés veszélyeket is rejt. A sós víztől a fürdőzőnek azonnal eszébe jutnak elfelejtett hámsérülései. A szembe kerülve sem kellemes, de lenyelve már pohárnyi mennyiség is a gége megduzzadását, majd fulladásos halált idézhet elő. A gyomorba jutva a mérgező vízben lévő koncentrált kalcium- és magnéziumsók elvonhatják a vizet a testszövetekből, és megtámadhatják a központi idegrendszert is.
Az élet sója
Már az 1930-as évek óta ismert, hogy a tóból nem teljesen hiányzik az élet, hiszen időnként megfigyelhető rajta a sókedvelő egysejtűek túlszaporodása okozta vörös vízvirágzás. Ám az extrém környezetbe való alámerülésre egészen 2010-ig senki sem vállalkozott. Ekkor azonban sikerült felfedni a tó mélyének titkait. Már maga a búvárkodás sem egyszerű feladat. Míg egy normál tengeri merülésnél 6 kg pluszsúly elegendő, a Holt-tengerben közel nyolcszor ennyi ólmot kell a búvárnak magára erősítenie. A ruhának is teljesen zártnak kell lennie, hogy a bőrrel semmiképp se érintkezhessen a víz.
Az első búvárokat meglepő kép fogadta: alig 30 méterrel a vízfelszín alatt édesvizű forrásokra bukkantak, amelyek hasonló formájúak, mint az óceáni hátságok völgyeiben található fekete és fehér füstölgők! Ezekből azonban kevésbé sós, ezért kisebb sűrűségű, ásványokban gazdag víz tör fel. A források közelében nyüzsgő élettel találkoztak. Olyan mikrobák telepei borították a forrás környezetének szikláit, amelyek bár fotoszintetizálnak, képesek a vízben lévő szulfidokat is hasznosítani. A zöldes árnyalatú baktériumtelepek mellett, nagyobb mélységben már csak a kizárólag szulfidokat fogyasztó, fehér színű biofilmrétegeket alkotó baktériumtelepek találhatók. Ezek az élőlények rendkívüli alkalmazkodóképességről tesznek tanúbizonyságot, hiszen nemcsak a szélsőségesen magas sótartalmú tengervízhez tudnak alkalmazkodni, de elviselik a forrásokból feltörő édesvizet is.
A só formát ölt
A tónak nemcsak a földtani, hanem a felszínalaktani képződményei is sajátosak és nem utolsósorban rendkívül látványosak. Elsősorban az intenzív párolgás miatt kikristályosodó só formakincse különleges, például a gomba alakú sószigetek, vagy a tó partján található, változatos sóképződmények. A sós víz visszahúzódása sószinlők, az üledék kiszáradása sópoligonok kialakulását eredményezi. Az elmozduló sós-agyagos üledék egymásra csúszása (turolása) mellett megjelennek a felszín repedéseit kitöltő sókötelek, valamint a só oldódásának sajátos mikroformái, a sókarrok, a sógombák és a sócsipkék is.
A déli parton felszínre kerülő kavicsos-agyagos üledékben az 1980-as évektől kezdődően egyre több kráterszerű beszakadás jelent meg, gyakran csoportosan, illetve egy vonal mentén kialakulva. Mivel épületeket és emberi életeket is veszélyeztettek, alapos vizsgálat következett. Kiderült, hogy a felszíni üledékek alatt vastag sóréteg húzódik. Ameddig e rétegeket nagy töménységű sós víz borította, a sóval telített víz – hiába táplálták felszíni és felszín alatti édesvízbefolyások – nem tudta oldani a sórétegeket. A sós víz visszahúzódása után azonban a szárazra került partokon időszakosan megjelenő édesvizek – részben eróziós árkokat mélyítve, részben szivárgó rétegvíz formájában – elérték az üledék alatti sóréteget, beszivárogva pedig kisebb-nagyobb oldási üregeket hoztak létre. Az alátámasztás nélkül maradt üledékrétegek így helyenként beomlottak, létrehozva a felszíni beszakadásos formákat.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
