A tartós emberi használatra szánt természetes barlangok, föld alatti mesterséges üregek és a hibrid megoldások változatossága az egész világon lenyűgöző. A barlanglakások kultusza ugyan napjainkra erősen megkopott, ám egykor emberek sokasága élt ilyen helyeken – lapozzuk csak fel Révai nagy lexikonának vonatkozó szócikkét, hogy megtudjuk: egyedül Kína löszbarlang-lakóinak számát is milliósra becsülték mintegy száz évvel ezelőtt! A téma saját enciklopédiát érdemelne, de nézzük meg néhány különleges esetét!
A barlanglakások – még ha eredetileg természetes barlangok is – majdnem mindig emberkéz által megmunkáltak, bővítettek. Az ember gyakran használta ki erre a célra az olyan geológiai adottságú helyszíneket, ahol egy szilárd főte (fedőkőzet, jelen esetben a helyiségek „mennyezete”) alatti, puhább kőzetbe könnyedén vájhatott belső tereket: ilyet találunk például a budai Várhegy gyomrában is. Aztán vannak a mívesebb kidolgozású típusok: ilyenkor az életteret homogén anyagba, például löszbe, tufába vagy megmunkálható homokkőbe vájták. Az utóbbi két kőzettípusnál találhatjuk a legszebb formákat, mert a félkemény anyagok faragásra alkalmasabbak, tartósabbak. Az ilyen helyeken gyakran a fafaragás, a bútorművészet és a felszíni építőművészet formáit is tömör kőre adaptálva látjuk viszont, ahogy a jordániai Petra homokkő-remekműveinél is.
A barlang tényleges funkciói (pl. lakás, templom vagy síremlék) között a határok gyakran elmosódnak; az erdélyi Törcsvár közelében például a szerzetesi élet templomhoz kötött, míg Tihany esetében remeteségről beszélhetünk, Kairó historikus temetőjében pedig egyesek a síremlékekben laknak. A II. világháború alatt Berlinben – elárulásukig – üldözöttek éltek a temető kriptáiban.
Sóbányák mélyén már évszázadok óta alakítanak ki lakófülkéket, mert a pormentes, a külsőtől eltérő páratartalmú, ozmózist elősegítő levegő gyógyító hatású lehet például az asztmás betegeknek. (Ha már bánya, itt kell megjegyezni, hogy a historikus bányászkolóniák barlanglakásai is külön búvárlati csoportot alkotnak…)
Magyarországon sok helyen volt kultusza a barlanglakásoknak, de a hatóságok sosem nézték igazán jó szemmel ezt az életformát. Bár többnyire valamilyen szabványra hivatkozva nehezítették az életüket így tengetők dolgát, a valódi ok inkább abban gyökeredzett, hogy a legszegényebb néprétegek lakták e helyeket.
Tény azonban, hogy az állékonyság – különösen lösz esetén – okozhat problémát. Geotechnikai alapvetés, hogy az ilyen kőzet önboltozóképessége minden átmenet nélkül képes megszűnni, miután a szerkezet mészváza vizet kap, s ennek katasztrofális következményei könnyen beláthatók.
A hazai előfordulások közül Noszvaj, Budafok, Kőbánya és Sóskút változatos kőzetekben kialakított barlanglakásai mindenképpen figyelmet érdemelnek, annak pedig, aki komolyabban elmélyedne a honi „remeteélet” történetében, Mednyánszky Miklós 2009-ben megjelent műve (Magyarországi barlanglakások) igazán hasznos segítséget nyújt ebben.
Föld alatti háború
A háborús események és egyéb konfliktusok Hitler bunkerétől egészen a budai Várhegy alatti Hitler-alagútig tömegével termelték ki a barlanglakásokat. Az I. világháború megmerevedett frontvonalaiban például – kiváltképp a magashegyekben – a barlanglakás volt a túlélés egyetlen lehetősége. De a II. világháború idején is jó szolgálatot tettek a föld alatti mesterséges üregek.
A légitámadások miatt a Német Birodalom a V–2 rakéták gyártását Nordhausen föld alatti gyáraiba helyezte át. A hatalmas belvilágú, föld alatti folyosókat rabszolgák készítették, akik a munka végeztéig lakóhelyként is használták az üregeket. Az „értékesebb” emberek azonban később is barlanglakók maradtak a légitámadások miatt.
Szintén kényszerűségből épültek alagutak országok határzónáiban, ahol a feltűnést kerülendő tartózkodtak hosszabb időn keresztül. Az NDK és az NSZK között nem kevesebb, mint 70 alagút épült. Ezeknek csak egy részében laktak életvitelszerűen, a munka tartama alatt, s ugyanígy izgalmasak a hasonló célú palesztin kezdeményezések is…
Az elmélyülés barlangjánál (Thaiföld)
Előretoltam a nemes fából esztergált gömböt, hogy a kulisszás sebességváltó mászófokozatába kapcsoljak a szerpentinen kerékpározva. Ez az első alkalom elindulásom óta, hogy a krómozott bronz kar letolja a váltó rudazatát, és a pedál alatti fogaskerekek halk kattanással jelzik, a csúszóék átváltotta a csoportkereket. Minő kéjes érzés ez a fogyasztói biciklik kattogó-recsegő váltásához képest! Áldottam is a Wanderer cég mérnökeit, akik 1941-ben képesek voltak olyan szerkezetet kifundálni, amely – szemben a mai tömegtermékekkel – zárt házzal készült. Olajban úszó, utánállítható golyóscsapágyai, ujjnyi széles fogaskerekei a hitvány, de a terméknek jó profitot hozó bowden nélkül várhatóan még néhány évszázadig vígan működhetnek – ha jó kezekben maradnak.
A látványos formakincsű mészkőhegyek vonzottak Sziám (Thaiföld korábbi neve – a szerk.) Krabi tartományába. Már hetek óta küzdöttem az úton, higanyos hőmérőm 42 Celsius-fokot mutatott, nem csoda, hogy erőm szinte teljesen elhagyott. Megváltás volt megpillantani az útszéli sztúpát, s mellette az árnyas barlangbejáratot. Idilli helyre érkeztem! Rögvest megmártóztam a felduzzasztott patakban, hogy aztán a templomból kiáradó füstölőillatú, hűvös levegő csábítson henyélésre, s az itt ritkaságszámba menő szamóca, amit egy barátságos árus nyújtott felém.
Még nedves ingemben, a mennyezetről lógó emberméretű cseppkövek között lépkedtem lefelé a barlang faragott lépcsősorán, melynek legalsó fokainál fogadalmi gyertyák fénye vetült Buddha nirvánába révülő arcára. A mélyből fúvó légtől lobogott a láng. Mindkét irányban újabb folyosók nyíltak, melyek a szerzetesek gyékénnyel elválasztott alvófülkéihez vezettek. E vallás puritanizmusához, elmélyülést igénylő szelleméhez, a zavartalan meditáláshoz kiváló tér állt itt rendelkezésre. Az életre emlékeztető egyetlen hangot a barlangforrás csepegő vize adta.
Kint egy láthatóan régen félbehagyott építkezés nyomaira bukkantam: a kifelé dőlő sziklafal egyik boltívét akarták kiépíteni. Az arra járó barátok talán először láttak európait, így azonnal meghívtak magukhoz. Kaptam az alkalmon, és felajánlottam a rendfőnöknek, hogy segítek befejezni a munkálatokat. A sziklafalban mintegy emeletmagasságban kialakított, mesterséges üregben rendeztem be átmeneti szállásomat a munkálatok idejére. Heteket töltöttem ott, s közben befejeztem a meditációs ház építését, és életemben először (utált egyetemi vasbeton-híd tanulmányaim után!) végre egy trópusi fából készült fahídon tehettem próbára mérnöki képességeimet. Ottlétem utolsó napjaiban a barlanglakások főtéinek biztosítását végeztem el.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy lehetetlennek látszó kéréseimet (pl. gyémántfejes koronafúró, aggregát, sziklafúró-állvány, korrózióálló acélsodronyok, műgyanták beszerzése) azonnal teljesítik…
Barlanglakásom kellemesen távol tartotta a hőséget, moszkitókkal nem találkoztam, és a magas páratartalmat is gond nélkül viseltem el. Annyira jól éreztem magam, hogy későbbi utazásaim során is mindig előnyben részesítettem éjszakára a barlanglakásokat. Van még egy különös előnye ezeknek a helyeknek: biztonságos és nyugodt alvással kecsegtetnek, hiszen a falak visszavernek minden neszt, így az amorf alakzatok lehetetlenné tették a hirtelen rajtaütést.
Hadiszállás a föld alatt (Vietnám)
2007 márciusában gördültem be kerékpárommal Csi Linh faluba. Nguyen Thi Nga segédkalauz-lány házát kerestem. A vietnámi historikus vasutak tanulmányozásával foglalkoztam akkoriban, s erre kiváló alkalmat adott az egyszerűnek hitt lánnyal való ismeretség, akinek már apja is vasutasként dolgozott. Lesajnálva gondoltam a kis kalauznőre, akinek élete a jegylyukasztás körül forgott, ám előítéletem már akkor csillapodni kezdett, mikor két húgával hatalmas fadézsába állítottak, és fél órán át vakarták rólam az elmúlt hetek vasúti zagyát. Miután tisztába tettek, a könyvespolcukról leemeltem Az infinitezimális számítások specifikus kérdései c. angol nyelvű művet, és végképp be kellett látnom, hogy elhamarkodottan ítéltem.
A történetet azért mesélem el, hogy érzékeltessem: autentikus forrás hívta fel figyelmemet Rejtő Jenő bizarr gondolatára, nevezetesen, hogy a rendőr-őrszoba alatt kialakított barlanglakásban senkinek sem juthat eszébe az illegalitásba vonult főhőst keresni. Az ötlet nemcsak a regényben vált be: a vietnami háború idején a vasúti szállítások akadozni kezdtek az alagutakból előbukkanó és rögvest eltűnő fantom-emberek tevékenysége nyomán. Egy katartikus szabotázst az tud igazán megízesíteni, mikor a hatalom abban sem biztos, hogy üzemzavarral vagy szándékolt eseménnyel áll-e szemben.
Ha kíváncsi vagy Szirmai Gábor kalandjának folytatására, lapozd fel nyomtatott lapszámunkat!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
