Huzatos legelővidék

Felbukkantak bennem a kis faház képei és a tavakkal, vulkánokkal tarkított, kékes-zöldes árnyalatú tájéi, amik természetes otthonosságukkal vártak vissza bennünket felfedezőútjainkról. Alig vártuk, hogy a mindig vizes és még nyáron is folyton karcosan hűvös időjárásban megmelegedhessünk a facsoportokkal tarkított legelők szélén kéklő szállás százéves sparheltjének tüzénél – mely alighanem idei vesztét okozta.

Isten hozott! – Tízórányi autózás után, elcsigázott gyerekekkel, égnek meredt idegszálú szülőkként megérkezünk a bizonytalan állapotú szállásra, ahol nagy megnyugvásunkra otthonos, kedves fogadtatás és bohém hangulat vár – névre szóló üdvözlettel

Fotó: Nagy Éva Johanna

A konyha ablakából látszik a Calbúco vulkán, és nincs messze az Osorno szabályos kúpja sem. Közvetlen környezetünkben hatalmas, egyenletes síkság terül el, ahol az Andokból lefutó és a Llanquihue óriástava felett az óceán irányába továbbgyorsuló szelek igazán vad tájjá teszik a dél-chilei Puerto Varas vidékét.

Nincsen konyha vulkán nélkül – Otthon a Börzsöny, itt a Calbúco látványával az ablakban szeletelhetjük a vacsoráravalót

Fotó: Nagy Éva Johanna

Növényzetillatú, nedvességgel telt szél vág az arcokba, és hozza a számunkra teljesen ismeretlen, délvidéki madarak egzotikus ricsaját. Távcsövemmel a kezemben próbálom meghatározni a furcsa szárnyasokat, de a derékig érő fűben lépkedve az errefelé külterjesen tartott, termetesre növő tehenek lepényeire is figyelnem kell. Időközben erős zivatar kezd csapkodni körülöttem, de ez még nem állíthat meg. Viszont az irtásréten érthetetlen hirtelenséggel elém került, bávatag óriástehenek a szomszéd haciendájáról már igen – azoktól halálosan félek.

Megvan. A trópusokat idéző madárraj andoki íbiszekből áll!

Most már mehetek vissza a házikóba, mielőtt teljesen Jacques Paganelnek ­– Verne hóbortos geográfusának – érezném magam, akit a természet rejtélyei annyira el tudtak sodorni, hogy spanyol helyett véletlenül portugálul kezdett tanulni a csendes-óceáni partokra, Concepciónba érkezve a Grant kapitány utáni kutatás során.

Farm a végeken – A campo, vagyis a vidék épületei a német telepesek stílusát hozták el az Andokba. A vad tájat érdekesen finomítja az európai hatás

Fotó: Nagy Éva Johanna

Tüzes víz

A tóvidék legnagyobb állóvize, a spicces nyelvbotlást idéző nevű Llanquihue partjánál magasodik a kisház konyhaablakának főszereplője, az utoljára 2015. április 24-én működő, 2015 m-es Calbúco vulkán. 2 km-es magasságba emelkedő kitörési felhőjének törmelékanyaga hajnalban zúdult a környékre, melyet aztán lávafolyások is követtek. Összesen 210 millió m³-nyi törmelék és láva hagyta el akkor a Calbúco kürtőjét.

Nyáron pihen... – A német hatás a mechanikában is megjelenik. A steampunk Volkswagen ratrak az Osorno vulkán havas lejtőin szolgálja ki a téli síelőket

Fotó: Nagy Éva Johanna

A mindössze 70 m-en húzódó Llanquihue-tó szegélyének másik nagy rétegvulkánja a közeli Osorno városáról kapta nevét. Ma a spanyol telepesek elnevezése nyomán így hívjuk, de az őslakos mapuche törzsek a saját, izgalmas neveikkel illették: Purailla, Purarhue, Prarauque, Peripillan, Choshueco, Hueñauca vagy Guanauca. Ha elővesszük a Los Lagos régió térképét, tovább is fürödhetünk e számunkra földönkívüli hangzású nevekben: Malalcahuello, Pehuenco, Huerquehue, Carrenleufú, Futalafquén, Panguipulli – és így tovább. Autózás közben azzal tartjuk éberen figyelmünket, vajon ki tudja ezeket hamarabb és helyesen kiolvasni 120 km/h-nál...

Az utoljára 1869-ben kitört, jégsapkás, ma 2652 m magas Osorno vulkán bazaltos-andezites anyaga alatt rejtőzik egy 250 000 éves, lepusztult rétegvulkán is, a La Picada. Ők így együtt, barátságban Chile egyik legaktívabb vulkanikus egysége: 1575 és 1869 között 11 feljegyzett kitörésről tudunk, a legutolsó környékbeli működés 2018-ban zajlott.

A jégtől a vadvízig – A jégsapkából származó olvadékvizek sebesen futnak le a lávamezők óriási kőblokkjai között. A szabályos Osornót néha „Dél-Amerika Fujijának” is nevezik

Fotó: Nagy Éva Johanna

Vonzó vízesések

A Los Lagos régió méltán kapta a „Tavak vidéke” nevet. Az óceán felől akár évi 3000 mm csapadékot is kapó területet erekként szövik át a nagy vízfelületeit összekötő patakok és folyócskák, és életet és pezsgést visznek a vad vidékre.

Az egymásba sokszor átfolyó, összekapcsolódó csermelyek a változatos lávafelszíneken átrohanva nagy robajjal zuhannak a mélyebben fekvő tereplépcsőkre, hogy folytathassák útjukat az óceán felé.

A legnagyobb és a kényelmes chilei turisták számára is megerőltetés nélkül elérhető zuhatagoknál tömegek mozognak – fesztiválhangulatban. A magányosabb, erdőben bolyongós útvonalakat keresni kell. A nyüzsgő helyszíneken viszont részünk lehet a nagyszívű chilei fogadtatásban: ha ők kirándulnak, azt nagy családdal, széles jókedvvel teszik – a jól jelzett ösvényeken a legújabb divat szerinti csillogós kisszandálokban, jégkrémmel, fejenként minimum egy fényképezőkütyüvel áramlanak – sugárzó mosollyal.