Képzeljük magunk elé a 10-12 ezer évvel ezelőtti Magas-Tátrát. A nagy sziklaormok között még van jég, de a gleccserek már sokkal kisebbek, mint az utolsó nagy jégkorszaki eljegesedésnél. Az erdő fokozatosan magasabbra kúszik, de felette széles, hegyi tundraövezet húzódik. Emberalkotta ösvények nincsenek – senki sem megy fel a jég- és sziklavilágban végződő völgyekbe, legfeljebb állatcsapások keresztezik a lejtőket. Itt, ahol járunk, még azok sincsenek. Ám a kép valóban a jégkorszak végi Kárpátok legmagasabb részeit idézi – csak 1000 m-rel alacsonyabban. A Darwin-hegyvidéken vagyunk, a Föld legdélebbi, nem sarkvidéki hegyvonulatában

Raja Ampat közismert a világ búvárjai körében. Itt található Földünk legváltozatosabb, szinte érintetlen korallzátonya. Fél magyarországnyi területen több mint 1600 halfajjal és a világ korallfajainak háromnegyedével találkozhat az érdeklődő – nagyságrendileg ugyanannyival, mint a tízszer nagyobb Nagy-korallzátonynál. Ráadásul itt épek a korallszirtek, nem fehéredtek ki (főttek meg), mint Ausztrália partvidékén

Cholnoky Jenő több mint egy hónap utazás után 1897. január 24-én azzal a céllal érkezett Sanghajba, hogy „beutazza a Nagy Khinai síkság folyóit és tanulmányozza ama változásokat, melyeket ezen évezredes szabályozás alatt levő folyók szenvedtek”. Az ifjú, 26 éves természettudós minden erejével és tehetségével azon volt, hogy hozzálásson „feladatainak kiviteléhez”, és belevesse magát a kutatásba. Egyszerre azonban két kellemetlenség is útját állta: a bürokrácia és a pénztelenség

A nagy aggófű (Senecio umbrosus) a magyar flóra egyik kevéssé ismert ritkasága. Fő elterjedési területe Európa középső és délkeleti részén húzódik, élőhelyeinek nyugati határát Ausztriában éri el, míg keleten Oroszország európai részéig fellelhető. Délre Törökország ázsiai részén és néhány görög szigeten is él. Hazánkban rendkívül ritka, biztosan csak a Dunántúlon, Lesenceistvánd és Tata mellől ismert előfordulása, valamint van egy bizonytalan adata az Alföldről is, Lakitelek környékéről