Cholnoky Jenő több mint egy hónap utazás után 1897. január 24-én azzal a céllal érkezett Sanghajba, hogy „beutazza a Nagy Khinai síkság folyóit és tanulmányozza ama változásokat, melyeket ezen évezredes szabályozás alatt levő folyók szenvedtek”. Az ifjú, 26 éves természettudós minden erejével és tehetségével azon volt, hogy hozzálásson „feladatainak kiviteléhez”, és belevesse magát a kutatásba. Egyszerre azonban két kellemetlenség is útját állta: a bürokrácia és a pénztelenség
Érkezése után tudta meg, hogy a kínai újévi ünnepek egy hónappal hátráltatják „generális útlevele” kiállítását, ezért úgy döntött, hogy először csak egy kisebb útra indul: Sanghajból lemegy Hangcsouba, majd a Taihu felé fordul, és így érkezik vissza. Mesteréhez, Lóczy Lajoshoz január 28-án írt levelében ecsetelt, tervezett nagy útját – miszerint Vuhunál eléri a Jangcét, felhajózik rajta Hankouig (ma Vuhan része), azután észak felé átvág a Huai-hegységen, hogy 500 km-t megtéve elérje a Hoang-hót, és ezen is felhajózzon, amíg csak lehet – bizony későbbre kellett halasztania, miután megjött Pekingből a „generalpasszusa”.
Pénzügyei csak tovább tetézték bajait. Az 1500 forintnak, amivel nekivágott az útnak, már csak alig a harmada volt meg. Lóczy ugyan megígérte, hogy küld pénzt, de bizonytalan volt, hogy pontosan mikor és mennyit tud szerezni számára: „…nagyon rossz hangulatban vagyok… – írja naplójában február 6-án. – Gyönyörű napos idő van, remek tiszta száraz levegő, igaz, hogy hideg, s nekem itthon kell ülnöm, nem mehetek tanulmányozni emmiatt az élhetetlen pénzkérdés miatt.” Február közepére úgy döntött, hogy a „magával hozott pénze utolsó romjaival” is nekivág a kisebbik útnak.
„Kedves Princzipálisom! – írja február 16-án. – Sem egy sor levél, sem pénz, semmi sem jön Europából, ha a Mennyasszonyom nem írna minden héten, bizony azt hinném, hogy a görögök elfogdossák az europai póstákat. […]
Utamhoz már minden készen van, csak szolgám hiányzik, de reménylem, hogy még ezen a héten hátat fordíthatok Shanghainak, nem bánom, mennék már gyalog is, csak mehetnék, minden idegem tótágast áll már […] NB. Ha a pénzem folyóvá lett, kérem kedves Princzipálisomat, ne sajnálja telegrafikus uton küldetni a konzulatushoz.”
Cholnoky végül február 22-én, egy langyos hétfő este indult útnak egy 14 m hosszú kínai házhajón szolgájával, Tonggal és öt matrózzal. A Jangce deltájának csillogó rizsmezőit utak helyett „véghetetlen kusza”, ugyanakkor „végtelen csöndes” csatornák hálózták be, ahol „a zörgő szekerek helyett némán vitorláznak a hajók”. Cholnoky is végig a csatornákon haladt „houseboat”-jával. Akadályok persze bőven akadtak: „Egy helyen egy összedőlt lépcső romjai voltak elszórva a mederben, alig tudtunk átvergődni – jegyezte fel naplójában február 28-án. – Aztán jött egy híd, oly szűk, hogy csak épen átfért a hajó de ugy, hogy 8 segédmunkás, embereimmel együtt 14-en tolták, emelték, taszigálták. De ezután jött a legrosszabb. Egy híd előtt a fal egy darabja bedőlt s csak a kövek kiszedésével tudtunk tovább menni.” Március 2-ára érték el Hainingot.
Cholnoky egy csodálatos tünemény megfigyelése és lefényképezése miatt érkezett ide, melyről a kínai híradások mellett az angol tengerészeti hatóság is tudósított 1888-ban, „de természetvizsgáló mindeddig nem tekintette meg”.
A franciák mascaret-nek, az angolok tidal bore-nak nevezték. Cholnoky „a szökőár és az özönvíz összekombinálása alapján” özönárként utalt rá (ma torlóárnak hívjuk): „Ez az özönár nem más, mint a rendkívül magas dagályhullámnak tarajzó formája. A dagály nem emelkedik az öbölben lassan, fokozatosan, mint egyebütt, hanem mintegy 3-4 m magas víztorlasz alakjában gördül be”. Március 3-án „reggel kilencz órára kimentem a tengerpartra, lesni a maszkarét – olvashatjuk naplójában. – A hullámfal nem jött olyan sebesen, mint gondoltam volna, kényelmesen vehettem három fényképet.” Önéletírásában, amikor számba veszi kelet-ázsiai utazása legfontosabb eredményeit, első helyen említi az özönár megfigyelését: „A Cien-tang-kiang folyó torkolatában és a Hang-csou-öbölben jelentkező özönárról, vagyis átbukó hullámmal berohanó dagályról először én készítettem fényképeket, s én ismertettem meg a tüneményt egész valójában.”
Hainingból továbbhajózva eljutott egészen a „Tung-pa” hajócsúsztató zsiliphez. Első útjáról március 30-án, este 5 órakor ért vissza Sanghajba. Április 1-jén a pénze is megérkezett: „…reggel kaptam értesítést, hogy részemre 2000 forint telegrafáltatott s az a legnagyobb aggodalom közepette égből csöppent remedium volt, mert utolsó fivepounds papíromat váltottam fel megérkezéskor” – írja köszönőlevelében Lóczynak.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
