Énlakán a múlt lehet a jövő

A falvak jórészt modernizálódtak, kényelmesebbé váltak, ám a létfenntartás ettől még nem lett könnyebb. A megélhetés alapvető formái időközben megrendültek, s a települések új, egyéni útra kényszerülnek. Vajon mi segíthet fennmaradni Énlakának, ennek a hagyományos, ”ősi” állapotában konzerválódott, ám tragikusan elöregedett erdélyi falunak?
A Székelyföld főútvonalairól letérő utas a katasztrofális állapotú, ”járművallató” mellékutakért komoly kárpótlásban részesülhet. (Már ha tudja értékelni azt a helyzetet, hogy pár óra alatt évszázados időutazásban lehet része. A világ ”jobbik” felén egy ilyen élményért pénzt kérnek, itt viszont bárki kedvére időzhet és tűnődhet a teremtett világ metamorfózisain és a benne boldogulni vágyó embereken...)

Szerencsére ez még nem skanzen

A látvány tovább csigázza kíváncsiságunkat; mit rejt ez az igazán elzárt, rejtőzködő település, milyenek a házak, az udvarok, az emberek? Az első érzés talán a vágyakozás: ha csak rövid időre is, de szeretnénk részesei lenni egy idillikus, „édeninek” mondható környezetnek...

Az unitárius templom festett kazettás mennyezete

Fotó: Végh László

Az 1661-es tatár betöréskor a falu lakóinak egy része a templomban keresett menedéket. A tatárok nem kímélték őket, a templommal együtt mindent felgyújtottak. 1668-ban felújították, és Muzsnai György ősi írásjelekkel írta rá: „Egy az Isten!” A falu 1996-ban került föl az UNESCO világörökség-várólistájára