A Costa Rica-i Manuel Antonio Nemzeti Park szárazföldi része csupán 1950 hektár, igaz, a tengeri kiterjedése ennek közel harmincszorosa. Ezúttal nemcsak a buja esőerdő természeti értékeit akartuk felfedezni, hanem a fiaimat beköltöztetni a fák lombkoronájába…

A Kúp-köd és látványos környezete egy galaktikus hidrogénködösség. Ionizált gázködből álló objektum, amely fiatal csillagoknak és egy szép csillaghalmaznak ad otthont a Monoceros csillagképben a téli Tejútban. A területet minden idők legjelentősebb megfigyelő csillagásza fedezte fel 1785. december 26-án, karácsony másnapján. A Kúp-köd melletti csillaghalmaz Karácsonyfa-halmazként lett ismert – talán a felfedezés időpontja miatt. Ha valakinek szerencséje van és távcsőbe tekint, a ködösséget szinte alig, ám magát a halmazt könynyen észreveheti: ekkor azt is meglátja, hogy a ködben rejtőző csillagegyüttes távcsöves látványa valóban karácsonyfa alakot ölt!

A meztelenség itt most metafora: egyrészt a namíbiai táj nyers szépségére, lecsupaszított szikláira, az idő fogságába merevedett formákra utal, melyek a kő keménységével mesélik el a vidék történeteit. Másrészt saját érzelmi állapotomra is. A felesleges sallangoktól letisztulva tértem innen haza

Sárgásan poros sivatagi alkony felé járt az idő, amikor sárral tapasztott szobám ablakában ülve épp vörös létől csepegő gránátalmamagokat piszkáltam ki a gyümölcstokból. Bosszankodva dörzsöltem összefoltozódott selyemköntösömet. „Anyám meg fog ölni” – gondoltam, és amikor felnéztem, Ichan Kala Nyugati Kapujánál szokatlan, hangos mozgolódásra lettem figyelmes. A falakon kívüli porviharból feltisztult a kép: rongyokba öltözött, koldusnak tűnő csoport baktatott be az erődvárosba – az iszlám Hijri naptár szerint 1279 nyárelőjén, amit a Gergely-naptár 1863-nak ír