Történetünk főhőse szeptember 15-én egy mátrai község, Bodony határában fácánra vagy patkányra vadászva betévedt a fácántelepre, majd ott belegabalyodott a dróthálóba, és megsérült a szeme. Hamar Egerbe, a Bükki Nemzeti Park saját mentőállomására került. „Kelemen Tamás állomásvezető rögtön felhívott, hogy mi ilyenkor a teendő. Én pedig konzultáltam dr. Dobos Andrással, aki szemészettel foglalkozó szakállatorvos, hogy addig is, amíg Szentesre el tudjuk vinni, milyen szemcseppel kell kezelni” – meséli dr. Déri János, a hortobágyi Madárkórház Alapítvány igazgatója.

Az emberré válás története a tudomány világának egyik legfontosabb és egyben talán legérdekesebb kutatási területe. Különösen igaz ez az 1990-es évek elejétől kezdődően, amikor a különböző földrészeken végzett ásatásokon egyre nagyobb számban előkerülő leletanyag és egy új tudományág, a paleogenetika eredményei új távlatokat nyitottak az ember, valamint közvetlen rokonainak és elődeinek megjelenése, elterjedése és evolúciója megértésében.

A népi nevén ráró vagy halvágó sas különleges táplálékspecialista: szinte kizárólag halra vadászik. Ám néha rossz útra téved – rendkívül ritkán, ködös, ónos esős időszakban rágcsálót, esetleg kétéltűt is elejt. Biztosra megy: jellemzően 20 dkg körüli halakat zsákmányol. Ezek – kisebb testi erejük és súlyuk miatt – nem veszélyeztetik mélybe húzással, vízbe fulladással. Kárászokra, vörösszárnyú keszegekre, kisebb csukákra, bodorkákra hajt és 3-5 zsákmányolási kísérletből mindig van sikeresen kifogott élelme. Ez persze nagyban függ attól is, hogy fiatal madárról, vagy egy sokat megélt, rutinos öregről van-e szó… De többnyire egész nap táplálkozik. A jó erőnléthez, a vonuláshoz erre mindenképp szüksége van, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a naphosszat tartó, sorozatos víz alá merülések is sok energiát emésztenek fel – még a nagyszerű hőszigetelés dacára is

A titokzatos Kúp-köd és környéke (az NGC 2264 lajstromszámú terület) nem tartozik a legkutatottabb égitestek közé, nem is a legfényesebb, de nem is különösen halvány, és nem is a legfiatalabb – mégis gyakorta kerül az asztrofotósok célkeresztjébe. Népszerűségének magyarázata talán az lehet, hogy alig akad még egy olyan objektum, amiben a csillagok és a csillagközi felhők ennyire gazdag és a képzelőerőnket túlszárnyaló kozmikus formavilágot bontottak volna ki. Vörösen gomolygó felhők, lángnyelvszerű ködfoszlányok, hegyek, folyók, sötét áramlatok – és a misztikus, kúpszerű alakzat!

Afganisztán keleti határvidékén az ország testéből egy különös, csaknem 300 km hosszú, vakbélszerű nyúlvány türemkedik ki, ami kissé északkelet felé tartva a kínai határig ér. Ez a híres-hírhedt Wakhan-folyosó, ami előbb volt politikai fogalom, mint földrajzi elnevezés

Vlagyivosztok. A szó a legtöbbünknek még a 21. századi globális világban is különlegesen cseng. Az európai országok méreteiben gondolkodó nyugati ember számára szinte felfoghatatlan, hogy a Balti-tenger-parti Szentpétervárral átellenben, onnan majd’ 10 000 kilométerre, a Csendes-óceán partján, a kínai és az észak-koreai határ közvetlen közelében is még ugyanannak az országnak a távoli, sejtelmesnek tűnő végein járunk.







Már a város neve is sokatmondó: a Vlagyivosztok (vladei vostokom) szó jelentése ugyanis jól tükrözi a 19. századi orosz ambíciókat: „Uralkodj Keleten!”. Ugyanakkor már a repülőn ülve, majd még inkább a városba befelé robogó marsrutkából (iránytaxiból) kitekintve egyre több keleti arc és jobbkormányos japán autó tűnik szembe, így a „legészakibb kínai város” kitétel sem tűnik légből kapottnak. Joggal merül fel tehát: valóban Vlagyivosztok uralkodik-e a Keleten, avagy a 21. században ez már nem ilyen egyértelmű?

Ősi maradványok gyűjtőkatlanjai? 1991. szeptember 19-én a német Erika és Helmut Simon alpesi hegyi túrájuk során, az olasz–osztrák határvidéken járva letértek a jelzett útról. Ez a kitérő – mely közben félig jégbe fagyott, szinte meztelen holttestre bukkantak – régészeti szempontból már néhány napon belül szenzációs jelentőségűnek bizonyult. A dél-tiroli Fineilspitze tömbje alatti nyeregben 3210 m magasan talált emberi maradványról hamarosan kiderült, hogy kora több mint 5300 év! Különlegessége leginkább érintetlenségének, valamint a környezet átvizsgálása során előkerült, hozzá kötődő használati tárgyak sokszínűségének köszönhető

Egy – szinte tetszőleges – dél-dunántúli falu. Elindulunk a templommal, kocsmával, autóbuszmegállóval ékített, többnyire egyutcás, szalagtelkes településről. Elhagyva az utolsó házakat és a temetőt – esetleg némi gyepterület után –, elérjük a szántókat, amelyeket a kiterjedt szőlőterületek öve, a szőlőhegy követ. Ezek után az erőteljes művelés alatt álló és többnyire aktív vadgazdálkodású erdők következnek. Ha a valóságban is megtesszük e sétát, akkor takaros pincék és présházak, nagy műgonddal és odafigyeléssel pátyolgatott szőlősorok helyett alighanem siralmas, ám mégis magával ragadó látvány fog elénk tárulni: az öreg, haldokló szőlőhegyeké.