Foci a jég birodalmában
Grönlandon egy futballtorna valóságos népünnepély. Bár kevés a minőségi pálya és a bajnokság mindössze egy hétig tart, a Föld legnagyobb szigetén már a vébéről álmodoznak
Fülsüketítő a hangzavar. Amikor a hórihorgas Fleischer gólt szerez, a lelátó sárgába öltözött fele egy emberként ugrik talpra. Az artikulálatlan hangorkánt aztán ütemes skandálás váltja fel. A meccs helyszíne, a Godthåbhallen igazi zenekarrá változik, a lelátó egyik oldala kérdez („Ki a jobb?”), a másik felel („Narsaq-85!”); tökéletes a harmónia. A sárga-kékek simán nyerik a meccset, és könnyedén jutnak a szombat esti döntőbe.
Csukott szemmel akár azt is gondolhatnánk, hogy a teremfoci-Eb-finálé mindent eldöntő büntetőpárbaja zajlik. Szó sincs erről: a grönlandi öregfiúk-torna elődöntőjét látjuk.
Előre az izlandi úton?
Ekkor értem meg, hogy Grönlandon – bármennyire elcsépelt kifejezés is ez – a labdarúgás több mint sport. Olyan közösségépítő erő, amely képes néhány napra egységet teremteni a hatalmas szigeten. Az épp pihenőjüket töltő játékosok árulják a szendvicset a pálya egyik szegletében, míg a lelátón focistafeleségek, gyerekek és nagymamák borulnak egymás nyakába a góloknál – van, aki fél napot utazott azért, hogy kedvenceit élőben láthassa.
Ekkor értem meg, hogy Grönlandon – bármennyire elcsépelt kifejezés is ez – a labdarúgás több mint sport. Olyan közösségépítő erő, amely képes néhány napra egységet teremteni a hatalmas szigeten.
A hatalmas, több mint 2 millió km -es, ám mindössze 56 ezer lakosú sziget ugyan Dánia része, ám – ellentétben a szintén dán fennhatóság alá tartozó Feröer-szigetekkel – nem tagja sem az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), sem a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA).
Így a klubcsapatok nem szerepelhetnek nemzetközi kupákban, a válogatott nem indulhat se Eb-, se világbajnoki selejtezőkön, ezért sok játékos inkább Dániában próbál szerencsét. Az 1971 óta létező Grönlandi Labdarúgó-szövetség (Kalaallit Arsaattartut Kattuffiat, KAK) sem számíthat így fejlesztési forrásokra. Próbálkozások régóta vannak, a volt grönlandi szövetségi kapitány, a korábbi nyugatnémet válogatott Sepp Piontek már 1999-ben benyújtotta kérelmét az UEFA-hoz.
Miután az UEFA alapszabályát úgy módosították, hogy az gyakorlatilag kizárja a nem független államok felvételét, Grönland előtt végérvényesen bezárult az UEFA-tagsághoz vezető út.
A gordiuszi csomót a KAK úgy próbálta átvágni, hogy 2024-ben – részben a földrajzi közelség miatt – az Észak- és Közép-amerikai, Karibi Labdarúgó-szövetségek Konföderációjához (CONCACAF) szeretett volna csatlakozni. Ám ezt a próbálkozást sem koronázta siker.
Grönland jelenleg az Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetsége (CONIFA) tagja; a válogatott 1980 óta jobb híján csak barátságos mérkőzéseket játszhat, illetve ott van a kétévente megrendezett, autonóm szigetek és szigetcsoportok számára kiírt Island Games. A grönlandi klubcsapatoknak pedig marad a hazai bajnokság.
Mivel a szigeten füvet nem lehet telepíteni, így a közelmúltig kizárólag murvás-köves-salakos pályákon fociztak. 2010-ben azonban a FIFA akkori elnöke, Sepp Blatter meglátogatta a szigetet, és felavatta Grönland első, FIFA-szabvány szerint megépült műfüves pályáját Qaqortoqban!
Az UEFA jelenlegi stadioninfrastruktúra-szabályzata azonban leírja, hogy a mérkőzéseket füves, hibrid vagy műfüves pályán kell lejátszani, amelynek „a versenyszezon minden játéknapján játékra alkalmasnak” kell lennie. Ez itt igen komoly kihívást jelent.
A hideg klíma miatt mindössze három hónapos a szabadtéri szezon, a grönlandi bajnokság (Grønlandsbanken) pedig csupán egy hétig tart!
Ez a világon a legrövidebb – és egyben a legkeményebb is, mivel a győztes csapatnak egy hét alatt hat meccset kell lejátszania.
Komoly próbatétel a logisztika is: a városokat nem köti össze közút, és többnapos is lehet a különböző régiókból érkező csapatok utazása (hajóval, repülővel, esetleg helikopterrel). Ráadásul a repülő- és hajójegy még grönlandi mércével is igen drága – a klubok büdzséjének 95%-át az utazási költségek teszik ki, amit szponzori pénzekből és tagdíjakból finanszíroznak.
Trump és a turizmus
Grönlandon azonban nem adják fel, ma már egyre több műfüves pálya épül, a lelkesedés pedig határtalan. Sőt, egyesek már a világbajnokságra való kijutásról szőnek álmokat, látva Feröer, illetve Izland menetelését; utóbbi 2016-ban Eb-résztvevő volt, két évvel később pedig a világ legkisebb népességű államaként kijutott a világbajnokságra. Ám míg Izland geotermikus hővel fűtött fedett pályákkal is rendelkezik, amelyek egész éves edzéslehetőséget biztosítanak, addig Grönlandon nincs pénz fedett nagypályák építésére.
Ám sokan akarnak futballozni – a foci népszerűségével csak a kézilabda versenyezhet –, a népesség 10%-a (!) regisztrált labdarúgó. A demográfiai folyamatok is kedvező képet festenek, a főváros, Nuuk – ahol a grönlandi lakosság harmada él – népessége folyamatosan emelkedik: ez jórészt a bevándorlásnak köszönhető.
A magas munkabérek és a sok betöltetlen álláshely miatt a főváros nem csak a kalandvágyó dánok körében népszerű: viszonylag sokan érkeznek Ázsiából, főként Vietnámból, Thaiföldről és a Fülöp-szigetekről.
A gazdaság motorját a halászat jelenti, a haltermékek (tőkehal, laposhal, makréla) exportja adja a kivitel 90%-át. Az állami kiadások felét a dán költségvetésből fedezik. A GDP-ből egyre nagyobb szeletet hasít ki a szolgáltatási szektor és az idegenforgalom.
Különösen a turizmus fejlődése látványos (a legtöbben Dániából és az Egyesült Államokból érkeznek), főleg mióta Donald Trump megfenyegette Koppenhágát, hogy akár katonai erővel is megszerzi a ritkaföldfémekben gazdag területet. Az amerikai elnök kirohanása miatt a sziget sokat profitál a ráirányuló nemzetközi figyelemből...
Nuuk modern város, kávézókkal, éttermekkel, de van egyeteme, plázája és művészeti központja is a számos múzeum mellett, az ősi inuit kultúra megismerése, a páratlan táj, a lélegzetelállító fjordok és gleccserek pedig egyre több turistát vonzanak – tavaly átadták a város új repülőterét is.
A kikötőből számos hajókirándulás indul, program van bőven (fjordtúráktól a bálnalesen át a horgászatig), de akár a közeli Qoornoq elhagyatott településére is el lehet jutni vízitaxival (Nuuk Water Taxi).
Különösen a turizmus fejlődése látványos (a legtöbben Dániából és az Egyesült Államokból érkeznek), főleg mióta Donald Trump megfenyegette Koppenhágát, hogy akár katonai erővel is megszerzi a ritkaföldfémekben gazdag területet.
Péntek este Nuuk külvárosában. Az Atuarfik Hans Lynge általános iskola tornatermében vagyok, ahol a helyi futballklub, a rekordbajnok B-67 utánpótláscsapatának edzése zajlik épp. „Soboslaj! Ismered Soboslajt?” – kérdezi egy 12 év körüli fiú a kispadon, amikor megtudja, honnan érkeztem. Csapattársa Kerkezt említi. Nyilván Liverpool-szurkoló, a többiek a Manchester Unitednek drukkolnak. Egy harmadik társuknak felcsillan a szeme: „Puskás! Ő a legjobb” – jelenti ki megfellebbezhetetlenül, mielőtt felmenne a pályára. Csak kapkodom a fejem.
Tény, hogy Szoboszlai világmárka, de azon még én is meglepődöm, hogy itt, Nuukban, Budapesttől 4500 km-re végtelen természetességgel beszélgetünk válogatottunk csapatkapitányának kiváló rúgótechnikájáról és munkabírásáról...
Az edzőtől, Ole Rasmussentől megtudom, hogy bár a teremfoci-idény már rég véget ért, és a nagypályás bajnokság még nem startolt el, a csapat kénytelen teremben elkezdeni a felkészülést a szabadtéri szezonra.
Május van, kint –2 °C, az iskola melletti műfüves pálya még használhatatlan. Persze néhány srácnak ez sem akadály: ki teremcipőt, ki csizmát húz, úgy focizik az inkább vízisíelésre alkalmas, még fagyott aljzatú gyepen.
Az iskolából egyenesen Oléékhoz megyünk. Az edző két fia szintén focizik, az apa büszkén mutatja az érme- és kupakollekciót, majd az idősebbik gyerek szobájába vezet. A falon az olasz Venezia FC sálja, ami magyarázatért kiált; az ereklyét egy olyan ismerős küldte, akinek kedvenc csapata – mi más – a nuuki B-67.
A futball teljes mértékben globalizálttá vált. Szoboszlai, Velence, Nuuk – e távoli szigeten minden összekapcsolódik. Már csak Grönland keresi a helyét. Szurkoljunk nekik, hogy összejöjjön a vébé!
