Nem csak acélban és bútorban, tábortűzben is jók a skandinávok. A hátralévő nyári esték még kínálják a tábortűz-gyújtás lehetőségét. Ha nincs túl sok rendelkezésre álló fa, kicsi a tűzrakó, ezzel a skandináv módszerrel tartós, hangulatos tábortüzet gyújthatunk.
Két héten keresztül fotózta az égboltot a namíbiai szavannán egy magyar fényképészekből álló expedíció. A csapat tagjai 12 ezer kilométert utaztak az afrikai országig, hogy utolérhetetlen fotókat készítsenek a városi fényszennyezéshez szokott szemek számára szinte elképzelhetetlen tisztaságú égboltról.
Összesen 181 fő vett részt az idén ötödik alkalommal megrendezett, 112 kilométeres Fjällräven Vándortúrán. Ahogy minden évben, az ötnapos gyalogtúra célja idén is a vándortúrázás hagyományainak felelevenítése és a közösségi túrázás népszerűsítése volt. A Bakonyban és a Balaton-felvidéken át vezető nomád élménytúrát idén végül 157-en teljesítették, akik közül a legfiatalabb csak 9, a legidősebb pedig 69 éves volt.
Minél idősebb egy erdő, annál inkább várható, hogy gazdag élővilágnak ad otthont. Turisztikai vonzerejük sem lebecsülendő - hiszen ki ne részesítené előnyben kirándulásai során a vadregényes tájakat, melyek külön színfoltjai lehetnek az öreg erdők, mesebeli formájú és méretű fákkal. A tölgyerdők természetvédelmi kezelését megalapozó nemzetközi projektünkhöz kapcsolódva a magyarországi "százéves" erdőkről adunk körképet.
A tavasz lassú érkezésével együtt hosszútávú - kontinenseken át - vonuló madaraink is szépen fokozatosan visszatérnek a Kárpát-medencébe. A hosszabbodó nappalok genetikailag rögzített motiváló ereje, a szaporodási vágy visszacsábítja hazánkba az itt költő madárfajok milliós, szárnyas hadseregét. Az újra megnyíló tavaszi táplálékforrások és a szaporodni vágyás ütemesen indítja meg a madarakat délről észak felé.







