A meteorológiai tél február végén véget ér. Véletlenül sem szerettem volna, hogy az első mondat rímeljen! Véletlen, de az már nem, hogy időnként csalódunk a naptár szerinti tavasz kezdetében. Ha csak átmenetileg is, márciusban a tél még gyakran visszaköszön – máskor meg már a hónap elején valódi...
„Most tél van és csend és hó és halál”
Vörösmarty Mihály szavai igen találóan festik le a télközepi hangulatot. Lássuk be, hogy nem ez az év legnépszerűbb időszaka! Az ember persze keresi e hónapok szépségét is, de azért – főleg az ünnepek után – mindenki elkezdi visszaszámlálni...
„Végre megérkeztünk arra a földre, ahol a megújuló energiában bízva építik a jövőt!” A közösségi médiába ezt az üzenetet posztoltuk ki elsőként, hiszen körülöttünk a rendületlenül dolgozó szélturbinák és napenergiás rendszerek tucatjai hirdették: ez itt Dánia, a fenntartható energiagazdálkodás...
A november a halál hava. Nem csupán azért, mert ez az a hónap, ami a halottak napjával indul, hanem azért is, mert ebben az időszakban már végleg megadja magát a természet. Téli álomra szenderül minden erre képes lény – legyen az tölgyfa vagy épp barnamedve.
...de nevezzük csak „esernyő” évszaknak… Nem mintha bármiért is panaszkodnék, de két napja úgy ömlik az eső, mintha dézsából öntenék. Igazából még ki sem tudtam nagyon menni a lakásból bőrig ázás nélkül, amióta megérkeztem Tajvanra.
Már háromszor jártam fönn a csúcson az előző években, de ez a mostani menet a legkimerítőbb. Pedig alig havas a hegy, a szél is gyenge, és itt, 6800 méteren nincs hidegebb mínusz 10 foknál. Nyilván visszaüt, hogy nem „csak” felmegyünk egy hegyóriásra, hanem közben hosszasan dolgozunk...
Újra verőfényes napra ébredünk. Már egy hete 5800 méteren alszunk, és minden reggel ez történik: ömlik a vér az orrunkból. A tökéletes szárazságban ugyanis – a szapora lélegzetvétel mellett – orrnyálkahártyáink állapota siralmas. Zsebkendőért tapogatok a sátorban, de a hőmérőre is ránézek. Bent...
Ausztria, Ötz-völgyi-Alpok, május dereka. Fekete terepjárónk hangja az út menti hófalakról verődik vissza, miközben felfelé szerpentinezünk a Kaunertal aszfaltkígyóján. Otthon már jócskán kitavaszodott, ám itt még sokáig tartja magát a tél. Igyekeznünk kell, hiszen csak egy napra jöttünk fel...
Nyár közepe volt. Két hegymászó haladt felfelé az Aiguille du Dru híres délnyugati gránitfalán, a 600 méter magas Bonatti-pilléren. Már sötétedett, de még nem érték el aznapra kitűzött céljukat, így egy – szilárdnak vélt – keskeny párkányon építettek ki bivakot. Az éjszaka közepén hirtelen...
