E némiképp egysíkú nézőpontból nem könnyű betekintést nyerni a mai Mongólia történéseibe, és a híradások sem kényeztetnek a belső-ázsiai országban zajló események beszámolóival. Kár, mert a mongol lélek és gondolkodásmód igazán különös, összetett vegyület, ráadásul nem kis változások mentek itt végbe az elmúlt két évtizedben

Az ország sorsa korábban azzal pecsételődött meg, hogy a szocialista úton próbált szerencsét, és majd’ hetven éven át, egészen 1989-ig nem is tért le a vörös sarlóval készített csapásról. Az annak előtte lámák kormányozta pásztornemzetnek nem ment minden nehézség nélkül az új államforma adaptálása. A fiatal népköztársaságnak a három évszázados papi uralom minden örökségével: a szegénységgel, az írástudatlansággal, a külső támadásokkal és a háborús évek gondjaival kellett szembenéznie.
Az új politikai szerkezet megszületésekor nem létezett proletariátus, így a kommunistáknak nagy erőfeszítésébe került a munkásosztály első generációjának kinevelése, amihez gyárakat, nagyüzemeket kellett létrehozni. Vasútvonal épült, a régi mongol írást cirill betűsre, az irodalmi nyelvet élőre cserélték. Ma már harmadik generációs munkásréteg él a gyors ütemben népesedő, az utóbbi húsz évben 1,6 millióról 2,8 milliósra „duzzadt” országban.

A végtelen sztyeppén éppen ennyi ideje, a rendszerváltás óta csírázik a demokrácia. Az elmúlt két évtizedben Mongóliában is tapinthatóvá vált a modern élet összetettsége. A mongol politikai életben korábban sohasem létezett több– párt­rendszer kialakulása 1990-ben egyik napról a másikra indult el, és sodrása mentén olyan gyökeres változások zajlottak le a jogrendszer és a gazdaság területén, mint a parlamentáris demokrácia és a szabad piacgazdaság kialakulásának folyamata. Ám a rendszerváltozással párhuzamosan a globalizáció jelenségei sem kerülték el az országot, melynek hatásai a politikában, a gazdaságban, a kultúrában és a mindennapi életben egyaránt látványosak.

Megvásárolt szavazatok

A rendszerváltás óta Mongóliában is négyévente zajlanak a parlamenti választások. A pártok színes választási kampányai amerikai mintára készülnek, a választási küzdelemben hatalmas mennyiségű pénz áramlik, de a pártok alig kapnak állami támogatást, emiatt a politika nagymértékben összefonódott az üzleti szférával. Megdöbbentő pénzösszegeket költenek el egy-egy képviselőjelölt „csatába” indítására, akár félmillió dollárnak megfelelő mongol tugrik is a „levesbe megy”, ami a törvény szerint az erre a célra fordítható maximális összegnek majdnem a négyszerese! Mindeközben a legmagasabb állami fizetés — az államelnöké — havonta 1200 dollár, az átlagkereset ennek mindössze ötöde, a minimálbér pedig alig kúszik valamivel 100 dollár fölé! Ezek után azon sem kell csodálkozni, hogy a politikai-gazdasági elit anyagiakkal próbálja ösztönözni a választópolgárokat. Nemrég például egy időközi önkormányzati választáson induló jelölt 20 000 tugrikkal (nagyjából 20 dollár) jutalmazta választókörzete lakóit, feltéve, hogy rá szavaznak.
Egy kereskedelmi televízió riporterének arra a kérdésére, hogy a sorban állók mire várakoznak, az egyik megkérdezett választópolgár, Sharav úr nyíltan kijelentette, hogy pénzre, amiért cserébe erre a jelöltre fognak szavazni. Az illetőt természetesen megválasztották, és az ügyből nagyobb botrány sem kerekedett.

Politika életre-halálra

Mongólia a hatodik szabad választáson van túl a rendszerváltás óta. A mongol kispártok parlamentbe — a Mongol Nagy Hurálba (hural=gyűlés) — jutási esélye nagyon csekély; két nagy párt, a változatlan néven futó kommunistautód Mongol Népi Forradalmi Párt és a Demokrata Párt osztozik a mindössze hetvenhat mandátum jelentős részén, a megmaradó három széken pedig két kisebb párt egy-egy képviselője és egy független ül. A jelenleg hatalmon lévő koalíciós kormány fő furcsasága, hogy a volt kommunista utódpárt, a Forradalmi Párt

akkori elnöke, S. Bayar annak ellenére kérte fel a demokratákat közös kormányalakításra, hogy az ehhez szükséges mandátumokkal egyedül is rendelkeztek. Ilyen esetre nagyon kevés példa van a világban, de az igazsághoz tartozik, hogy a kommunisták rafinált kormányalakítási stratégiája következményeként jelenleg a mongol parlamentben nincs valódi ellenzék.
A bizarr politikai jelenségeknek Mongóliában se szeri, se száma. 2004-ben például, amikor egyik párt sem tudott többséget szerezni, hosszas huzavonát követően nagykoalíciós kormány alakult. A buddhista Mongólia a több száz éves parlamenti tapasztalattal rendelkező Európa helyett inkább Izrael példáját tekintette irányadónak a különböző parlamenti pártok konszenzusteremtésében, ezért a politikai vezetők hozzájuk fordultak segítségért!
A közjogi méltóságok témaköre se mindennapi. Mongolul ők a „három állami magaslat”: az államelnök, a miniszterelnök és a házelnök. Európai szemmel nézve érthetetlen gyakorlat, hogy közülük kizárólag az államelnök számára, állami költségvetésből lakóházat építenek leköszönése után, munkája elismeréseként. Hiába sokkal összetettebb a miniszterelnök feladata, őt nem jutalmazzák. (Jellemző a mongol gondolkodásra, hogy ezt a szemléletet a képviselők közül mindeddig egyetlenegy sem bírálta.) Ráadásul az államelnöki posztot eddig csupa fiatal, negyven év körüli politikus töltötte be, ugyanis a komoly egzisztenciális előrelépéssel
(lakásszerzés) kecsegtető tisztségnek a fiatal politikusok nem tudnak ellenállni. (Az már csak hab a tortán, hogy a demokratikus Mongóliában a közjogi méltóságok költségvetésből fedezett juttatásainak és költségeinek adatai nem nyilvánosak.) A mongol politikai élet zavaráról árulkodik az a tény is, hogy az ország a rendszerváltás óta a tizenkettedik miniszterelnökét „koptatja”, és közülük mindössze ketten tudtak a székükben maradni egy teljes kormányzati cikluson keresztül. Mongólia a Transparency International által 2009-ben közzétett korrupciós listán 180 ország közül épp az erősen korrupciós alsó harmad szegélyén, a 120. helyen áll — ez a statisztika némiképp magyarázatot ad az előbbiekre.
Ráadásul a politikusi pálya az országban korántsem veszélytelen. Nemegyszer előfordult már parlamenti képviselők váratlan elhalálozása, helyüket pedig minden alkalommal az elhunyt valamelyik közvetlen hozzátartozója vette át. Egy azóta is felderítetlen gyilkosság áldozatává vált miniszterelnök-jelölt, S. Zorig megüresedett képviselői helyére például a húgát, S. Oyun asszonyt delegálták, aki később külügyminiszter is lett. A további három, „idő előtt” elhunyt képviselő egyike helyébe felesége lépett, a másik kettőt lánya, illetve testvére követte a parlamenti székben…

Szöveg: Sárosdi Davaakhuu Ganbold, kép: Rózsa Zsuzsanna

A teljes cikket A Földgömb 2010/6-ös számában olvashatja!