Miközben a sátor előtt fő a kávé, meglepnek a reggeli szúnyogok. Egy ideig kergeti őket az ember, aztán belenyugszik: nem győzhet. A szomszédos dombok mögött a tenger hatalmas jégtömbökkel telt meg az éjjel. A város kutyavonítással ébred, aztán lassan nyitnak a boltok, a turistairodák és a hentes is. Többen mozgolódnak körülötte: hajnalban fóka- és bálnahús is érkezett. A kikötőben már indulásra kész a piros hajó, ami a szemközti Disko-szigetre tart

Halászokat lestoppolva

Alig pár perce fordult ki az ütött-kopott hajó a védett öbölből, máris feltűnnek a termetesebb jéghegyek.
Az orrban álló és kávézás közben a sima vizet kémlelő halász arcán a vonalak mit sem változnak. Beleszív a cigarettájába, és a füstöt a sűrű, hideg ködbe fújja. A kikötőben annyit mondtak, hogy szívesen visszavisznek Ilulissatba, de közben lesz egy kis dolguk: megállnak valahol halászni. A Disko-öböl környékén élők nagy többsége a tengerből él: halászok és vadászok.

Éjféli séta a sziget harmadik legnépesebb városa, Ilulissat kikötőjében. A néhány színből építkező táj egyhangúságát a helyiek a szivárvány minden színében pompázó épületekkel próbálják ellensúlyozni

Fotó: Kundermann Balázs

Szakavatott tekintettel kémlelik a vizet. Néha lassít a műanyag teknő, de nem történik semmi. Aztán ráfordulunk egy, a jeges párából előbukkanó kis szigetre. A rajta álló egyetlen házhoz éppen teraszt ácsolnak. Közeledtünket észlelve megélénkül a part. Ketten motorcsónakba ugranak, mellénk jönnek, csalihalakat pakolunk be. Halászaink úton a városba fel is szerelnek vagy ötvenméteres, horgokkal teli kötelet.
Első látásra úgy tűnik, kifogyhatatlan a halmennyiség, azonban a túlhalászás évről évre súlyosbodó probléma. A halaknak nincs idejük megnőni, egyre kevesebb az ivarérett példány, míg az ember ugyanúgy kijár a vízre. Részben a szükség, részben a mohóság hajtja a helyieket. Pedig mindenkinél jobban tudják, ha elfogy a hal, azzal saját megélhetésüket is veszélyeztetik.

Gyalogosan északra

Bal oldalon a tenger, jobbunkon a szárazföldből kinövő, kisebb-nagyobb hegyek. Az aljzat néhol lápos, köveken kell lépkedni a füves tundrán felgyülemlett víz fölött. A virágokkal színesített, mégis a magas növények híján kopárnak tűnő táj és a vízen úszó jégtömbök között ugrál tekintetünk. Mindezekhez még kék ég, szikrázó napsütés és plusz 15 Celsius-fok párosul.
A halászhajós stoppot megelőző nap gyalogosan indultunk el Ilulissatból Rodebay irányába. Dombra fel, növényeken át, hatalmas, lecsiszolt köveken lépkedve, hol közel, hol távol a tengertől. Szurdokon le, sziklákon fel, ráfordulva egy félszigetre, míg nyolc óra gyaloglás után feltűntek az apró, színes házak.

Hétvégi meccs. Mivel Grönland nem tagja a FIFA-nak, a vb-re sem mehetnek. Erejüket leggyakrabban Izland és a Feröer-szigetek csapataival mérik össze. Pályáik viszont egyediek, a helyiek pár méterre a jéghegyektől rúgják a bőrt

Fotó: Kundermann Balázs

A föléjük magasodó dombról jól szemmel tartható a hely. A negyven-egynéhány főt számláló települést két oldalról is mossa a tenger. A nyílt víz felőli részen két gyerek raklapfából rak tüzet, kicsivel odébb anya, apa és kislányuk fociznak. Valaki a temető fölé hajló szirten énekel: mintha egy elhunytról emlékezne meg. A keserédes dalt a szél a házak közé sodorja.
Páran a verandán ülve söröznek és kártyáznak. A kutyák pedig, mint általában mindig, a földhöz lapulva alvást színlelnek. Fölöttük fakeretre aggatott halak
és húscsíkok száradnak.
A 70. szélességi körhöz közeli Rodebay a 18. század óta lakott. Védett öble régóta vonzza a halászokat és bálnavadászokat, azonban az egykoron nyüzsgő település munkáskezeit a modern időkben gyorsan elszippantotta a Royal Greenland halfeldolgozó vállalat. Egy évtizede aztán összefogtak a helyiek, flottát építettek, hogy újra életet leheljenek a közösségbe. Épp tegnap ejtettek el egy bálnát.

Bálnavadászat

A Nemzetközi Bálnavadászati Tanács határozatának értelmében a grönlandi inuitok egy megadott kvóta keretein belül vadászhatják a legnagyobb tengeri emlősöket. Az őslakosok évente összesen 175 bálnát ejtenek el, ezzel Japán és Norvégia után a harmadikok kifogások számát tekintve. A szervezet indoklása szerint a 13. század óta a helyi közösségek létfenntartásának és kultúrájuk megőrzésének szerves része a vadászat.
Ma ezt már modern eszközökkel űzik: a kenukból csáklyázó, az állatot kemény fizikai munkával és életük kockáztatásával fárasztó grönlandiak képe a múlté. Hajókkal és szigonypuskákkal szállnak vízre és a vadászat a kereskedelmi méretek felé sodródik: Grönland-szerte száznál is több üzletben, turisták által látogatott éttermekben is kapható a bálnahús, bár csupán a helyiek szükségleteinek kielégítése lenne a cél. Grönland vezetése néhány éve még lobbizott is a Tanácsnál, hogy felemelhessék a zsákmányszámot, azonban a helyiek szerint erre nincs szükség. A gazdasági érdek fölé emelkedve pontosan tudják, mennyi állatot tartanak el a környékbeli vizek. Hogy az éves mennyiséget (150 csukabálna, 10 közönséges barázdás bálna – mely a kék bálna után a második legnagyobb ma élő állatfaj –, néhány hosszúszárnyú- és grönlandi bálna), a jövőre való tekintettel nem szabad túllépni.

Jobb messziről elkerülni. Még a kisebbnek tűnő jéghegyeket is. Teljesen kiszámíthatatlan mikor és honnan szakad le belőlük egy darab. Mivel nem egyenletesen olvadnak, az is megeshet, hogy egyszerűen átfordulnak a stabilnak tűnő monstrumok. Ilyenkor menekülni kell! Lehetőleg gyorsabban, mint a hegy keltette árhullám

Fotó: Kundermann Balázs

S ha csak a véres mészárlásra gondolunk, jusson eszünkbe az is, hogy ezen a zord vidéken évszázadok óta a bálna az egyik legfőbb húsforrás. S amikor a helyi hal- és hentesüzletbe friss áru érkezik, futótűzként terjed a hír. Azon az estén megcsappan a boltokban a hagyma és a szalonnakészlet: ezekkel egybesütve kerül ugyanis a legtöbb család asztalára a bálnahús.
Ilulissat

A teljes cikket A Földgömb 2014. decemberi lapszámában olvashatja!