Tengerszint alatt

Az Etióp-magasföld 2000 méter fölötti termékeny fennsíkját magunk mögött hagyva alig néhány órába telik, hogy leereszkedjünk a tenger szintje alá. Ehhez nincs szükség tengeralattjáróra, hiszen Afrika legmélyebb pontja, a –130 méter körül fekvő Danakil-mélyföld már sok évezrede szárazulat. Ma már csak a mélyföld tengeri eredetű üledékes kőzetei emlékeztetnek arra, hogy 30 ezer éve még a Vörös-tenger vize hullámzott errefelé.

„Danakil-földön sem víz, sem erdő nincs. Én körülbelül 100 kilométernyire mentem be, de ha rosszat álmodom, álmomban azon a vidéken járok. Holdbéli táj”

– idézzük Kittenberger Kálmán szavait, aki jó egy évszázaddal ezelőtt járt itt és végzett madártani kutatásokat az akkor még jóformán ismeretlen területen. És valóban: ahogy a kínai cégek által épített aszfaltkígyó szerpentinjén ereszkedünk egyre lejjebb a fennsíkról, úgy válik mind kietlenebbé a táj.

Fotó: Szilassi Péter
Karaván a tengerszint alatt – A „sivatag hajói” méltóságteljesen cipelik 120 kg-os terhüket, hogy aztán néhány nap múlva – 150 km-es útjuk végén – Mekele város piacán szabaduljanak meg tőle
Fotó: Szilassi Péter
Földöntúli „pókháló” – Mintha egy másik bolygón járnánk! Földünk egyik legszárazabb vidékén az üledék kiszáradása és időnkénti átnedvesedése okozta térfogatváltozás agyagos-sós sokszögeket rajzol a felszínre

De amennyire riasztó volt vadász-utazónk számára ez a kopár vidék, nekünk éppannyira izgalmas! Nem győzzük kapkodni fejünket a színes kőzetek, tisztán feltáruló gyűrődések és törésvonalak láttán. Önfeledt bámészkodásunkat sofőrünk kérdése zavarja meg: „Milyen fokozatba állítsam a légkondi kapcsolóját?” Hiszen Földünk egyik legforróbb táján járunk. A rekkenő hőségen az sem sokat enyhít, hogy a kora esti Nap immár a horizont felé közelít.

A mélyföldre érkezve tevék tűnnek fel, hátukon cipelve a helyi afar törzsek szinte kizárólagos bevételi forrását jelentő sót. Elérjük a sós síkság közepén elterülő Assale-tavat. A terepjáróból kiszállva az orrunk rögtön megtelik a sivatag forró levegőjével. Ám mintha egy hómezőn járnánk. Amerre a szem ellát, mindenütt fehérség, csak imitt-amott csillog víz, jelezve a tó közelségét. Mintha egy másik bolygóra csöppentünk volna: a tócsákon megcsillanó telihold fénye a horizonton végtelen sorban vonuló tevekaravánokkal szürreális, álomszerű képet alkot. E különleges díszletek között köszönt ránk az újév első napnyugtája – feledhetetlen évkezdet!

Fotó: Szilassi Péter
Mérgező, maró szépség – Bár a tájkép festő ecsetjére kívánkozik, a kénsavas tavak vizének akár csak az érintése is súlyos égési sérüléseket okozhat. A minden érzékszervre ható helyszín vonzereje óriási, egyre több turista keresi fel e különleges terepet

A szivárvány színeiben

A Dallol-kráter kénes forrásai és kigőzölgései felé vesszük az irányt. Nem vagyunk egyedül. Vagy száz turista osztozik velünk a látványon, és az érdeklődés nem ok nélküli: az oldott anyagokban gazdag hévforrások és vulkáni kigőzölgések egészen elképesztő tájat hoztak létre és minden érzékszervünket uralják! A tengeri üledékeken áttörő forró, oldott ként, vasat, mangánt tartalmazó oldatok helyenként sókúpokat építettek, másutt karfiolszerű formákat alakítottak ki. És mindez most is működik, fortyog, fejlődik!

A Dallolt vulkánként tartják számon, a terület az egyszeri, vízgőz okozta robbanásos működést mutató, úgynevezett maar típusú vulkánok közé sorolható.

Erre 1926-ban került sor, s azóta a vulkáni kísérőjelenségek szinte valamennyi formája jelen van a mindössze néhány négyzetkilométernyi területen. A szivárvány minden színében pompázó tájképet a vas, a mangán, a kén, a gipsz és a kősó ásványai pingálják színesre. A sárgát a kén, a vöröset és a feketét a vas, a zöldet a réz ásványai adják, míg a fehéret a kősó, a barnát az anhidrit, a gipsz és a kálisó festik. A kőzetek mellett a légkör gáztartalma is igen változatos: az enyhe lejtőjű robbanásos kráter belsejében helyenként vízgőz-kiáramlásokkal (fumarolákkal), néhol széndioxid-feltörésekkel (mofettákkal), míg másutt kénes kigőzölgésekkel (szolfatárák) telítődünk – és úgy érezzük, szinte az egész periódusos rendszer a lábaink előtt hever….

Fotó: Szilassi Péter
Szürreális szín- és formavilág – A színpompás táj az itt felszínre törő források intenzitásának és oldottanyag-tartalmának függvényében napról napra változik a Dallol vulkán kráterében

Nagyon óvatosan kell közlekednünk a tavacskák, kigőzölgések, fortyogó források között, hiszen elég egy rossz mozdulat, mérgesgázos szédülés, és a tavak valamelyikében találjuk magunkat.

E tavacskákban pedig nemcsak a forró víz miatt nem ajánlatos megmártózni! Szélsőségesen savasak, és ez a magas hőmérséklettel együtt felkeltette a földön kívüli élet lehetőségét kutató asztrobiológusok figyelmét is, mert – bár hihetetlennek tűnik – még ezekben a tavakban is van élet!

Eközben minden érdeklődőre fegyveres afar rendőrök vigyáznak, hiszen innen légvonalban mindössze néhány kilométer az eritreai határ. Ők persze nem pörögnek őrült geográfusként a földi szépségek e mezején, hanem kalasnyikovval a kézben – okkal – egykedvűen néznek maguk elé. Biztos sokat jártak már erre…

Nem kezdjük nekik magyarázni, hogy a látvány szinte napról napra változik, a forró-savas források mindig más helyen fakadnak fel, a tájkép folyamatosan átalakul. Formálásában viszont néhány száz éve már az ember is részt vesz. A Dallol forrásai ugyanis felszínre hozzák a mélyben fekvő tengeri üledékekben található kálisót. A leginkább a tükörtojásra emlékeztető, sárgás-fehéres panoráma szélén álló, romos épület és a tövében rozsdásodó gépek az egykori kálisóbányászat szomorú mementói.

Fotó: Szilassi Péter
Lék az Assale-tavon – Az Assale-tó sós kérge helyenként beszakad, és előbukkan alóla az extrém sós víz. Feltűnnek a víz alatti sósziklák is – és mindez olyan, mintha léket vágtunk volna a felszínbe

Bányászélet

A főként nomád állattartással és sóbányászattal foglalkozó afarok bányái felé tartunk. (E kietlen vidék népe adja a magyarországnyi méretű Afar Autonóm Terület 1,8 millió lakosának 90%-át!) A fehér síkság közepén apró fekete pontok tűnnek fel. Ahogy közeledünk, a pontok tevékké, öszvérekké és a földet ütemesen kalapáló emberek csoportjaivá élesednek. Egy táborhelyhez érkezünk, ahol már napkelte óta fejtik a sót. Az afar bányászok egyszerű fanyelű eszközökkel, baltákkal darabolják tömbökbe az anyagot, majd farudakkal feszítik-fejtik le az Assale-tó sós kérgét.

Ez a kősó viszont nem tengeri eredetű, hanem a környék vízfolyásai szállítják a lefolyástalan tóba, melynek vizéből az erőteljes párolgás hatására válik ki a kősó (halit).

A munkások monoton éneklés közben dolgoznak, rövidebb pihenőkkel: ilyenkor forró teával pótolják a tűző napon elvesztett folyadékot. Az összegyűjtött és akkurátusan összekötözött sótáblák 120 kilós csomagjait a tevékre pakolják – a maximális teherbírás betartása létfontosságú. A hajcsárok sem ülnek fel az állatokra. Hosszú kötelekkel kötik össze a karavánt, és csak az első teve vezetőszárát fogja egyikük.

A bányászok 10-12 órás, megfeszített munkájukért napi 2000 forintnak megfelelő fizetést vihetnek haza. Egy teve kb. ennek százszorosába kerül, és nagyon gazdagnak mondhatja magát az, akinek több is van belőle. Ők azok, akik a 40-50 °C-os hőségben, tűző napon végzett, megfeszített munka helyett inkább a könnyebb tevehajcsári állást választhatják. Bár van idevezető aszfaltút is, a sót továbbra sem teherautók szállítják, mivel a gépek valóban megfizethetetlenek a helyi fuvarosok számára.

Fotó: Szilassi Péter
Fehér arany – A helybéli törzsek évszázadok óta fejtik a sót. Az 1930-as évekig vékony rudakra vágták, és pénz helyett, fizetőeszközül is használták. Manapság nagyobb tömbökben ipari célra használják a Danakil-mélyföld fehér aranyát

Homok, láva, gyertyafény

Az afarok által a Pokol Kapujának tartott Erta Ale tűzhányó felé vesszük az irányt. Megelőzünk néhány tucat, sóval megpakolt tevét, aztán egy, a keselyűktől még nem háborgatott tetemet pillantunk meg az úton. Sofőrünk kikerüli a frissen elütött öszvért. Fél órával és néhány tíz kilométerrel később rendőr állít meg. Azzal gyanúsít, hogy mi csaptuk el az állatot. A tetemes, mintegy fél teve árányi kártérítést természetesen azonnal és készpénzben követeli. A velünk együtt utazó, szintén „Afar Police” feliratú egyenruhát viselő fegyveres átlátja a helyzetet, és a védelmünkre kel. Mivel az afarok muszlimok, ezért igencsak sokat nyom a latba, hogy kísérőnk Allahra esküszik, hogy nem mi ütöttük el a jószágot. Utunk büntetlenül folytatódhat.

Fotó: Szilassi Péter
Irány a Pokol Kapuja! – Talpunk alatt a Pokol Kapujának nevezett vulkán kővé dermedt terméke. Fiatal lávamezőn, kötélláván haladva, fegyveres kísérők társaságában közelítjük meg az Erta Ale füstölgő tetejét

Le kell térnünk a jó minőségű aszfaltról. Egy, a kerékagyig a homokba süllyedt terepjárót épp akkor szabadítanak ki az utasai. Sofőrünk sikerrel ügyeskedik, hogy elkerüljük a pórul jártak sorsát. De a homoksivatagot elhagyva sem lélegezhetünk fel. Sofőrt és utast egyaránt próbára tevő kősivatag következik. A friss, néhány száz vagy ezer éves lávaömléseken viharban hánykolódó hajó módjára bukdácsol terepjárónk.

A kavargó portölcsérek között a melegtől vibráló levegőben hamarosan felsejlik az Erta Ale enyhe lejtőjű, földre fektetett pajzshoz hasonló kúpja. Bár a hegy lejtője valóban nagyon enyhe, de a közel 40 °C-os hőségben így is mindannyiunkról szakad a víz, mire két és fél órás kutyagolás után a vulkán tetején kialakított táborhelyre érünk.

Fotó: Szilassi Péter
Gyertyák a vulkánnál – Emlékezzünk e helyen barátainkra, egykori útitársainkra! „In memoriam Fábián Tamás geográfus és Dr. Szabad Gábor orvos, két lelkes magyar világjáró emlékére, akik 2012. január 17-én itt vesztették életüket. Magyarország Kormányának támogatásával elhelyezték barátai.”
Fotó: Szilassi Péter

Erről a pillanatról álmodtunk évek óta!

Hat éve akkori útitársainkat, Fábián Tamás geográfust és Szabad Gábor kutatóorvost, valamint rajtuk kívül még két német és egy osztrák turistát itt lőtték le ismeretlen – feltehetően eritreai – fegyveresek.

Máig tisztázatlan, mi állt pontosan az öldöklés hátterében… Mi akkor pont ide nem tudtunk velük tartani, és talán ennek köszönhetjük, hogy most itt lehetünk. Sokáig terveztük, hogy visszajövünk: emléktáblát állítani és gyertyát gyújtani barátaink emlékére.

A pokol tornácán

A tragikus táborhelyről is sokat sejtető a kép. Előtűnik a telihold, a csillagok és a Vénusz. Ebben a káprázatos éjszakai fényjátékban központi szerep jut a néhány száz méterre mélyülő kráternek, amiből a felszálló füstöt vörösen világítja meg alulról a láva. Leereszkedünk a kráterszegélyhez, és a szomorú közelmúlt tükrében jócskán meglepődünk a peremen álló emberáradat láttán: vagy százan fotózzák a vulkán izzó tavát! (Illetve csak fotóznák, de a füsttől-kigőzölgésektől nem sok minden látszik.) Igyekszünk óvatosan egyensúlyozni a sziklaszegélyen, hiszen az 1000 Celsius-fokos lávató közvetlenül alattunk fortyog. Bárhogy nyújtogatjuk azonban a nyakunkat, meresztjük a szemünket, a várva várt láva teljesen füstbe-gőzbe temetkezik – Vulcanus isten nem kegyes hozzánk.

Hirtelen a szélirány is megváltozik, arcunkba csapva a vulkán kéngőzös leheletét. Percekig fuldoklunk, köhögünk, szemünkből ömlik a könny. Hiába a védőmaszk, semmit sem használ, így menekülőre fogjuk.

Fotó: Szilassi Péter
Félelmetes, de mégis vonzó! – A lávatóval kitöltött kráter peremén ezen az éjszakán a világ minden tájáról érkezett száznál is több turista fotózza-filmezi lelkesen a vulkán működését! Alattuk 20 méterrel izzó láva fortyog, áramlik, hullámzik

Még a gázálarccal felszerelkezett japánok is sietve hagyják el a terepet. Olyan érzésem van, mintha tömény ecetet locsoltak voltak az arcomba. A kén-dioxid a nyálkahártyámon lévő vízzel reagálva kénessavvá alakul, ami kegyetlenül marja a szájamat, az orromat és a szememet.

Egész éjjel álmatlanul forgolódom a kunyhónkban: vajon ad-e még egy esélyt Vulcanus? Hajnal négy tájban úgy döntünk, teszünk még egy kísérletet. Ismét a kráter peremén állunk. A sivatag felől érkező szél egyszer csak szabályosan kipucolja a mérges gázokat és a füstöt a kráterből. Lélegzetelállító látvány tárul a szemünk elé! A lávató túlsó szegélyén hömpölyög egy izzó lávafolyam, majd hatalmas hullámokat vetve eltűnik egy repedésben. Három órán át állunk földbe gyökerezett lábbal: fotózzuk-filmezzük a Pokol Kapuját.

Fotó: Rainer Albiez ©Shutterstock.com
Ahol egy óceán születik... – Az Erta Ale földünk öt lávatavának egyike. A bazaltos láva egymástól elszakadó, távolodó kőzetlemezmozgások hatására bukkan a felszínre. Épp egy óceán születésének lehetünk tanúi...

Egy működő vulkánnal való találkozás így teljes: valamennyi érzékszervünkkel éreznünk kell! A látvány elképesztő, de van hangja, szaga – és bizony hője is.

A vulkánteteji táborhelyen angol nyelvű emléktáblát ragasztunk egy sziklafalra az itt életüket vesztett magyar világjárók emlékére. Gyertyákat gyújtunk, elhelyezzük Gábor és Tamás fényképét a tábla előtt. Néhány percig megindultan, szótlanul állunk. Vezetőink jelzik, hogy a csomagjainkat szállító tevék készen állnak, indulnunk kell. Bakancsaink hamarosan ismét a sziklák közt kanyargó ösvényt tapossák. Nem szólunk egymáshoz, mindenki gondolataiba mélyed. Gábor és Tamás, búcsúzunk tőletek! És búcsúzunk tőled is, Erta Ale!