Achauffeur gonosz jókedvvel röhögött ki az ablakból… rohantam a gép után, hogy elkapjam a farán libikókázó potyautas-fürt legalább egy, gumiabroncsból vágott sarut hordó alvégtagját, vagy minimálstílusban egy összekötözött kecskepatát, de a helyiek nagy vihogására – semmi sem sikerült. Amikor épp elértem volna a gépet, cimborám mindig adott egy kövér gázt... Végtére egy bambuszból font baromfiketrecrácsra vetettem magam, amit hosszú liánon vonszolt maga után a teherautó.

Fotó: Simán László

Úttalan úton

Ha Afrikában egy baleknak lankad a figyelme, az határozott következményeket von maga után. Most én jártam így, de mentségemre szólt elbambulásom tárgya: vajh’ a „műhelybódés” Csepel teherautó két kedves helye közül melyiket válasszam?

A sárhányón ülve közelebbről látom a kerék előtti világot, de az gyorsan tovasuhan, vagy inkább válasszam a bódétetőről, nagy magasságból kitárulkozó kéjpanorámát...?

Az autómobil az akáciás felé vette az irányt, nekem meg eszembe jutott az a csúnya eset, mikor az Agou-hegy ezerméteres tetejét bámultam, midőn a lábamon egy nagyfeszültségre kötött, de ugyanakkor fehéren izzó, tömény savözönt kaptam egy olyan inda formájában, amihez képest a mi szederbokraink lágytapintású mimózák. (Képzelem, hogy a mai korral haladó „design-billbarátok” – akik megvetően nézik az általam tisztelt csőrös, azaz különsárhányós, konzol-lámpás gépeket – most milyen kárörömöt éreznek!)

Ezért inkább a tetőre másztam fel. A csőrös gép motorházán nyugodtan lépdelhettem, belekapaszkodva a vezetőfülkéből irányítható 19 cm-es keresőlámpába, majd elfoglaltam helyem, remélve, hogy nem seper le egy alacsony faág – egy rajta tekergő hüllővel.

Kihasználva azt a rendőrmentes szabadságot, amit Európában a tisztességes fogyasztói állampolgár soha meg nem élhet, a gép tetején a pótkerekekből egy pompás, kibélelt karszéket készítettem, mellétettem egy kézremegésre kevésbé érzékeny, 3x20-as távcsövet, térképet, lekötve néhány young-kókuszdiót, meg filmes kamerát. Útonállóktól nem kellett tartanom, hiszen amíg az európai egyenruhások rendszabályokra hivatkozva lopnak meg, itt, Nyugat-Afrikában a rendőr vagy haver és a dolgát teszi, vagy kér néhány, tényleg nélkülözhető dollárt.

Fotó: Simán László
Külcsín – A „csőrös”, azaz külön motorháztetős kivitel miatt lehetséges a sárhányókon való kéjutazás is. A lábakat a reflektorrács mögé kell fektetni. A mai, fogyasztói autóknál a tervezők elfelejtkeztek a kurbli jelentőségéről. Itt (a vonószem felett) még megvolt...

Az ösvény kanyarulatait követtük, a magasból jól beláttam a házak közé, ahogy a nők méternyi rudakkal, famozsarakban törik a yamgyökereket, az agyagból készített tűzhelyek alatt pedig faszén füstöl. A vadromantikus színt – a kerek, ablaktalan kalyibákkal, tapasztott hombárokkal, kimart tökből készített edényekkel – azonban mindenhol megtörte valami átkozott műanyag edény látványa. Ám az érezhető volt, hogy a civilizációtól valójában távol vagyunk: teljesen hiányoztak az Egyenlítő menti vörös (por)országutakra oly jellemző, kb. négy centi magas, kétarasznyi hullámhosszúságú huplik, amik pokollá teszik az utazók életét. Itt ugyanis – e Csepelen kívül – egyáltalán nem voltak járművek.

Fotó: Simán László
Fekete szem – Ne csodálkozzunk a matt fekete üvegű reflektor láttán! Az infravörös világítás jól jön a fabeszerző expedíciók során... A láthatatlan fényt szemüveg alakítja át zöldes tájképpé a vezető számára

A legendás jármű további részleteiért és a színektől roskadozó fotókért lapozza fel a nyomtatott magazint!