A Csoma Szobája Alapítvány nagy feladatot tűzött ki magának az illusztris társaságban: amellett, hogy tudományos igénnyel próbálja feltárni a nagy utazó életének himalájai nyomait, az elmúlt öt évben zanglai lakhelyének műemléki helyreállítására szervezett mentőakciójával folyamatosan hozzájárul a Zanglai Királyi Palota megújulásához, ahol Csoma feltételezett szobácskája található. Kövessük végig a munkálatokat, megdöngetve közben az egyik legnagyobb tabu ajtaját is: vajon tényleg Csoma szobáját jelölte-e meg 1928-ban a maláriásan Zanglába érkezett Baktay bicskája?

Zangla felé négy keréken, majd 26 lábon

Végre egy lejtő! Ráadásul aszfaltos, sima. Pont olyan, amilyenre 8 napnyi sziklás-kavicsos, homokos, sáros felületek után egy kerékpárgumi vágyik. A nyeregben én is átéreztem a futófelület pillanatnyi életörömét, miután az elmúlt napok útviszonyait a merev acélváz közvetítésével, porckorongjaim minimális csillapításával, volt szerencsém pontosan nyomon követni.

Fotó: Nagy Olga
KÉT KERÉKEN – A szerző túrakerékpárral a Zanszkár kapujában, a Drang Drung-gleccser előtt. Az egész himalájai régió élete függ a gleccserektől: a száraz éghajlat miatt az év nagy részében a gleccserolvadék az egyedüli vízforrás

Ez már az Indus völgye, a Himalája-átkelés célegyenese – ha a Himalája déli oldaláról, Manali monszunos, hegyvidéki üdülővárosa felől közelítünk. Ám Zangla felé még alig félút... Csoma mennyivel gyorsabb lett volna egy drótszamárral – gondoltam gyakran. A mi Kőrösink göttingeni tanulmányai alatt egy másik német városkában, tőle alig 300 kilométerre – Mannheimben – már kísérleteztek a kerékpár ősével, a futógéppel, amit azonban még lábbal kellett lökni, ezért hegymászásra cseppet sem volt alkalmas, nem is beszélve a felfújható gumikerék vagy a sebességváltó nyújtotta kényelem hiányáról, amik mára a magashegyi kerekezés alapvető kívánalmai.

Kiállítás

A munkát bemutató kiállítás a Delhi Magyar Intézet után Budapesten is — ingyenesen — megtekinthető a 2013. március 12—13-i nyitónapok után egy hónapon át a MÜSZI (Művelődési Szint) Civil Kulturális Térben, a Blaha Lujza téri Corvin Áruház III. emeletén.
Dokumentumfilmünknek is itt lesz a bemutatója.

Visszatérve az aszfaltra: ha valaki erősen koncentrál valamire, azt általában eléri – ahogy Csoma is így tett a tibeti nyelv elsajátítása érdekében, amíg azt mesterfokon magáénak nem érezhette.

Én is épp egy öklömnél kisebb méretű kőre fordítottam különleges figyelmet az út közepén. Még pont azon morfondíroztam, hogyan tud egy darab kő, mindenféle kíséret nélkül (ti. lavina), az út közepére kerülni, mikor el is értem koncentrációm tárgyát, ami a következő századmásodpercben már a gumi alatt próbált magának teret nyerni. Hatására a gumiban túlnyomás, a dobhártyámon meg robbanás keltette rezgés futott át.

Egy pillanatig úgy tűnt ezt megúsztam, és az első villa két oldalára felfüggesztett, tekintélyes méretű csomagok végre megszolgálták árukat, egyen súlyban tartották a kormányt. Ám elégedettségem hirtelen rémületbe váltott, s csak a sziklás út mente vetett véget a féktelen riszálásnak egy kormányon át bemutatott bukfenccel kísért – elfogulatlan szemlélő által elegánsnak is nevezhető – leszállást követően.

Zanglai debütálásunkat így 3 napi bizonytalan várakozás késleltette, míg eldöntöttük, hogy ficam közelébe került vállam mégis marad a helyén, mi pedig a nyeregben. E kis kitérőnek köszönhetjük közeli barátságunkat Pelével, aki ismert focista a choglamsari Tibetan Children’s Village-ben, de könyvtáros is egyúttal.

Fotó: Irimiás Balázs
A zanglai palota

Először csak papírkötegekkel megpakolt Royal Enfieldjét láttuk a sötétben felsejleni Shey falu egyetlen étterme előtt, ahol épp akaratlanul időztünk. Amúgy – a névhasználat britektől történő indiai megvásárlásának köszönhetően – ez a világ legrégebb óta folyamatosan gyártott, és talán a legkevesebbet modellfrissített motorja. Pelé épp a dalai lámához igyekezett: az előző napon megírt évzáró dolgozatokat szállította Dharamsalába, ami innen „csekély” 700 kilométerrel odébb van még.

Az első 12 km megtétele után Pelé megállt egy rövid pihenőre. Az étteremben kérte a pincért, miatta ugyan ne gyújtogassa azt a lámpát a drága árammal, úgysem fogyasztani akar, csak saját dohányát sodorná meg. Ezzel az ökoszemléletű antréval rögtön belopta magát a szívünkbe, és bizonyára mi is az övébe – hacsak nem a feszülős, fenékpuhító betétes biciklisnadrágunk keltette zavarát igyekezett, szemét kordában tartva, napcserzett ráncai közül hunyorogva, társalgást kezdeményezve leplezni.

A rövid kényszerpihenő után, nem pontosan a Csoma által bejárt útvonalon, de Leh városa után nem sokkal mi is gyalogszerrel folytattuk Zangla megközelítését, hogy egy 450 kilométeres kerülő oda-vissza megtételéből legalább az odát megspóroljuk. A hegyeken át „mindössze” 220 kilométer volt hátra, amit kerékpárjainkat lovakra felmálházva (5 ló, 20 láb), mi, ketten pedig hegyi vezetőnkkel gyalogszerrel (6 láb) tudtunk megtenni. Így 8 nap menet múlva már meg is pillantottuk a Zanszkár folyó túlpartján a Baktay könyvéből ismerős zanglai tájat, amitől a szívünk hevesebb dobogásba kezdett volna, ha a levegőhiánytól nem dobogott volna már addig is elég hevesen.

Zangla és a Csoma-szoba

Az Indiai-Himalája egy távoli, eldugott völgyében járunk, Zangla faluban, 3800 méter körüli magasságban, ahol Kőrösi Csoma Sándor feltételezett lakóhelye állt, illetve inkább düledezett 2007 késő nyarán.

Fotó: Irimiás Balázs
A falusi lámák vezetik a palota szentélyében a nyitó szertartást a munkálatok kezdetén és a felavatást annak befejeztével, de máskor is feljönnek a palotába, ellenőrizni a tevékenységet

A Zanszkár folyó völgye a Himalája magas vonulatai között egy különösen száraz éghajlatú, évszázadok óta önellátásra berendezkedett régió. Csak a folyók lankásabb, kiszélesedő teraszain nyílik lehetőség növénytermesztésre, de ezt is csak a rendkívül munka- és karbantartás-igényes, mesterséges csatornák rendszerével tudják megoldani. Az állattenyésztéshez a nyári időszakban a környező magashegyi legelők adják a takarmányt, a falu saját földjein viszont öntözéssel kell azt a menynyiséget megtermelni, ami a jószágok téli túlélését biztosítja. Ilyen önellátó falu a végtelen, hegyi kősivatagban Zangla, India egykori, talán legkisebb királyságának székhelye, ahol Csoma nemcsak befogadó szállást, de használható útmutatást is kapott Szangye Püncogtól, a tibeti buddhista univerzumban és a tudományokban egyaránt járatos, de a zanglai király özvegyével világi életet élő, kolostorát elhagyó lámától.

Pénzügyek

A Csoma Szobája Alapítvány a projekt indulása óta a munkálatokra tégla- és gerendajegyekkel, illetve diáktámogatási lehetőséggel gyűjt adományt. Magánemberek és cégek a hozzájárulók. Az adománytéglákba beleírják, a gerendákba belefaragják a támogatók nevét, és fotót küldenek róla. Úgy építik be az épületelemeket, hogy az ne látszszon a végleges szerkezetben. Diáktámogatás esetén a falusi oktatási bizottság által kiválogatott, továbbtanulni szándékozó és a közeli padumi gimnáziumba felvételt nyert diákoknak adunk ösztöndíjakat. Ezt hívják mikroadományozási rendszernek.

A zanglai erődített palota azért emelkedik ki a Csomához köthető épületek közül, mert életpályájának korszakváltó állomását jelöli. Nemcsak első, tartós indiai lakóhelye, de a folyamatos tanulás, tudományos kutakodás, szellemi gyarapodás éppen itt fordulhatott át – brit segédlettel – valódi alkotótevékenységbe, amelyet bevallottan eredeti céljának, a magyar nép gyökereinek feltárása okán vállalt fel. A tibeti irodalomban remélhetett bizonyos utalásokat találni a magyarok esetleges ázsiai rokonaira.

Az épületet és benne a szobát Baktay Ervin 1928-as útja során azonosította, a helyiek elbeszélései alapján. Tekintve, hogy ekkorra már 105 év telt el Csoma ottjárta óta, nem élt Zanglában olyan ember, aki személyesen is találkozhatott vele. Ezért Baktay a korábbi generációk által átadott szóbeszéd alapján alkotta meg elméletét, melyet rögtön falba, fába és kőbe is vésett-vésetett: egy évszázadra bebiztosítva nem feltétlenül szilárd talajon nyugvó elképzelését. Tegyük azonban most félre Baktay és a többi Csoma-kutató esetleges tévedéseinek boncolását, hiszen a mi tevékenységünk is épp a Baktay-féle helymeghatározáson nyugszik! Abból indult ki, nyugodtan mondhatjuk, hogy Baktay falfelirata nélkül mi ott sem lennénk…

A király

Zangla fejedelmei – tudományosan is igazolva – a 10. századig vezetik vissza uralkodóházukat. A „birodalom” fénykorában is Zanglát, a környező négy falvat és pár száz alattvaló összességét jelentette. A király ma is felkereshető, hatalma nincs, de személyét számon tartják, s az alattvalók hódolata helyett a környék lakosainak látszólagos tisztelete övezi.

Fotó: Irimiás Balázs
A munkálatok kezdete óta sikeres a mikrotámogatási konstrukció – Az újragyártott vályogtéglákba neveket írunk, beépítjük őket az épületbe, a támogatónak pedig fotót küldünk róla

Annak ellenére, hogy a világ egyik leglassabban változó vidékén jártunk, számunkra mégis itt gyorsultak fel az események. A palota felé vezető első utunk alatt már paroláztunk is a városi kísérettel lefelé tartó királlyal, aki szívesen invitált egy teára újabbik rezidenciájába, miután megtekintettük a régi palazzót.

Baktay maláriájával ellentétben, engem inkább a helyreállítási láz fogott el, miután megláttam az épület düledező állapotát. Heves felindultságomban a mellettem ülő párom kezét is megkértem a romantikus erkélyen, Csoma szobája mellett. A faluba immár ifjú jegyesként visszatérve, tele tervekkel és elképzelésekkel alá is kanyarítottunk egy szerződést király urunkkal, miszerint jövőre már el is kezdenénk palotájának – és leginkább benne Csoma szobácskájának – megmentését. Életerős, válogatott magyar és nemzetközi fiatalokkal, amennyiben támogatásáról és bizonyos fokú segítségéről biztosít. A beszélgetés alatt a király fiókjából szépen előkerültek az ismert és kevésbé ismert magyar és külföldi Csoma-kutatók, orientalisták, tibetológusok és diplomaták névjegyei, akik tiszteletüket tették az uralkodónál. Többen meg is ígérték neki, hogy visszatérnek, ha sikerül némi támogatást szerezni otthon, de eddig még egyetlen vállalás sem valósult meg.

Ez tovább fokozta lelkesedésünket. Miután pedig kiderült, hogy akkor már harmadik éve a kambodzsai Angkor romterületén a japán csapat tagjaként műemléki helyreállítással foglalkozom, a lelkesedésre a fogadói oldalon sem kellett sokat várni. Végül az épület tulajdonosának kifejezett kérésére szerveztük az ötletet konkrét mentőakcióvá, aminek formális keretbe foglalásaként született meg a nagy magyar utazó zanglai szobájáról elnevezett alapítvány. Baktay Ervin 1928-as látogatásakor saját kezűleg véste a szoba ajtajának szemöldökfájába a „Csoma’s Room” feliratot, amiből a Csoma Szobája Alapítvány név származik.

A tervek

Az indiai hadsereg bevonásával elkezdődött az eddig járhatatlan Zanszkár folyóvölgyben egy olyan új útszakasz megépítése, amely majd jócskán lerövidíti a Zangla–Leh-távolságot: a mai kétnapos autóútról mindössze kétórásra! Ez várhatóan újraosztja majd egész Ladakh és Zanszkár geopolitikai, turisztikai ütőkártyáit. Zangla egy eldugott folyó menti településből az egész Zanszkár-völgy kapujává válik. A palotaerőd helyreállítás-befejezését is az út elkészültéhez szeretnénk kötni; és egy kifejezetten Zanszkár kultúráját és Csoma örökségét bemutató gyűjtemény, melynek anyaga már részben össze is állt a Zanglában élő két királyi család – a zanglai és a padumi – relikviáiból, nagy érdeklődésre tarthatna számot.

Fotó: Nagy Olga
A zanglai állami iskola diákjai angolt, rajzot, éneket, testnevelést és kézművességet tanulnak magyar önkéntesektől, de nem ritka az sem, hogy más tárgyaknál is „beugranak” helyettesíteni a hiányzó tanárokat

Ráadásul az újjáépítendő keleti részben egy nemcsak Zanszkárban, de egész Ladakhban kuriózumnak számító Múzeum kávézó is nyílhatna, ahol valódi, frissen főzött eszpresszóval(!), ladakhi teákkal és helyi készítésű péksüteményekkel várhatjuk a vendégeket.

A teljes cikket A Földgömb 2013. márciusi lapszámában olvashatja!