A tavak kapcsán gyakran felmerül, hogy geológiai időskálán mérve csak pillanatnyi képződmények, „rendszerhibák” a szárazföldön, hiszen az óceánokkal és a tengerek többségével összevetve mélységük elenyésző, így pl. a folyók pár „geológiai pillanat” alatt feltöltik a hordalékukkal. De mi a helyzet egy olyan tóval, melynek mélysége egyes tengerekét is megszégyeníti?

Az árok alján...

A Bajkál-tó medencéje ugyanis egy szárazföldi árokban – ún. riftben – található, ennek köszönhető a szokatlanul nagy mélysége. Itt alakult ki a Földön a legmélyebb, vízzel elöntött szárazföldi mélyedés, hiszen a Bajkál legmélyebb pontja majdnem eléri a tengerszint alatti 1200 m-es szintet (ebből könnyen kiszámolható, hogy felszíne 456 m-es tengerszint feletti magasságon hullámzik). Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Bajkál-árok mélyén több kilométer vastagságú harmadidőszaki üledékréteg fekszik, akkor lehet igazi fogalmat alkotni a kőzetlemez-távolodást és a közrefogott terület süllyedését okozó tektonikus folyamatok óriási erejéről.

Fotó: Kaszás Gergő
Hideg páncélzat – Az édesvizű „tengert” 5 hónapig tartja fogságban a jég, mely január végére legalább 1 méter vastag. A jégpáncél vonalas mintázatú, mintha mozaikból lenne kirakva, és a napsugarak úgy csillannak meg rajta, akár az ablaküvegen. Megtévesztően vékonynak látszik, mivel olyan tiszta, hogy a rajta haladók a sekélyebb helyeken jól látják a tó fenekén lévő sziklákat

Maga a Bajkál-árok egy 2000 km hosszú riftesedési zóna része Ázsia közepén, az Eurázsiai- és az attól lassan elváló Délkelet-ázsiai-lemez határán. Mindez 35 millió éve létezik, de csak viszonylag lassan tágul, a mérések szerint ma évente 2 cm-t. Ráadásul az árokképződéshez földrengések és tűzhányó-tevékenység is kötődik: utóbbiról tanúskodnak például a közeli Keleti-Szaján-hegységben húzódó Vulkánok Völgye néhány ezer éves salakkúpjai.

Fotó: Rácz Péter
Úton – A szibériai utak jól járhatóak, de az Olhon-szigeten nincs aszfaltborítás. Télen a tavi jég jobb ennél

A tó medencéjének ősi eredetét jelzi különleges élővilága is. Mintegy1800 faj él benne, így igaza van a tónak nevet adó tunguzoknak, akiknek nyelvén a Bajkál „gazdag tavat” jelent. Sőt a fajok 80%-a bennszülött, csak itt él. Az egyik legtöbbet emlegetett élőlénye a bajkáli fóka (nerpa). Vajon miként került a világtengertől oly távoli, hatalmas tóba? Miután példányait a Szelenga folyóban a torkolattól 400 km-re is megtaláltak, bebizonyosodott, hogy ősei a jégkorszaki időkben képesek lehettek a Jeges-óceánból felúszni a kellemes körülményeket nyújtó tómedencébe.

A tó víztömege akkora, hogy jelentősen módosítja (temperálja) környezete éghajlatát, nyáron 5 °C-kal mérsékelve a felmelegedést, télen pedig 6–10 °C-kal enyhítve a zord fagyokat, sőt, több helyi szelet is létrehozva (barguzin, kultuk, gornája), melyek akár 5 méteres hullámokat is keltenek. Maga a tó vize nyáron is csak átlagosan 10 °C körüli, ám nyár végére a sekélyebb parti területeken 16–19 °C-ot is elérhet, a mélyben pedig állandó, 3,5 °C-os hőmérséklet uralkodik. 40-42 méteres átlátszósága szintén különleges (főleg a tavak mezőnyében).

Mélyre nyúló árok – A Bajkál-árok földtani metszete. Jól látszik, hogy a mai tómélység eltörpül az árok valódi méretei mellett

Milyen a vadkeleti valóság a Bajkál vidékén? Olvassa el a nyomtatott magazinban!