A Magyarhoni Földtani Társulat kezdeményezésére tavaly harmadízben választották meg az Év ősmaradványát. A címet ezúttal – vetélytársait utcahosszal megelőzve – a lábasfejűek kihalt csoportját, az ammoniteszeket képviselő Balatonites nyerte el. Bár a nembe sorolható ősmaraványokat Európa más területein már évtizedekkel korábban megtalálták, a nagy tavunkat idéző elnevezés a Balaton-felvidéken gyűjtött példányok tanulmányozásának eredményeként került be az őslénytani ismeretek kincsestárába – 1879-ben A Balatonites a triász időszak közepe táján, mintegy 245 millió éve élt, és világszerte elterjedt volt. Jellegzetes maradványai az ilyen korú tengeri üledékes kőzetek emblematikus fosszíliái, egyben ékes bizonyítékai annak, hogy ezek a rétegek egy időben keletkeztek, a földtörténeti idő egy szűk intervallumában.

A transzszibériai vasútvonallal párhuzamosan, attól északra haladó Bajkál–Amúr Magisztrál (BAM) néhány éve ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A 4324 kilométer hosszan futó sínpárok – a Szovjetunió széthullása utáni válságos éveket követően – ismét kézenfekvő, sokszor az egyetlen reális lehetőséget jelentik a vasúti személy- és nyersanyagszállítás területén Szibéria szívében

A meteorológiai tél február végén véget ér. Véletlenül sem szerettem volna, hogy az első mondat rímeljen! Véletlen, de az már nem, hogy időnként csalódunk a naptár szerinti tavasz kezdetében. Ha csak átmenetileg is, márciusban a tél még gyakran visszaköszön – máskor meg már a hónap elején valódi tavaszban lehet részünk. Az elmúlt évtizedekben előfordult, hogy ekkor a napi átlaghőmérséklet –10 °C volt, és olyan is, hogy +15 °C. De ha például kiragadjuk március idusát, és megnézzük a napi átlaghőmérsékleteket, láthatjuk, hogy évről évre igen nagy a változékonyság.

Csendes, békés tájakon kanyarog a helyközi buszjárat, miután elhagyja Dél-Csehország nyüzsgő központját, a Budweiser szülővárosát, České Budějovicét. A hétköznapi, késő délelőtti járaton csupán néhány idős néni és hazafelé tartó kisiskolás utazik. Nincs nagyobb forgalom úti célunk, Holašovice egyetlen buszmegállója környékén sem, mintha az ember az isten háta mögé keveredett volna. A kicsinyke település ugyanakkor pont ennek a rejtettségnek köszönheti hírnevét: parasztbarokk házakkal díszített főtere teljes épségben maradt a 21. századra. Ennek köszönhetően az UNESCO is felvette a Világ-örökség-listára. A magyar utazó ugyanakkor óhatatlanul is Hollókőre, az ottani ófalura gondol a fehérre vakolt, szép rendben sorakozó házak láttán

2017. január 17., 16 óra 34 perc: a Nap lenyugvóra tér a csodálatosan tiszta időben a Megye-hegy felett. Balatonfűzfőn, a befagyott tó jegéről népes tábor figyeli a jelenséget, miután kellemesen elfáradtak a délutáni korcsolyázás után. A hőmérséklet lassanként kemény mínuszokba csap át; rövidesen kiürül a strand területe.

Megszokott hanghatás, hogy napjában többször is harangok kondulnak. De vajon kik, hol, és legfőképpen hogyan készítik e méltóságos hangadókat?

A spanyol malpaís kifejezés terméketlen földet jelent. Olyan kopár területeket neveznek így, amin rendkívül nehéz gyalogosan átkelni, és látszólag alkalmatlanok a mezőgazdasági művelésre. A kifejezést elsősorban spanyol nyelvterületeken használják, így az Egyesült Államok déli részén, Mexikóban és Spanyolországban.

A völgyek nyírerdeiből felemelkedve mocsaras hegyoldalakon át alpesi rétekbe csap át a táj. Még feljebb törve hatot is találni Svédország legmagasabb csúcsai közül, a 2000 méter feletti magaslatokról pedig közel száz gleccser ereszkedik vissza a mély völgyek felé, ahol vad, hegyi folyókká alakulnak át. E sarkkörön túli, alpesi hegyvidék annak köszönheti érintetlenségét, hogy az elmúlt századok során sikerrel úszta meg az ember tolakodását.







A Magyarországon kevésbé ismert Sarek Nemzeti Park más körökben ikonikus túracélpont. Nem véletlenül: az „Európa utolsó vadonja” keresőkifejezés is e lappföldi tájra irányítja a járatlan ösvények után sóvárgókat

Gyerekhad, szegénység, méricskélő pillantások; hiába a nyugodt, falusi környezet, tapintható a feszültség. A csoportba verődött gyerekek – jobb híján – az elhanyagolt házak között ütik el az időt. Nyári szünet van, szabadság. Legalább ezt nem vehetik el tőlük...

Latin-Amerika társadalmai számára a migráció a mindennapok része: mexikóiak, kubaiak, venezuelaiak ezrei indultak és indulnak útnak egy jobb élet reményében – jellemzően az Egyesült Államok felé. Van azonban egy ország, ahol nem a kivándorlás, hanem a bevándorlás került a figyelem középpontjába: ez Chile, a kontinens „éltanulója” és leggazdagabb országa, ahová az ezredforduló óta több százezer bevándorló érkezett. Jelenlétük mára politikai kérdéssé vált: a 2017 decemberében elnökké választott, jobboldali Sebastián Piñera a kampányban szigorúbb bevándorlási politikát ígért. Vajon Chile a migráció tekintetében is eltávolodik-e a többi latin-amerikai országtól, és az észak-amerikai és európai modellhez fog közeledni, vagy létrejöhet egy sajátosan „latin”, a kizárás helyett a befogadásra épülő bevándorlási rezsim?