Könnyen irányítható repülő járművekről történő tájfotózás az elmúlt évtizedekben komoly fejtörés és kreatív gondolkodás tárgya volt. Úgy 30 éve fix „papírsárkányokról” vagy léggömbökről is zajlottak hazai kísérletek. A lényeg a lakossági vagy épp tudományos-kutatási hasznosítás volt, de mindenképp egyszerűen, megfizethetően. A siklóernyőzés terjedésével azután e sport művelői már jócskán finomhangolták a lehetőségeket és káprázatos képek születtek. 10-15 éve bennük volt a bizodalom.

Ha van táj Magyarországon, amit költők, írók, festők, építészek, földtudósok és mezei turisták egyaránt birtokba vettek, akkor az kétségkívül a Balaton-felvidék. Így joggal hihetnénk, hogy itt már semmiről sem lehet újat mondani. Pedig csak az elmúlt évtizedben is számos új felismerés született a Balaton-felvidéki vulkánok kapcsán, és akár szabad szemmel is mélyebbre tekinthetünk itt a Föld belsejébe, mint azt elsőre gondolnánk. De az ismeretek átadásában is zajlik az új utak keresése, sőt kitaposása: itt az ideje, hogy a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark frissen átadott, új tanösvényeire merészkedjünk…

Egy ománi utam alkalmával bangladesi vendégmunkásokkal ismerkedtem meg. Munka után akár féltucatnyian is szorongtak a szobában egy jobb élet reményében... De mindig mosolyogtak, boldogan szemlélték a világot.

Elrohant három év – úgy, hogy közben nem fotóztam Erdély légterében. Nem a pénz hiányzott vagy épp a fényképezendő régészeti lelőhelyek, hanem az idő, a technika és az időjárás – nagyjából ebben a sorrendben. 2019 szép, napsütéses ősze azonban végre meghozta a lehetőséget, hogy néhány napot a Maros és az Olt vidékén repülhessünk. De mire elég 3 nap? Meddig nyújtózkodhatunk – a levegőben?

„Sehol egy fa, ahová fölakaszthatnék egy embert, nem akad víz, amibe belefojthatnék valakit és még föld sincs, amibe el lehetne temetni a holtakat…”



Egy kegyetlen háború kegyetlen szavai, amik sokat elárulnak e tájról. A híres-hírhedt nyugat-írországi karsztvidék, a Burren sohasem adott könnyű megélhetést, pedig az újkőkor óta többnyire lakott vidék volt.



Az itt élő ember a bronzkorban már igencsak beleszólt a tájat alakító természetes folyamatokba, alaposan átformálva a vidék jellegét. A nagyrészt kopár karsztvidék tengeri folytatása az Atlanti-óceánban található, elzárt világ, az Aran-szigetcsoport – ami, ha lehet, még szélsőségesebb körülményekkel fogad...

Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, a kanadai arktikus szigetvilág és Alaszka északi előterében húzódó tengerszorosok mentén már évezredek óta élnek őslakos közösségek. Vajon milyen kapcsolatuk lehetett a „nagy felfedezőkkel” és az értük küldött mentőalakulatokkal? Hogyan változott a fehér gyarmatosítók és az „eszkimók” viszonya az évszázadok során? Milyen viszonyok között élnek 2019-ben? Érdemes ezeket megvizsgálni az inuitok szemszögéből!

A Távol-Keletre vagy Ázsia más vidékeire indulva sokaknak csupán átszállóhely a Perzsa-öböl folyton növekvő óriásreptereinek egyike: Doha, vagy épp Dubaj. Ez utóbbi egyre felkapottabb és ismertebb itthon is. Ám a közlekedési csomóponton és a sivatagokból kinőtt felhőkarcoló-negyedeken túl van még jó pár rejtőzködő, és kifejezetten különleges helyszín is e forró vidéken

Ugyan ki ne szeretné átélni a vasárnapi fogathajtások dörgedelmes lendületét, vagy egész egyszerűen csak kocsikázni egyet a pusztai nap lemenő fényében!?

Van valami ősi, az emberiség kezdete óta meglévő késztetés a világ és azon túl is a földi élettér feletti végtelen megismerésére. Noha kezdetekben ez mitológiai történetekbe oltott világképekben nyilvánult meg, ma már jóval több lehetőségünk van a kozmosz valódi megközelítésére, mint akár csak száz évvel ezelőtt

Neve a latin grossularia szóból származik, ami egrest jelent, utalva az ásvány általában zöldes-barnás színére.