Az asztrofotósok mindig is vonzódtak az eldugott, isten háta mögötti helyekhez. Ennek egyszerű oka van: korunk egyik problémája, a fényszennyezés. Ahol pedig van társadalmi jelenlét, ott van infrastruktúra, közvilágítás és emiatt fényszennyezés is. Ez utóbbit pedig minimalizálni kell, ugyanis bizonyos izgalmas és úttörő asztrofotók elkészültét egyszerűen lehetetlenné teszi. Éppen ezért az asztrofotós közösség egyik elsődleges célja lett a közös, biztonságosan használható és a fényszennyezéstől hosszú távon védett észlelőhely kiépítése.

Egy ilyen észlelőhelyhez több dologra van szükség, mint elsőre gondolnánk. Ne legyen rendkívül messze a fővárostól. Saját tulajdon legyen a hosszú távú fejlesztési lehetőségek miatt. Álljon magaslaton, hogy az őszi, alacsony párás, ködös idő ne zavarja. Essen településen kívül, de legyen megközelíthető gépjárművel. És persze hazánk egyik legsötétebb ege legyen felette! Ha ezek közös metszetét megvizsgáljuk, meglepő és lelombozó eredményre jutunk: a metszet szinte üres. Középhegységeink kifejezetten fényesek, a korábban használt mátrai Ágasvári Turistaház csak nehezen megközelíthető, és már ott sem igazán sötét az ég. Két alacsony fekvésű sötét góc maradt: az Alföld és a Dunántúli-dombság egyes részei. Az utóbbi kisebb magaslatokkal rendelkező, romantikus kistelepüléses, nagyvárosoktól, így a fényszennyezéstől is jobbára mentes, nem elérhetetlenül messze Budapesttől. Ebben az irányban indult a keresés.

Bele a közepébe: a pozíció kiválasztása egyszerű. Van egy fényszennyezéstérképünk, ahol láthatóak a sötét területek, és a sötét góc kellős közepébe célzunk. Szerencsére a Tolnai- és Külső-Somogyi-dombságban a településfejlődés során völgyi falvak alakultak ki. A patakok mentén futnak az utak és sorjáznak települések, a dombhátak és magaslatok többnyire lakatlan és fényszennyezésmentes területek. Kézenfekvőnek tűnik a megoldás: egy szőlődombon kell egy kicsi telket venni. Ám a széláramlatok miatt regionális magaslatra van szükség, azok pedig Tolnában és Somogyban is az erdészethez tartoznak, és megközelíthetetlenek.

Kivéve egyetlen helyet: Törökkoppány. Ma csak 443 lelket számlál, a török időkben azonban szandzsák központ is volt, mecsetekkel, fürdőkkel, erődítménynyel és vízvezetékekkel. A későbbiekben pedig egy rendkívül ritka, kettős településszerkezet alakult ki, ami a dombtetőre is felkapaszkodott. Méghozzá az egyik legmagasabb vonulatra, a közel 300 m-re is emelkedő Koppány menti dombság gerincére.

A Koppány-völgyi vonulat itt szokatlan, összefüggő, meredek falként emelkedik ki a mikrotájegységből, apró minihegységet képezve a Koppány menti falvak déli határán. Törökkoppány a vonulatra felkúszó, erdőbe ékelődő, ma már szinte észrevehetetlen településrészét, a Szukics-tetőt az 1980-as években hagyták ott az utolsó lakosok. A területet visszahódította a természet, a házak összedőltek, a kertek elvadultak és beerdősödtek, az utak egy része megszűnt, az emberi jelenlét minimálisra csökkent.

E magaslati, tökéletesen védett és az égboltra remek kilátást biztosító terület lett a hazai asztrofotózás egyik központja. A vadregényes szépségű tájon kanyargó, több helyen kétemeletnyi mélyen bevágódott löszmélyúton jutunk fel a „TK” észlelőrétre, 278 m magasra. Az ég hátborzongatóan sötét – ahhoz képest persze, amit Magyarországon megszoktunk. A Bortle-skála szerint a 2. és a 3. osztály között van, ahol Budapest a 9-es kategória, és a chilei Száraz-Andok az 1-es.

Az alacsony népsűrűség miatt ez az érték várhatóan nem romlik a jövőben sem. 40 km-es sugarú körben itt kevesebb mint 300 ezer ember él, miközben Budapesten ez több mint 3 millió, egy átlagos magyarországi helyen is több mint félmillió. Éppen ezért a Koppány-völgyben – az ország többi részével ellentétben – nem romlik az égbolt minősége, hanem stagnál. Remélhetőleg jövőbeni, fényszennyezés-korlátozó intézkedéseknek köszönhetően akár még javulhat is, ahogy a Zselici Csillagpark környezetében is. Ez rendkívül halvány égitestek fotózását teszi lehetővé. Az ideérkező új fotósok pedig sokszor csöndes döbbenettel nézik a nyersanyagot, amin olyan halvány objektumok jelennek meg, amelyek máshol teljesen elérhetetlenek.

A somogyi Machu Picchuról is megnyílnak a csillagok, a távcsöveknek köszönhetően talán jobban is, mint az eredetin. Ám az inka városhoz hasonlatos turisztikai fellendülést ne várjunk! A pontos helyet és az odavezető utat is titokban tartja a közösség, csak azokat vezetik fel, akik ide tartoznak, iránymutatás nélkül pedig a helyszín megtalálhatatlan. Ettől függetlenül azonban maga a somogyi település már többször is bekerült a világ legjobb asztrofotóinak készítési helyét megjelölő greenwichi világtérképre.