Zötyögünk-zötyögünk – hosszútávú úttartás gyerekekkel
A gyakori, hosszútávú autózások gyerektürelem- és szülőidegrendszer-próbáló utak Chilében. Márpedig a 4270 km-es, hosszanti fekvésű országban nagy távolságok vannak. Az ép szülői agyak és a gyermeki lelkesedés fenntartása érdekében valamit tenni kell.
Ebben nekünk leginkább a hangoskönyvek tudnak segíteni, már, ha van megegyezés, mi legyen a következő hosszú órák hallgatott eposza. Utcahosszal nyertesek: a Robinson Crusoe, a Durrell-regények és a Tüskevár. Szerencsére egyenként 6-7 órás felolvasások.
A legnehezebb pillanatokban csodaszerként működik még az olykor bevetett tortilla-chips, és a benzinkutak hot-dog kínálata is.
Az általunk csak Mos Eisly-ként emlegetett La Negra sivatag közepi ipartelep, fontos csomópont a Ruta Cincón (Ruta 5), azaz a Chilét észak-déli irányban átszelő Pánamerikai-országúton. Azt hiszem, a hely sci-fibe illő idegenségét és keménységét a kizárólag női alkalmazottakkal működtetett kút igyekszik enyhíteni. És tényleg, jól esik a kedves hang és mosoly. Még akkor is, ha a kutas hölgyek valóban szkafandernek tűnő ruházatban dolgoznak a gyárak, erőművek okozta elképeztően poros-szeles környezetben.
Sátrunk a várunk
Nemcsak azért használjuk sokat a sátrat, mert nagyon drágák a szállások, de azért is, mert olyan helyeken dolgozunk, ahol nincsenek kiadó szobák.
Viszonylag gyakorlottan, pár perc alatt felállítjuk négyen. Szélfogó az autó, és az alváz takaráshiányos részén esetleg 6 literes vizes palackokkal próbáljuk meg enyhíteni a széláthúzást, hogy ne a sátorponyvát zúzza a szél.
Az azt követő berendezés annyit tesz, hogy kiterítjük a matracokat, berakjuk a hálózsákokat, párnáink pedig a ruhazsákjaink. Praktikusak, mert az átöltözéshez rögtön ott van kéznél (fejnél), és így többfunkciós. Mindenkinek különböző színű, hogy a nagy táskákban matatva, a csomagtartóból élve hamar megtaláljuk, melyik, kié, ha gyorsan elő kell húzni egy új zoknit, mondjuk.
Szigorú szabály, hogy a cipőket nem visszük a bejárat közelébe, a magaslati poros szelek így is behordják a port – ráadásul a sátrak cipzárjait is széteszi a fogacskák közé makacsul beülő por. Éjszakára nem maradhat ennivaló a sátorban, sem a sátor környékén, mert a hangyák belephetik az élelmiszeres táskát, az éhes sivatagi rókák pedig kiszakíthatják a sátorponyvát.
A nagy családi sátor mellett van nálunk egy kisebb, 3 személyes, profi hegyi sátor is, erős szél esetére. Éppen elfértünk benne négyen. (Mint Főkukac a kollégákkal a konzervdobozban.) Ezt már használnunk is kellett pl. 4350 méteren az Ojos del Salado Laguna Verde táborában, ahol szokatlanul kitartóan fújt az erős, hideg szél. Már odafele autózva érezhető volt a kocsit oldalról taszítgató, dühös vihar. A tó felszínére flamingók próbáltak meg leszállni, ám több magasságban, több oldalról is meg kellett próbálniuk, mire sikerült a trükkös landolás a szárnyszaggató szélben.
Víz
A sivatag itt forró (igen, létezik hűvös, hideg sivatag is), ehhez kell alkalmazkodnunk. Az otthoni nyári időtől az erős szárazság különbözteti meg. Ettől elviselhetőbb a melege, ám a kiszáradás kockázatára sokkal jobban oda kell figyelni.
Vizet mindenhová vinnünk kell. Éjszaka lehűl minden, így reggel a termoszokba az éj folyamán lehűlt vizet töltjük. Ami ezen felül elérhető napközben – tábori körülmények között –, az valószínűleg meleg. Ebből levest készítünk folyadékpótlás gyanánt. Fogmosásnál minimális mennyiséget igyekszünk elhasználni belőle. Jó kis gyakorlás ez a gyerekeknek víztakarékosságból. A vallenári bázison és a kempingekben is zuhanyzás közben már rögtön mossuk az aznap viselt apróbb holmit, ezzel időt, vizet spórolunk meg – és nem is fogy el gyorsan a szűkre szabott ruhatár.
Magasság
A Laguna Verde 4350 méteres magasságához több etapban alkalmazkodtunk, fokozatosan emelkedve. Ez azt jelenti, hogy egyre növekvő magasságokban táboroztunk, egy-egy éjszakát töltve ott. Közben most is mértük a véroxigént, pulzust. A fiúknak és a lányoknak általában párhuzamosan azonos értékekkel. Lénának és nekem 4350-en is - itt - nagyon magasnak számító, 94-95% a véroxigén-értékünk (amit a géntérképünk hegyvidéki markereivel tudok magyarázni). A pulzusok életkori sajátosságok miatt eltérőek, de megfelelő tartományba estek.
További kapcsolódó sztorikért katt a képre!
A jókedv, az egyenletes, könnyed légzés, minimális fejfájás (amit folyadékbevitellel orvosolni lehetett) azt mutatta, jól alkalmazkodtak a magassághoz. Inkább a szél és a por fárasztotta ki őket, engem pedig, hogy három testről és elméről kell gondoskodni egyszerre - nem egyszerű körülmények között. Három éjszaka odafent éppen elegendő volt a felfedezéshez, és épp ideje volt a lejjebb jönni a gyerekekkel, megtartva úti kedvüket és lelkesedésüket.
Magashegyi edzőtábor-effektus
Azzal nem számoltam, hogy lejőve a nagy magasságból, az akklimatizálódott testecskék annyira fittek, és kirobbanó energiájúak lesznek, hogy a 400 méteren lévő kutatóbázison még este tízkor is kapura kell rúgnom a fiammal…
Ám nekem is jól jött a véroxigén-telítettség, pár órát vadásztam még a szobánkban Chile egyik veszélyesebb jószágára, az Araña del rincón nevű mérges pókfélére. Távollétünkben kettő is befészkelt a szobába, mindkettő meglett, azonosításra betubusoltuk a szúnyogriasztótól bekábult ízeltlábúakat.
