A Zengőtől Kisújbányáig - és egy kis birkakergetés
Léleklegeltetés a Mecsekben
Azt hittem, ez a túra sosem fog összejönni... Először lecsúsztam a jelentkezésről, aztán beteltek a helyek, majd a covid szólt közbe. Aztán durrdefektet kaptunk az M6-oson, amire az autómentős csak annyit mondott – miután nagy szemekkel pillantgatott ránk felváltva, – hogy úgy látszik, az égieknek még terve van velünk. Úgy tűnik, volt is, mert olyan csoda napokat kaptunk a Mecsekben, amelyekért hálás lehetek.
„A Mecsek hegység hazánk legdélibb fekvésű, mintegy 600 km2 kiterjedésű szigethegysége. A Keleti-Mecsek legmagasabb csúcs a Zengő-vár (682 m). A hegység közel 50 km hosszúságban és 10-20 km szélességben kelet - nyugati irányban végighúzódó vonulatát változatos geológiai felépítés, valamint töréses-gyűrődéses bonyolultabb szerkezet jellemzi. Az alaphegység anyaga a gránit, amelyre az egyes földtörténeti korokban nagy vastagságú permi homokkő (uránércet is tartalmaz), majd triász mészkő kőzetek sorozata, liász kori kőszén telepedett. A kréta-kori rétegeket sok helyütt vulkáni kőzetek törik át, így például a fonolit (magyarul hangkő), melyet ha kemény tárggyal megütnek, csengő hangot ad." /Panoráma Útikönyvek - Magyarország; 1968-as kiadás/
Végre helyben!
A Pécsvárad melletti Kishosszúrét Vendégházban. Dorottya, a szállásadónk széles mosollyal fogad minket (pedig elég későn érkeztünk), kedvesen és valódi vendégszeretettel mutatja meg a frissen felújított házat. A teraszról még éppen elcsíptük a Zengő mögött lenyugvó nap utolsó sugarait, amelyek arany fényben fürdették a kaszálót és a napraforgótáblát. Ha képen látok ilyet, azt mondom, giccses, na, de élőben!
A vendégház olyannyira frissen felújított volt, hogy még sok mindenen rajta volt a címke, a csomagolás. Ennek ellenére a kutyákat is szívesen látták. A birtok hatalmas, Tatyi és Otis nagyon élték a farm-létet: szaladgáltak a mezőn, terelték a birkákat, kergették a gólyát, a pockokat és még mit nem, mint két vásott kölyök.
Zengő, szarvasbogarak és cincérek
Mivel a Papám a lelkünkre kötötte, hogy másszuk meg a Zengőt és nézzük meg az új kilátót, az első napunkon mindjárt ezzel is indítottunk.
A Túrázók nagykönyve sorozat Magyarország túraútvonalai – Váraink nyomában (2018-as kiadás; Szerk: Dr. Nagy Balázs) című kötetben leírt A pécsváradi vártól a Schlossbergig nevű túra éppen megfelelőnek ígérkezett.
Ez érinti a Zengő csúcsát, a Réka-kunyhót, a Réka-völgyet, a Réka-várat és azokat a látnivalókat a környéken, amelyek egy egynapos gyalogtúrára felfűzhetők. Remek túra, változatos terepen visz, szép kilátásokkal és számos patakátkeléssel, amit ebben a melegben a kutyák nagyra értékeltek.
A könyvben szereplő leírás az én erőnlétemhez képest optimistának bizonyult, a menetidő nekünk körülbelül duplája volt a Réka-várig. Bár az igaz, hogy útközben a mecseki flóra és fauna többszöri megállásra késztetett.
A szarvasbogarak párzási időszaka miatt ugyanis hatalmas hím példányokat láthattunk. A győztes állatok és a harci sérülések miatt elpusztultak között is akadtak gigásziak, 10-15 cm hosszúak is. Kerültek még cincérek és a környék ikonikus vadvirága, a bánáti bazsarózsa is.
Egyébként az új Zengő kilátó is megér egy mondatot. A gombamód szaporodó hazai kilátók tömegében az ember hajlamos a szkepticizmusra, ha egy újabbal találkozik, de itt tényleg helye van.
Hálásak lehetünk, hogy a tervezett lokátor állomás helyett egy minden túrázó örömére szolgáló objektum került ide. Tiszta időben az egész Dunántúl belátható, csak győzzük azonosítani a számtalan dombot, hegyet! Nem mellesleg így a gazdag élővilág is megmaradt.
"Ne hozz magaddal semmit, csak jószándékot.
Ne vigyél magaddal semmit, csak emlékeket.
Ne hagyj hátra semmit, csak a lábnyomaidat."
Püspökszentlászló, Óbánya és Kisújbánya
Másnap csatlakoztunk a Magyar Kaland- Sportegyesület (MAKASE) csapatához.
Velük voltunk télen a Balaton-felvidéken és pár éve az Őrségben is.
A romantikus zsákfalu, Püspökszentlászló kastélya előtt találkoztunk. A püspöki palota és a mellette található gondozott arborétum kutyával sajnos nem látogatható, mindenesetre méltó kiindulási pontja volt a túrának.
Ha a legrövidebb úton akartok felkapaszkodni a Zengőre, akkor az innen induló jelzést kell követni, ami rögtön a csúcsra visz. Mint általában, itt is igaz, hogy semmi sincs ingyen: a legrövidebb út egyben a legmeredekebb is. Lefelé azonban hamar felfrissülést nyújt az Etelka-forrás (a Réka-kunyhó mellett), ahol szusszanhattunk egy kicsit.
Innen változatos terepen haladt tovább az út. Azt tapasztaltam, hogy a rengeteg itt futó turistaút közül mindegyik jól jelölt, egyedül itt, a piros kereszt és a zöld kereszt elágazásánál volt egy kis bizonytalanság, de Kinga, a túravezetőnk képességein ez sem fogott ki, és így zökkenőmentesen jutottunk el Óbányáig.
"A két domb közt fekvő kis község a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyik szűk völgykatlanában fekszik. A 6-os főútról Mecseknádasdnál kb. 3,5 km-es letéréssel találhatjuk meg. A zsákutcás falu egyetlen utcájának házai között gyorsfolyású hegyi patak, az Öreg-patak fut végig. Területén jelzett turistautak kereszteződnek, hiszen Óbánya régóta kedvelt üdülő és kirándulóhely. Külterületének 90%-a erdő." - Wikipedia
Az eredetileg szinte teljesen svábok lakta Óbánya egy völgyben húzódik meg. Talán a fekvésének, talán a bájos, rendezett házikóknak, talán a környéken futó turistautak sokszínűségének köszönhető, hogy a totyogóktól az idős párokig rengeteg gyalogos turistával találkoztunk.
Megállónk a kocsmának álcázott - "fenszibb" helyeken valószínűleg gasztro pubként hirdették volna, - létesítményben volt. Itt friss, helyben nevelt pisztrángot sütnek, amelyet sültkrumplival és muzsdéjjal kínálnak, a patak partján.
Óbányát elhagyva a Ferde-vízesés felé vettük az irányt. A rekkenő hőségből itt szinte semmit sem éreztünk, a patak hűs vize és a buja növényzet kellemessé tette a klímát. Itt már páfrányok, élénkzöld növények szegélyezték az utat.
A patakvölgyet elhagyva Kisújbánya kedves házacskái és pár vadcseresznyefa mellett haladtunk, mígnem a fák sűrűjéből kibukkanva rétek ölelésében folytatódott az utunk.
A nyári tájban a sárgás lankák és zöldellő dombok váltakoztak, mögöttük az egyre mélyebb kékben sötétlő ég már a vihart előlegezte meg. A levegő fülledt volt, mintha a vihar szele benyomta volna a forró levegőt a hegyek közé. Szinte érezni lehetett a nyomást észak felől.
Szerencsére innen már nem sok volt hátra a püspökszentlászlói kastélyig, ahová éppen az első dörrenések előtt érkeztünk meg. Arra azért még futotta az időnkből, hogy a kastély melletti sírkert fejfáin felfigyeljünk a sok különleges névre: Annunciáta, Benedikta, Celesztin… Apácák, gondoltam. Mint az egyik túratársunktól megtudtuk, a kastélyban az 1950-es évektől szeretetotthon működött. Az itt szolgálatot teljesített nővérek nyugszanak a kastély melletti kertben.
Fotó: Szalay Adél
Erdőkóstolás
Vasárnapi túránk az előző napokhoz képest kilométerben rövidebbnek, ám ismeretben gazdagabbnak ígérkezett. Ezen a napon vettünk ugyanis részt az ehető vadnövények túrán, amelyet Dénes Andrea, az Erdőkóstoló blog írója vezetett. Andrea szinte minden ehető vadnövényt megkóstolt már, botanikusként pedig tapasztalataira és szakmai tudását is alkalmazva járja az erdőket, mezőket.
Színes és érdekes élmény volt vele sétálni, teljesen más szemmel néztem az út szélét, az erdei talajt vagy éppen a fákat. Kóstoltam podagrafüvet, ami nagyon kellemes, fűszeres – borsos ízű, de a lómenta és a madársóska is biztosan bekerül az erdei nasik közé.
E Terepjárók-bejegyzés két Tatyi and Me beszámolóból készült. Még több részletért és a két teljes posztért ide kattints!
