Egy-egy megdöbbentő étel elfogyasztásának emléke ugyan nem szépül meg, de továbbra is elgondolkodtat: ki, hogyan és miért alkotta meg, s vajon ízlelésünknek milyen rejtőzködő képességei lehetnek még?! Egy chilei utunk alkalmával – a hegymászótúrák sikerén felbuzdulva, a helyi kihívásokra mintegy feltéve a koronát – elhatároztuk, hogy a déli fjordvidék mentén megkóstoljuk a tengerről frissen behozott, leggusztustalanabb lényeket. Nem volt nehéz a választás. Sőt a reggeli piacon magától értetődően tették elénk későbbi gasztro-világképünk kimozdíthatatlan sarokkövét, amelyben ráadásul országos hírű, kedvenc falatok is lapultak. Egy jó tál belsőségnek tűnt, közelről kifejezetten émelyítő szaggal.

Mivel egy tányérból csak közel hajolva lehet fogyasztani, a kigőzölgéstől nem tekinthettünk el, de máris feltűnt egy kívánatos alkotórész, maga a piuré, – a homokos tengerfenéken élő, tehát a szájban kifejezetten ropogó, jódízű puhatestű. (Bár jódot még nem ettem, de ez az az íz!) Mellette gyanús kagylóalkatrészek és állatszervezettani tanulmányaim dacára is azonosíthatatlan, színes cafatok között feltűnt a nagyra nőtt tengeri makkok mészvázából kicsalogatott lény maradványa, valamint tengeri sünök túlérett, szétpukkanó cseresznyére emlékeztető belbecse. Belefacsart citrommal és lime-lével tálalták – nem volt belőlük annyi fellelhető a piacon, amennyivel élvezhetővé lehetett volna tenni ételünket. Rendkívül óvatosan kanalazgatva is annyira átható szagú lett az arcszőrzetem, hogy ez önmagában további kétnapos szenvedést okozott. Az utolérhetetlen ízeket komoly semlegesítőkkel, jelentős mennyiségű banánnal és – a biztonság kedvéért – alkohollal próbáltuk feledtetni, ám ezek így együtt nyilvánvalóan csak rontottak a helyzeten. E számunk cikkeit ételek-italok elemzésének szenteljük. Egészen mindennapi, de meglepő és aligvagy félreismert étkekkel is foglalkozunk. A földrajzi környezet, az életmód, a kulturális háttér fényében vizsgált íz-földrajzi búvárkodásról olvashatnak A Földgömb 2010-es őszi tematikus számában.

Szöveg: Dr. Nagy Balázs, A Földgömb főszerkesztője