Gengszter a kirakatban

Az olasz bevándorlók gyermekeként Brooklynban született és szocializálódott Al Capone tekintélyes bűnözői tapasztalatok birtokában vetette bele magát a húszas évek Chicagójának szesztilalomtól gyötrődő, dolgos hétköznapjaiba. A gombamód szaporodó felhőkarcolók a dübörgő ipar melléktermékeként jelezték a tőke sokoldalú helykeresését. Ma is jól csengő márkák egykori tulajdonosai alapítottak üzemeket a városban, így a kerékpárgyártással foglalkozó Schwinn, a hőskorban autórádiókra specializálódott Motorola, vagy a rágógumijáról ismert Wrigley. A szervezett bűnözés alapjait megteremtő, vagy ezer elkötelezett gengszter irányítását végző Al Capone azonban egy másik terepen szerzett elévülhetetlen „érdemeket”: a feketegazdaságot erősítő szeszcsempészet, szerencsejáték, prostitúció volt a chicagói hírességek csarnokába bevonuló Al sikereinek közege.

A „chicagói bubi”. A belvárosban élők munkába járásra használják, de a turisták is felfedezték. Bicikliút pedig van bőven… (Fotó: Michalkó Gábor)

A Chicago című, hat Oscar-díjas filmben a Queen Latifah alakította Mama Morton plasztikusan fogalmazza meg a kor közállapotait: „Tudod, Chicagóban a gyilkosság a szórakozás egyik formája”. Végül Al Caponéra az ügyészség egyetlen gyilkosságot sem tudott rábizonyítani – csupán adócsalásért került börtönbe 1931-ben, ahonnan 1939-ben szabadult, és 1947-es haláláig súlyos betegségekkel küszködve, visszavonultan élt.

Termékeny helyen

Bár a Chicagóval kapcsolatos asszociációkban Al Capone előkelő helyen szerepel, számtalan világhírű színész (pl. Harrison Ford, James Belushi, Robin Williams), politikus (Hillary Rodham Clinton, Michelle Obama) vagy sportoló (Bobby Fischer, Dwyane Wade) is a városban nőtt fel, sőt Walt Disney élete is a Michigan-tó partjáról indult. A metropoliszfejlődés mindig is inspiráló közeget alkotott: a „chicagói iskola” egyaránt fogalommá vált az építészetben (az 1890-es évektől), a városszociológiában (az 1910-es évektől) és a közgazdaságtanban (az 1970-es évektől). Míg azonban a modern funkcionalizmus jegyében megépített acélszerkezetű, égbe nyúló irodaházak ma is meghatározzák a belváros látképét, Chicago központi negyedében az egymásra merőleges sugárutakat róva nyoma sincs az együttélés nehézségeit egykor kutatók által feltárt problémáknak. A jólétet sugárzó, elegáns kirakatokból Burberry-kabátok és Tiffany-gyémántok mosolyognak, a sportrajongókat pedig a Chicago Bulls kosarasainak és a Chicago Cubs baseballjátékosainak mezei csábítják az üzletekbe. Mint minden nagyvárosnak, persze Chicagónak is van másik arca: a szegregált, déli külvárosokban megélt mindennapokra a központban csak a „Fegyverrel belépni tilos!” táblák emlékeztetnek.

Buddy Guy. A chicagói blues egyik alapitója. A klubok zenészei a koncerten az utcán is játszhatnak, és a zene bent is hallatszik a hangszórókból (Fotó: Mózsi Gábor)

A filmturizmus számos ikonikus helyszínt kínál a városba érkezőknek: a Magyarországon is vetített, klasszikus mozik közül pl. az Oscar-díjas „A pénz színe” (The Color of Money, 1986) vagy a „Blues Brothers” (1980) jelenetei vezetnek keresztül Chicagón, míg az aktuálisan népszerű „A beavatott” c. sorozat eddig bemutatott két részében (Divergent, 2014; Insurgent, 2015) Chicago egy posztapokaliptikus történet helyszíneként jelenik meg, a felhőkarcolók sziluettje azonban romjaiban is egyértelműen beazonosítható. A sorozatok szerelmesei a „Jim szerint a világ”-ban (According to Jim, 2001) találkozhatnak a felszín felett kiépített acélszerkezeten körbe-körbe dübörgő metróvonallal, az „L”-lel.

A Szeles Város mítosza

Az első hallásra nem túl vonzó üzenet (Windy City) hátterében vélhetően az 1893. évi világkiállítás kapcsán New Yorkkal folytatott versengés áll: az atlanti-parti Nagy Alma képviselői igyekeztek a Vadhagymát (Chicago elnevezésének indián eredete) rossz fényben beállítani. Az Amerika felfedezésének 400. évfordulójára tervezett óriáskiállítás – ha fél év késéssel is – végül Chicagóban nyílhatott meg, és a város nemcsak egy nagyszabású rendezvénnyel, hanem egy máig használatos szlogennel is gazdagabb lett (még akkor is, ha nem Chicago az USA legszelesebb városa, hanem a Mississippi állambeli Jackson…).

Szédítő mélység. A 110 emeletes Willis (Sears) toronyból készülnek a legjobb szelfik (Fotó: Michalkó Gábor)

A régi Chicago. A város a magasépítészet egyik bölcsője, de ma is találkozhatunk a századforduló hangulatát árasztó, ódon épületekkel (Fotó: Michalkó Gábor)A régi Chicago. A város a magasépítészet egyik bölcsője, de ma is találkozhatunk a századforduló hangulatát árasztó, ódon épületekkel (Fotó: Michalkó Gábor)

Hasonlóképpen a múlt homályába vész a város emblematikus ételének, a magyarul talán pizzapitének nevezhető deep dish pizza eredete. Bár abban minden forrás egyetért, hogy az 1943-ban megnyitott Pizzeria Uno kínálta először, az étteremlánc legendáriuma szerint Ike Sewell, volt amerikaifutball-játékos, a vendéglő tulajdonosa alkotta meg a receptet, más források viszont az olasz származású Rudy Malnatinak tulajdonítják a dicsőséget. New York és Chicago versengése tehát a pizzafronton is folytatódott: az eredeti nápolyi, vékony tésztás változatot idéző New York-i ízvilággal szemben a deep dish pizza leginkább egy paradicsomos-sajtos szósszal vastagon megtöltött linzertortára hasonlít… Chicago harmadik, szemmel látható talánya a Chicago-folyó folyásiránya, ugyanis az minden „földrajzos logika” ellenére nem a Michigan-tóba torkollik, hanem onnan ered. Ez nem mindig volt így, ugyanis a folyó egészen egy bő évszázaddal ezelőttig a város összes szennyét a Michigan-tóba szállította. Mivel a tó volt a város ivóvízforrása, ezért annak tisztasága – a járványok elkerülése érdekében – első számú közegészségügyi kérdéssé vált. 1900-ban egy csatorna segítségével végül megfordították a Chicago-folyó folyásirányát, kivédve a nagyváros felőli tószennyezést.