Egy eddig számomra ismeretlen, mély, morajló hangot hallva, sietve léptem ki az épületből. A lemenő Nap sárga fénye egy tank sziluettjét rajzolta körbe, rajta ünneplő, csatától zilált katonákkal. A harckocsit egy már régóta ostromolt támaszpontról zsákmányolták. A felkelők által frissen megszerzett, stratégiai fontosságú épület felé tartottam. Ott a rangidős tiszt segítségével a tartófalakhoz épp bombákat telepítettek, majd vezetékkel kötötték össze a robbanó-szerkezeteket, hogy a földdel egyenlővé tett épületeket az ellenség többé ne tudja visszafoglalni
Az Arab Tavasz háborús, forradalmi változásokat hozó eseményei 2010-ben láncreakciót váltottak ki – kezdetben Észak-Afrikában, majd az arab világ számos országában. Részben e Tunéziában indult dominóeffektus hatására 2011-ben polgárháború tört ki Szíriában, mélyen megosztva, egymás ellen fordítva az ország politikai, vallási és civil szereplőit.
Fegyveres összecsapások kezdődtek, amelyek aztán az egész országra kiterjedtek, de különösen az északi és keleti területekre. Dara, Homsz, Tartusz, Palmüra, Damaszkusz és Rakka városai, ókori emlékei az elsők között kerültek a drámai események középpontjába. Nemritkán teljes városrészek semmisültek meg, és a polgári lakosságot is súlyos támadások érték. Aleppó korábban virágzó metropoliszának keleti részét szinte porig bombázták. A közel 5 milliós város lakossága 2 milliósra zsugorodott.
Bár a Bassár el-Aszad államelnökhöz hű szíriai kormányerők (a nyugati érdeklődő-aggódó közvéleményt megosztó módon) a várost és az ország jelentős részét mára visszafoglalták és kontroll alatt tartják, ám Aleppó vagy Homsz hatalmas kiterjedésű romvárosainak „szellemfalai” között még mindig előfordulnak fegyveres összecsapások. A rengeteg fel nem robbant akna, gránát, lövedék is állandó veszélyt jelent, az épületek omladoznak, egy-egy nagyobb esőzést követően emeletek hullanak alá. Sok a sérült – ellátásuk azonban annál bizonytalanabb. Aleppó keleti részében a mai napig nincs víz és villany, erősen hiányos az egészségügyi, higiénés szolgáltatás. Az orvosok, az ápolók és más szakemberek a támadások áldozataivá váltak, vagy a havi 30 dolláros fizetéssel járó állások helyett gyakran otthonaik elhagyására kényszerültek: külső vagy belső menekültek lettek.
A jelen törékeny, a jövő bizonytalan. A világ jelentős részét pedig túlságosan elfoglalja a vita, a bűnösök, politikai és vallási szereplők külső értékelése.
Bielik István fotói, amelyek fekete-fehérben jelennek meg, a szíriai háború egyik legaktívabb időszakában készültek. Képein szinte minden esetben abban közreműködő szereplők láthatók: katonák vagy a sérülékeny lakosság. Gyermekek, idősek, szülők, bajtársaikat veszített harcosok. Megjelenik a fájdalom, gyász, szenvedés, egy éppen zajló háború véres valósága.
Solymári Dániel már színes képei ennek időbeli és folyamatbeli folytatásai. Fotóin az látszik, amit e drámai események ,,maguk mögött” hagytak: üres utcák, düledező, omladozó házak, szétlőtt terek; az élet, egy vitális és virágzó város egykori elemei. Képei az üres tereken túl az élettel újra megtelő lakásokat, helyszíneket mutatják be. Tartalma és kerete a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által Aleppóban elkezdett karitatív munka.
A képsorozatokat, amelyek így egységes ívet alkotnak, az ,,úton levés” szimbóluma kapcsolja össze: egy háborús területen nagyon nehéz a közlekedés. A folyamatosan mozgó frontvonalak miatt az utak is naponta változnak. Egy hely elérése ezért napokkal is meghosszabbodhat. Így mindkét alkotót – ahogyan a háború kárvallottjait, a menekülteket is – a folyamatos és monoton „úton-lét” határozza meg. E közös munka egy fotóriporter és egy humanitárius segélymunkás találkozása.
Mi a helyzet ma Aleppóban? Olvasson tovább a nyomtatott magazinban!
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek