Lanzarote katalógus-útnak tűnik, akkor is, ha tisztában vagyunk a sziget természetföldrajzi vonzerejével. Mégis, már az első órákban világossá válik, hogy egy szürreális, elvarázsolt helyre érkeztünk – a vulkanikus Lanzarote első pillantásra furcsa formákkal tagolt, holdbéli tájnak látszik...
Termékeny törmelék – landart a szőlőben (is)
Hűvös az este a szeles sziget egy eredeti, sok száz éves, kőből rakott földműveskunyhójában. A hálóban egyre az jár a fejemben, vajon hogyan élt és aludt itt – mondjuk, úgy 300 éve – egy kanáriócsalád? Hogyan próbáltak megélni ezen a sivárnak tűnő, vulkanikus törmeléken és szoronghattak a kalóztámadásoktól? Vajon hová menekülhettek? A válaszokért be kell járni a környéket.
Már a szomszédságban látni a szépen gondozott, dúsan növő februári zöldborsóágyásokat és paradicsombokrokat. Nem egészen értem, hogy a csupasz, száraz salakon mindez hogyan lehetséges, de a hajnali pára és a vulkanikus alapanyag gazdag ásványianyag-tartalma is sejteti, hogy nem paranormális jelenségek tanúi vagyunk. A hegyoldalakon foltokban növő euforbiákat követve kisebb völgyekbe jutunk, melyek alja kifejezetten zöld, sok helyütt művelt. Ám a nedvességcsapdaként szolgáló mélyedésekben azért nem olyan kilátástalan a helyzet. Annyira nem, hogy a szőlőnek oly kedvező vulkanikus talajon világhíres borászatok létesültek.
Lanzarote vulkánjai az 1730-as években újból életre kelve, robbanásokkal kísért kitörések közepette vastag hamuval és salakkal borították be a korábban kialakított művelt területeket.
Ez elsőre súlyos katasztrófának tűnt a szigetlakók számára, ám hamarosan világossá vált, hogy a tápanyagokban bővelkedő vulkáni váztalaj kifejezetten ideális egyes növények termesztéséhez.
Szivacsos, porózus szerkezete hamar magába szívja, de meg is tartja a nedvességet. A salak után felhalmozódott, finomabb szerkezetű hamu pedig jó szigetelőrétegként szolgál: a párolgás lassítása mellett kiegyenlíti a nappalok és éjjelek közti hőkülönbséget, ezzel temperáltabb körülményekhez segíti a növényeket.
Ezek a feltételek számos itteni szőlőfajta számára ideálisnak bizonyultak. Mindemellett pedig az Atlanti-óceán felől érkező, kitartó, hűvös szelek és a nappalok melege megadja számukra azt a léghőmérsékleti változékonyságot, ami a borszőlők számára szükséges a gyümölcssavasság és a cukortartalom megfelelő egyensúlyának biztosításához. Ma a Kanári-szigetek legismertebb fajtája a malváziaszőlő, ezzel dolgoznak Lanzarote legnagyobb borászatai, az El Grifo és a La Geria is.
A szép, egyenes sorokba rendezett szőlőtőkéket itt kár keresni – izgalmas, kör alakú mélyedésekben bújnak meg a növények. Így az állandó széltől védve, a Nap sugarait parabolaként gyűjtő felület hosszabb ideig megtarthatja a hőt, és melengetheti a szőlőnövényt az éjjel hűvösében.
Ráadásul így hajnalban nagyobb felületen csapódhat le a pára, amelynek nedvessége biztosan nem szivárog el haszontalan irányokba, csakis a növény felé, és a szélvédett helyen a párolgás is lassabb.
A növények elrendezése mellett, a borászati épületek látványa is harmonikus, megnyugvást ad a szemnek. Nem csoda, hiszen César Manrique keze van a dologban...
Manrique, a természet fenegyereke
Az 1919-ben született Manrique igazi lanzaroteño (tősgyökeres lanzarotei lakos), a sziget megóvója, tájépítészeti és építészeti rocksztárja. Képzőművészeti tanulmányai után Picasso és Matisse kortársaként az Egyesült Államokban vált ismertté, ahol rajongói közt tudhatta például Nelson Rockefellert, kiállítóhelye pedig a New York-i Guggenheim Múzeum volt. Ebből a közegből vágyott haza, az általa „a világ legszebb helyének” tartott Lanzarotéra. Ám, látva a manhattani felhőkarcoló-dzsungelt, a spanyolországi nyaralóhelyeken sokasodó hoteltömböket, a tömegturizmussal járó városias „fejlesztéseket”, elborzadt, majd befolyását felhasználva sikerrel megálljt tudott parancsolni ezeknek szeretett szigetén. Így lehet Lanzarote ma is kifejezetten emberléptékű, nyugalmat árasztó hely.
Manrique Lanzarotéban egy hatalmas természetes vásznat látott, melybe az embert beleillesztette, nem felülről helyezte rá.
Előbbre való szempont volt számára a természetes közeg megtartása és hangsúlyos a természettel való együttélés. A sziget belseje sivatagos? Alakítsunk ki egy kaktuszmúzeumot! Csak helyben megtalálható építőanyagokkal, színekkel. A prímet vigye csak a növényzet, annál tökéletesebbet úgysem alkothatunk.
A Timanfaya Nemzeti Park látogatóközpontját vulkáni kiemelkedésre kellene helyezni? Építsünk kráter formájú épületeket! A sziget fő színei az ég és a tenger kékje, a növényzet zöldje, a hullámok fehér habjai, a föld barnája. A házak legyenek fehérre meszelve, barna kőburkolatú épületrészekkel, zöld és kék famunkákkal!
Manrique saját házát is ezzel a tájszemlélettel építette meg. 3000 m2-es otthonát olyan vulkanikus környezetbe helyezte, ahol a munkálatok során nem zajlott semmilyen tereprendezés.
A befoglaló környezet változatlan maradt, ebbe illesztette otthonát. Így a felső szinten a hagyományos, fehér lanzarotei építkezési mintát követte, mégpedig úgy, hogy a sziget tágasságát is beengedte a házba – széles ablakok, nagy terek és mennyezeti világítóablakok építésével.
Az alsó szint szobái természetes, felszín alatti lávabuborékok és azokat összekötő lávaalagutak, melyek a művész 1992-es halála után már nem lakóterekként, hanem kiállítótermekként hasznosulnak.
Megtartható emberlépték
Szemlélete ma is hat. A magas, városias épületek tiltólistásak, a kontinensről betelepülő spanyolok épp a nyüzsgő, városi lét elől menekülő, természetközeli életre szavazó emberek.
– Amikor már két hete megállás nélkül fúj az erős szél, már kezd fájni a fejünk – meséli egy zongoristaanyuka a játszótéren. A társalgást Bartókkal kezdtük, miután számára magyar szavaink ismerősen csengtek. Kiderül, néhány éve koncertezett is Budapesten. A Caleta de Famara nevű partszakaszon van házuk, a férje profi szörfös, Madridból költöztek a szigetre, hogy a természetben tudják nevelni gyerekeiket, távolabb a nagyfogyasztó társadalomtól. – Például műanyag palackokat nem is használunk – mutatja a zöld textillel horgolt üvegpalackját. Döntésük alapja nem a trendi ökoértelmiség követése – itt halmokban szedik össze az afrikai partokról és a tengerből mindenfelől a széllel és az áramlatokkal érkező műanyag szemetet. Ez elég elrettentőnek bizonyul.
A fejszédítően szeles időből kijut nekünk is, de hírhedt a szigeten edzőtáborozó triatlonosok és kerékpárosok körében is.
Az öblökben állandóan futnak a hosszú hullámok, így folyamatos a vízen hasító szörfösök látványa, felettük pedig a meredek szilafalak tetejéről induló siklóernyősök feláramlás-lovaglása már szinte hozzátartozik a tájhoz.
Timanfaya ördöge
Van, aki forrón szereti. De nem biztos, hogy így van ezzel Aloe és Vera, a legendabeli, lanzarotei szerelmespár. Esküvőjük napján 1730-ban épp újrakezdődtek a sziget vulkánkitörései, amikor Verát, a menyasszonyt magába zárta egy tüzes szikla. Aloe ötágú szuronyával ugyan széttörte a követ, de már nem tudott segíteni vérző aráján, ezért testét a Montañas del Fuego egyik lávafolyójához cipelte, ahol mindkettejüket porrá égette a tüzes ár.
A helybéli farmerek mindezt bénultan nézték, és egyre mondogatták maguk közt: „Szegény ördög, szegény ördög…” Azóta Timanfaya ördöge a nemzeti park szimbóluma, aki nem gonosz, hanem egy tragikus szerelmes.
Az aloe verát termesztő gazdák pedig – az egyébként égési sérülések kezelésére szolgáló(!) növényt – a pár emlékére Aloéról és Veráról nevezték el, hogy azok legalább nevükben egymáséi lehessenek.
Az 1730–36 között heves kitörésekkel megmutatkozó, majd 1821-ben újra aktív vulkanizmus nagyjából 100 év alatt 25 kráter anyagszórásával alakította a Timanfaya Nemzeti Park felszínét. A sziget nyugati partjához közel eső vulkáni mezőn 174 km2-t borítottak be a salakkúpok, lávatakarók, sőt, a tengertől is hódítottak el területet, hasonlóan a ma is zajló kitörésekhez a távolabbi szomszéd, La Palma szigetén. Bazaltos lávafolyások és robbanásos, Stromboli-típusú anyagszórás időszakai váltották egymást. A 19. századi vulkanizmus hozta létre például a Tao, a Chinero, a Volcán Nuevo del Fuego vagy a Tinguatón kúpjait.
A nemzeti park területén a magma ma is közel van a felszínhez. A látogatóközpont melletti lejtőn a salak alatt néhány centire már olyan meleg van, hogy ha egy kis szalmát dobnak a legforróbb felszínrészekre, ott lángra is kap a száraz anyag. Az étteremben nem hangzatos elnevezés a lávakövön készített hús és burgonya, hanem nyers valóság. Az sem sokáig.
Tetves a kaktusz – ám ez a jó
A vulkánok lejtőin elvadult, gazdátlannak tűnő kaktuszfarmokat látunk. De annyit, hogy nem tudjuk elképzelni, mire kellhet ennyi kaktuszgyümölcs, és miért nem szüretelnek? Hamarosan kiderül, hogy nem a gyümölcstermelés itt a lényeg, hanem az élelmiszeripar egy másik ága virágzik. Tetveket tenyésztenek – színezéknek! A bíborfesték az ókor óta drága árucikknek számított, hagyományosan a tüskés bíborcsiga testnedveiből nyert festéket használták a gazdagok ruháinak tartós színezésére.
Ám Amerika felfedezésével az Újvilágból átkerült Európába az aztékok ruhafestékének alapanyagául szolgáló, fügekaktuszokon tenyésző bíbortetű, vagy más néven bíborbogár, a Dactylopius coccus. Nőstényének szárított maradványaiból nyerik ki a kárminsavat, melyet ételek és kozmetikumok színezésére használnak. Az ételek csomagolásain E120 néven jelenik meg.
A vegyipar fejlődésével viszont kiszorult a piacról a bíbortetvek festékanyaga, ám miután kiderült, hogy az élénk színű, mesterséges anilinvörös nem teljesen egészséges, a biovörös iránti kereslet újra felfutóban van. Így Lanzarotén is újra tenyésztik a bíbortetűt.
Kalózok kedvence is...
A Kanári-szigetek spanyol hódításának első lépcsője Lanzarote volt, ahová 1402-ben Jean de Béthencourt vezetett felfedezőexpedíciót. Bár a leírások szerint a szigeteket már ismerték a karthágóiak és a rómaiak is, Béthencourttól kezdve – és főként Amerika felfedezése után – a szigetcsoport újra bekerült a hajósok, így a kalózok köztudatába is, hiszen az afrikai partoktól kb. 130 km-re fekvő szárazulat ideális pihenő-, készletfrissítő és nem mellékesen könnyen fosztogatható hely is volt.
A kalózok, bukanérók és szerencsevadászok fenyegetése és pusztítása a 16. században sújtotta legkomolyabban Lanzarotét, amikor nem „csupán” a marokkói kikötőkből érkező, rendszeres kalóztámadásokkal kellett szembenézniük, hanem a tengeri tolvajlás virágzásával olyan hírhedt brit kalózok is rendszeresen raboltak anyagiakat és embereket is, mint Sir Walter Raleigh, Sir John Hawkins, John Poole vagy a szintén halálfejes zászló alatt hajózó francia Jean Florin és Pegleg le Clerc. Nem csoda, hogy a 17. század közepére Lanzarote népessége alig 300 főre csökkent.
A könnyű prédának számító Lanzarote maradék lakossága alig néhány helyre menekülhetett a kalózok elől. Eleinte csupán helyismeretük segíthette őket: a sziget felszíne alatt a lávabarlangok, -alagutak és -termek hálózatát felfedezve ezekben húzhatták meg magukat. Egyesekben édesvizű tavak is rendelkezésre álltak, így a jól álcázott bejárat fedezékében viszonylag hosszan bujdoshattak.
Később a kalózok elleni védekezéshez erődöket kezdtek építeni a tengerparti városokban, majd a fosztogatók elleni, egyre szervezettebb harcban erősödő szigetlakók már foglyokat is ejtettek. A Teguise-ben épült erődben ma kalózmúzeum működik. Ha valakiben a romantikus kalózélet képzete élne, itt megszabadulhat illúzióitól: olyan hajóbelsőt is berendeztek, ahová belépve szembesülhetünk azzal, hogyan hánykolódhattak a tengeren az ablaktalan fedélközökben, milyen higiéniai körülmények közt éltek a vízen. És hogy teljes legyen az élmény, még a szagokat is hitelesen rekonstruálták…
Lanzarote törtzöldjei, a felszín vörösesbarnája, érdessége, az erős szél, a szüntelen hullámverés, a mocorgó felszín alatti világ a természet erejét, nyers szépségét, állandó változékonyságát jeleníti meg. Különösségével együtt, szilaj erővel áraszt nyugalmat azoknak, akik képesek belesimulni, beleérezni a környezetbe. Erről szól Manrique filozófiája is, ezt játsszák el a piac szürreális performance-művészei is: az egyik pálmavértes tengeri kecskeharcosként, arája pedig szélben hajló pálmahölgyként...
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
