1897. november 26-án, egy pénteki napon kelt át kis karavánjával a Liau-folyón. „A nagyút révészeit… egy Pekingből jövő magasrangú mandarin szétkergette, mert nem szállították át elég gyorsan” – ezért egy másik révet kellett használniuk, „... ahol a nagy tolongásban igen nehéz volt átkeln[iük], különösen a mulyákkal [öszvérekkel] volt sok baj a gyarló bejáróknál.” Bár a Liau-ho végtelen alföldje nem sok látnivalót kínált, szombaton és vasárnap is egész nap gyalogolt a száraz hó és homok keverékével borított úton. A „rögös, kivagdalt, széles” úton „a gyalogos gyorsabban járt, mint a kocsi”. Vasárnap azt jegyezte fel naplójába, hogy: „... a nap éppen lenyugodott, mikor a mai 70 lit [kb. 35 km] lekutyagoltam.”

Az I-vu-lü-san fenséges fodrai – Cholnoky Jenő: Az I-vu-lü-san déli végének panorámája (1897. XI. 30.). A tusrajz alapjául Cholnoky XII. kisjegyzőjének ceruzavázlatai szolgáltak (ezekbe a bőrkötésű noteszekbe jegyzetelt útközben). A fenti részlet a C és D pont körüli területe-ket ábrázolja, egészen a B pont közeléig

November 30-án, kedden végre kedvére való látvány fogadta, megpillantotta az I-vu-lü-san (Yiwulü Shan, Lushan) déli részének panorámáját: „Mint a suhogó selyem ragyogó ránczai, habosan tagozott tar sziklafallal esik itt le a mongol fennföld a Liau-ho alluviumára.” Le is vázolta „a ritka gyönyörű látványt”. Fényképezni nem tudta, „... hisz a merész formájú hegyek finom kobaltkék rajza a fényképlemezen aligha tükröződött volna vissza” – idézi fel Utazásaim című könyvében.

Útközben fájó szívvel tekintgetett a hegyekre, amelyek szirtes, kopár oldalai mögött bújt meg Észak-Kína legismeretlenebb területe. Sejtette azonban, hogy fogytán lesz a pénze, ha kitérőt tesz, mielőtt eljutna a Sárga-folyóhoz.

Ráadásul a gyéren lakott hegyek közti útra, a kemény hidegben való szabad éjszakázásra expedíciója nem volt kellőképpen felszerelve.

Másnap délelőtt, december 1-jén, az I-vu-lü-san hatalmas sziklafalának végződését szegélyező lankás dombokból délen egy impozáns sziklacsoport emelkedett ki, melyet „... első tekintetre bátran vulkánnak lehet nézni... Alakja mindenkit megtéveszthet, hogy kialudt vulkán – írja naplójában Cholnoky –, de hízelgek magamnak, hogy amint eléggé kivehetők voltak a formái, azonnal kételyeim támadtak vulkáni eredete felett.” Közelebb érve „... a zárt grupp igazán ijesztő sziklaszálakká bomlott fel.” Innen kaphatta nevét is: Sö-szan-san (Shi-san-shan), vagyis Tizenhárom-hegy.

Mandzsúria országútján – Térképvázlat Cholnoky kéziratos kínai úti naplójából. Mukdenből (Shenyang) Peking felé tartva először a Liau-folyón kelt át karavánjával, majd napokon át gyalogolt az országúton. November 30-án pillantotta meg az I-vu-lü-san déli részének panorámáját, és másnap délután ért a Sö-szan-san gránit sziklacsoportjához. A Ta-ling-ho (Daling) jegén december 2-án kelt át. December 9-én érkezett meg vonattal Pekingbe

Elgyalogolt a szántóföldeken át a hegyhez, és azt „tiszta, szép gránitnak” találta.

„A teljesen kopár, gömbölyded sziklatömbök, óriási ingókövekkel tarkázva, a hajmeresztő függélyes sziklafalak, a teljes elhagyatottság, kietlen kopárság és csend szinte borzalmassá tették ezt a néma sziklaóriást

– írja aznapi naplóbejegyzésében Cholnoky. – A szirtek meredek falai kemény, egészen ép gránitból valók, nincs rajtuk talpalatnyi növényzet sem, de minden él, minden szöglet kerekre, simára csiszolódott le, lehetetlen rájuk felkapaszkodni” – teszi hozzá A sárkányok országából című könyvében. Magasságát naplójában 200–300 méterre becsülte, Morfológia című könyvében már csak 80–100 m-t írt. Meg is jegyzi, hogy: „... a szokatlan kopárság és a sziklák gömbölyded alakja minden perspektívát cserben hagy. Apró köveknek látszanak messziről száztonnás sziklatömbök.”

A Sö-szan-san közelről – Cholnoky Jenő: A Sö-szan-san főcsoportja (1897. XII. 1.). A kőbörc „minden átmenet nélkül, domború lejtővel emelkedik ki a síkságból. A hegy talpig kemény gránitból van, semmiféle törmeléklejtő nem enyhíti az átmenetet a síkság és a hegylejtő között.” – írja Cholnoky a Földrajzi Közleményekben 1904-ben megjelent Mukden című cikkében. A tusrajz alapjául a XII. kisjegyzőjébe (bőrnoteszébe) két részletben felvázolt ceruzarajz szolgált. Az előtérben látható vízmosás és a méretarány miatt azon üldögélő emberalak csak a tusrajzon szerepel. (A rajz hozzávetőlegesen itt készülhetett: 41°1611.09"N, 121°31'37.92"E)"

Az I-vu-lü-san mögött megbújó Sö-szan-san 13 csúcsáról Cai Gui, a 12. századi kínai költő versben emlékezett meg. Nyers szépsége Mandzsúria 19. századi nagy utazói – Palladius, Richthofen és Cholnoky – mellett a koreai tudós-tisztviselőt, Pak Ji-wont is megállásra késztette 1780-ban. A síkságból szigetszerűen, csodálatosan meredek oldalakkal kiemelkedő Shisan-hegyet ő nyári égen úszó, habos felhőkhöz hasonlította. Úgy tűnt, mintha a 13 csiklacsúcs a semmiből termett volna a hatalmas síkság közepén. „Ha ez európai területen volna, ezrével zarándokolnának hozzá a természet szépségeiben gyönyörködni tudó túristák” – írja hasonló elragadtatással Cholnoky.

Napjainkra azonban már elkoptak a Sö-szan-san vad csúcsai, sziklatestének jó részét bányagödrök borítják. Az egykor rettentő, csodás sziklaóriás gránit-kőbörceit kőoroszlánokká és kőelefántokká szelídítették a környék kőfaragói...