A karsztok olyan, sajátos formakinccsel rendelkező területek, ahol a felszínfejlődést elsősorban a kőzetek víz általi oldhatósága határozza meg. Ebből következően kialakulásuk egyik alapfeltétele a jól karsztosodó kőzet, zömmel mészkő vagy dolomit. Persze, ha a felszínre hulló csapadékvíz és a felszín alatti erózió sókőzetekkel vagy gipsszel találja szemben magát, a könnyű, sőt gyors oldhatóság itt is csodás karsztjelenségeket hoz létre
Mi fán terem a karszt?
A karsztok „létéről” általában már a felszín is látványos alakzatokkal árulkodik. A sajátos formakincsű karsztjelenségek, a víznyelők, töbrök, tátongó barlangszájak és szakadékdolinák ugyanúgy jellemzőek hazai, klasszikus karsztjainkra – pl. a Gömör–Tornai-karsztvidékre, vagy a Bükk hegységre –, mint a névadó, szlovéniai Kras-hegységre, vagy a tőle délebbre húzódó Dinári-hegyvidék mészkővidékeire.
Mivel a karsztosodásra hajlamos kőzetek szivacsként vezetik a felszínre hulló csapadékvizet a mélybe, az oldás a kőzettest belsejében is folytatódik, tágas barlangjáratokká tágítva a repedéshálózatot. Ennek a háromdimenziós térben lezajló felszínfejlődésnek – vagy esetünkben inkább felszín alatti karsztfejlődésnek – az eredménye, hogy a karsztok és a barlangok a legtöbb esetben kéz a kézben járnak.
A vizet vezető repedéshálózatnak köszönhetően e vidékek felszínére igen jellemző a felszíni vízfolyásoknak akár teljes hiánya. A mélybe szivárgó vagy a víznyelőkön keresztül koncentráltan a hegység belsejébe jutó víz aztán bővizű karsztforrásokként bukkan ismét a felszínre a hegység lábánál. A legnagyobb hozamú források általában a karszt mélyéről is táplálkoznak, így időjárási viszonyoktól függetlenül ontják magukból az éltető vizet.
Érzékeny sokszínűség
Földünkön hatalmas kiterjedésben – a szárazföldek kb. 15%-án – találhatók karsztok, a közismeretnek mégis alig részei e meglehetősen érzékeny területek sajátosságai. A Nemzetközi Barlangtani Unió ebből kiindulva – az UNESCO pártfogásával – 2021-et a Barlangok és Karsztok Nemzetközi Évévé nyilvánította, azzal a céllal, hogy a „Felfedezni, megérteni, megóvni!” szlogennek megfelelően minél szélesebb körben népszerűsítse e természeti képződményeket – hosszú távú megóvásuk érdekében.
A karsztosodást persze jelentősen befolyásolja az éghajlat is, hiszen pl. egy trópusi karsztvidéken sokkal erősebben és gyorsabban játszódnak le a jellemző folyamatok, mint a mediterrán és a szárazföldi területeken vagy éppenséggel a magashegyi karsztokon.
Létezik-e „speleodiverzitás”?
A speleológia, vagyis a barlangtan tudományának elnevezése a latin spelunca – barlang – szóból ered. Kezdetben csak a barlangok tudományos hátterű feltárását értették alatta, ám mára már számos önálló, barlanghoz kapcsolódó kutatási terület összefoglaló elnevezése. (Sőt, már nem csupán a geológia vagy az ásványtan tartozik ide, hanem beszélhetünk barlangbiológiáról, barlangklimatológiáról is, és a régészet és az őslénytan is számos ponton kapcsolódhat a barlangok világához.)
A sokszínűséget más-más nézőpontból szemlélő biodiverzitás és geodiverzitás utáni szabad szóalkotással akár a „speleodiverzitás” fogalmát is megalkothatjuk, hiszen a különböző földtani és környezeti adottságú karsztvidékeken ezernyi módon kialakult barlangot, üreget találhatunk.
Megválaszolni sem lehet, hogy hányféle barlang létezik. Már maga a barlang kifejezés meghatározása is sokféle, országonként is eltérő. Hazánkban a természetvédelmi törvényben foglaltak szerint barlangnak tekintjük a Föld szilárd kérgében, természetes módon keletkezett, 2 métert elérő üregeket, ezáltal a törvény „ex lege” védelmet biztosít számukra. Így az éppen hogy egyembernyi méretű, szűk járattól kezdve az akár több száz kilométernyi, összetett, föld alatti rendszerekig nagyon sokféle barlang létezhet. Megkülönböztethetjük őket befoglaló kőzetük (pl. mészkő-, dolomit-, gipszbarlangok) vagy kialakulási folyamataik szerint (pl. víznyelő-, forrás-, vagy hasadékbarlangok). Lehetnek víz alatti oldással keletkezett, vagy a felszínről beszivárgó csapadékviz hatására kialakultak is. (És persze hoszzú élettartamuk különböző szakaszaiban járhatnak – gyökeresen eltérő formavilággal, működéssel...)
Termálvíztől a jégig
A barlangok legismertebb fajtái a felszínre hulló, majd beszivárgó csapadékvíz hatására, a kőzetrepedések menti oldással keletkezett, klasszikus karsztbarlangok. A földrajzi környezet és a keletkezés eltérő körülményei (pl. éghajlat, kőzetek, vízgyűjtő terület) mind-mind jócskán eltérő formavilágot és képződési sebességet eredményezhetnek.
A karsztok egyik sajátos formája az itthon termálkarsztnak nevezett típus, melyben a kőzetek oldását a mélyből felfelé áramló, a környezetüknél melegebb mélységi vizek végzik. Így alakultak ki az új-mexikói Carlsbad Caverns Nemzeti Park barlangjai, ahol e vizek a környező, kőolajtároló rétegek felől származó kénsavak hatására igen hatékony oldótevékenységet tudtak kifejteni, és így hatalmas méretű barlangtereket létrehozni. Mindezeket pedig elképesztő képződménygazdagsággal látták el, sajátos, kifejezetten erre a környezetre jellemző ásványkiválásokkal.
Hasonló fejlődésűek a Budai-termálkarszt barlangjai is, azonban itt a Duna törésvonala mentén feláramló meleg víz jelentette a fő barlangképző erőt.
A karsztoktól elválaszthatatlanok a barlangok, amelyek azonban nemcsak karsztos területeken alakulhatnak ki! Az aktív vulkáni működéssel érintett területeken a kőzet megszilárdulásával egy időben lávabarlangok, lávacsövek sokasága jön létre. A tengerpartokon világszerte jellemző, hogy a hullámzás koptató hatására jönnek létre nagy üregek. De a gleccserek belsejében az olvadékvíz formálta jégbarlangok is hatalmas, vizesrendszereket alkothatnak – melyek nem keverendők össze a kőzetben húzódó barlangok eljegesedésével létrejött jegesbarlangokkal...
Természeti erőforrások
Kultúránk ősi, különleges értékű régészeti, kultikus leleteit nemegyszer barlangok rejtik, bizonyítva, hogy ezek az üregek az ember számára a kezdetekben kiemelt jelentőségűek voltak. A lakhely, rejtekhely vagy kultikus használat nyomait azonban napjainkig követhetjük.
Az emberi civilizációk kialakulása sok esetben köthető karsztos területekhez, ahol azok alapvető erőforrásait használták. Ezt bizonyítják pl. a dél-franciaországi Ardèche-hegység barlangjainak régészeti leletei, köztük a Chauvet-barlangban talált, jelenleg legidősebbnek ismert, őskori barlangrajzok. Máshol a karsztok bővizű forrásai, vagy a barlangok mélyén rejlő ivóvízkészletek jelentették a legfontosabb erőforrást. Így például a nagy maje-központok létalapját is a karsztos mélyedésekben, a cenotékban rejtőző vízkészletek adták. De számos himalájai szerzeteskolostor is olyan védett, nehezen elérhető barlangnyílásokba települt, ahol van vízvételi lehetőség, vagy a sivatagos Perzsa-medence egy évezreddel ezelőtti zoroaszter-szentélyeinek helyét is a barlangüreggel kombinált hegyi, eldugott karsztforrások határozták meg.
Ma a világ ivóvízkészletének kb. 16%-át szolgáltatják karsztos vízgyűjtők, ahogy hazánkban is sokfelé támaszkodunk az ilyen ivóvízbázisokra – a nagyvárosok közül pl. Miskolc vagy Pécs esetében is. A karsztok gazdasági erőforrásaihoz tartozik maga a karsztot felépítő karbonátos kőzet is. és alig találunk olyan karsztvidéket környezetünkben, ahol ne lennének a mészkövet építőanyag vagy cementgyártás céljára termelő külszíni bányák.
Manapság viszont a turizmus és a rekreációs iparágak is óriási hasznot húznak a karsztokból: világszinten évente 150 millió látogatót vonzanak az idegenforgalmat kiszolgáló barlangok. Itthon ugyan már az évi százezres látogatószám is kiemelkedőnek számít, de a világ legnagyobb turisztikai vonzerejű barlangjai, mint a Mammoth Cave (USA) vagy a Postojnai-barlang (Szlovénia) akár a milliós látogatószámot is elérik – nem kevés fejfájást okozva a barlangok védelméért aggódóknak.
Veszélyeztetett, védendő!
Becslések szerint a Föld népességének 20%-a él karsztos területeken, ahol nemcsak a mezőgazdasági és ipari tevékenységeknek, de a mindennapi életnek is kiemelt figyelmet kellene fordítania a felszíni és felszín alatti természet érzékenységére. A karsztok esetében ugyanis a legtöbb esetben nincsenek természetes szűrőrétegek, melyek a beszivárgó vagy víznyelőkön bejutó vízzel bemosódó szennyeződéseknek útját állnák. Az így bejutott szennyezett víz aztán a kőzet repedéshálózatán keresztül könnyedén terjed szét az egész karsztban. Nem túlzás, hogy talán a karsztos ivóvízbázisokat a legkönnyebb elszennyezni...
Ráadásul a szennyezések vagy egyéb emberi hatások ok-okozati összefüggései nehezen felderíthetők, részben rejtettek maradnak, és hatásaik hosszú távra nyúlnak. De még csak szennyezőforrás sem kell ahhoz, hogy a karszt működését negatívan és hosszú távon befolyásoljuk. Elég csak a dunántúli bauxitbányászat érdekében folytatott erős karsztvízkiemelésekre gondolnunk, amelyek hatására pl. a Tapolcai-tavasbarlangot évtizedekig száraz lábbal lehetett bejárni. Bár a vízkiemeléssel már a 90-es években felhagytak, a karszt visszatöltődése és regenerálódása egyes térségekben még napjainkban is tart!
A kutatásoknak és az ismeretterjesztésnek köszönhetően egyre nyilvánvalóbb és közismertebb a karsztok és barlangok sérülékenysége, ám továbbra is számos tevékenységünk veszélyezteti őket. A védelem érdekében először is meg kell ismernünk mind felszíni, mind felszín alatti értékeiket, és alaposan meg kell értenünk a működésüket. Tudatosítani kell, hogy az élettelen természeti értékek – az élő természettel ellentétben – nem képesek regenerálódásra: az esetleges károk, sérülések a legtöbb esetben véglegesek és visszafordíthatatlanok! A karsztos területek helyes kezeléséhez persze nem csupán megfelelő ismeretanyagra és a veszélyeztető tényezők felismerésére, de a döntéshozók akaratára is szükség van. A karszt belsejében rejtőző barlangok esetében pedig a leghatékonyabb módszer továbbra is a felfedezés pillanatától történő gondos megóvás.
Amennyiben rendszeresen szeretné olvasni lapunkat, fizessen elő kedvezményes áron!
Előfizetek
