Galaxisból megszámlálhatatlan van és egytől egyig különböznek – mindegyik galaxis egyedi és megismételhetetlen. Sőt, mivel időben változnak is, így egyedül is képesek új meg új formációkat ölteni. Ennek ellenére a makacs csillagászok igyekeznek e kozmikus építőköveket, a millió és milliárd csillagot tömörítő galaktikus csillagvárosokat véges számú kategóriába sorolni, hogy osztályozásukkal tudjanak tulajdonságaikra és működésükre következtetni. Megkülönböztettek spirális, gyűrűs, elliptikus, lencseszerű, szabálytalan galaxisokat és ezek több altípusát is.

A spirálgalaxisok esetében például előfordulnak küllős, küllő nélküli, „grand dizájn” spirálok és „pelyhes” galaxisok is. Ez utóbbiak a spirálgalaxisok egyharmadát teszik ki. E típus egyik legékesebb példája a Napraforgó-galaxis, ugyanis azt a tavaszi égen nagyobbacska távcsőben szemlélve spirális elrendezésű fénylő foltokból, „pelyhekből” álló textúra borítja, ami a csillagászokat a népszerű haszonnövény magjainak elrendezésére emlékeztette. Okkal, vagy ok nélkül – ez itt a kérdés!

Az elnevezések és a galaxis-típusok is a galaxisok formájára, geometriájára, vagyis alakjára utalnak. És ez nem véletlen! Emberi gondolkodásunkban a forma nagyon fontos, rendkívül sok információt hordoz, bármiről legyen is szó. Mindenben elsőként a formát pillantjuk meg, akkor is, ha autót veszünk, akkor is, ha péksüteményt – a formát olvassuk és értelmezzük. De vajon ez tudományosan elég-e? Úgy is feltehetnénk a kérdést, hogy ha a dolgokat formájukban hasonlónak érzékeljük, azok működésükben, törvényszerűségeikben is hasonlóak-e?

A válasz kiábrándító:

a geometriai hasonlóság sohasem elegendő, de gyakran nem is szükséges feltétele a folyamatok, a működések hasonlóságának.

Kicsit távolabbról szemlélve: nagyon feltűnő például egy időjárási ciklon vagy egy hurrikán műholdképe és egy spirális extragalaxis megjelenésének hasonlósága. Hosszas vitákat lehet arról folytatni, hogy ez a fura egyezés véletlen-e vagy sem. A megoldása azonban nem a formai hasonlóságban rejlik, hanem – ahogy Poincaré írta –

„a matematikai szellem tanít meg bennünket arra, hogy felismerjük az igazi, a mély analógiát, amelyet a szem nem lát, csak az ész sejt”.

A válasz mindig a folyamatokban és a mögöttes működésben, természeti törvényekben keresendő. Azonos természeti folyamatok és teljesen különbözők is létrehozhatnak megtévesztően hasonló jelenségeket. Ilyen például a földi vulkanikus kráterek és a holdi becsapódásos kráterek látszólagos hasonlósága, a Naprendszer és egy atommodell közötti vélt rokonság, vagy akár az időjárási ciklonok és a tejútrendszerek furcsa formai egyezése. A mögöttes fizikai jelenség minden esetben markánsan eltérő, a forma önmagában megtévesztő. Ebből a perspektívából nyilvánvaló az igazság: a Napraforgó-galaxisnak semmi köze a haszonnövény virágzatához. De akkor mihez van köze?

Valószínűleg egy nem túl régen feltárt csillagkeletkezés-mechanizmushoz, az öninduktív csillagkeletkezéshez. Ez egyenletesen és körszimmetrikusan jön létre a galaxismag körül, ha a galaxist nem érik külső hatások, s nincs miért markáns spirálkarokat növesztenie, hanem csak egy finom, egyenletes spiráltextúrát alkot. Az ilyen mintájúakat hívják a csillagászok pelyhes galaxisnak, melyek képviselői feltűnően emlékeztetnek egy napraforgóra – de legfőképpen egymásra.

Ez utóbbi egyezőséget olyan zavarba ejtőn jól csinálják, hogy a felvételen nem is a jól ismert Napraforgó-galaxis látható, hanem annak egy távoli testvére, az NGC 3521 jelű, lenyűgöző szépségű spirálgalaxis, a típusra jellemző, kiterjedt galaktikus halóval.

Szóval, ha nem is napraforgóból állnak e galaxisok, mindenképp elmondhatjuk: ha a természeti jelenségek nemcsak megjelenésükben, de típusukban is azonosak, akkor már joggal feltételezhetünk mögöttük rokon törvényszerűségeket.

Hiszen éppen ezért tudomány a tudomány: nem a formában, hanem az okszerűségben keresi a hasonlóságot.

A képen: A Leo (Oroszlán) csillagképben található NGC 3521 jelű, lenyűgöző spirálgalaxist Bach Zoltán örökítette meg. 20 cm átmérőjű, közel 2 méter fókuszú távcsővel Vecsésről a tavaly tavaszi, COVID-19 miatti korlátozások során lecsökkent gépjárműforgalom mellett kivételesen kitisztult égbolton, 24 órás expozícióval. A rendkívüli helyzetben átlátszóbbá és nyugodtabbá vált égbolt a főváros mellől is lehetővé tette e kivételes felvétel elkészültét