„Amikor 1994-ben az állatkertbe érkeztem, a szikla állapota annyira rossz volt, hogy a belsejében dróthálót kellett kifeszíteni, nehogy a fejünkre essenek a tönkrement sziklahéjazatból leváló fél kiló és fél mázsa közötti törmelékdarabok. A sziklabelső hiába volt hatalmas – korábban lovardaként, céllövöldeként és korcsolyapályaként is működött –, nem tudtuk hasznosítani” – mondja az igazgató, Persányi Miklós. A budapesti állatkert 100 éves, az erdélyi Egyeskövet mintázó Nagysziklája azonban ma már új látványosság helyszíne. 3000 m2-en az „Élet” köré szőtt tárlatot láthatjuk egy nem mindennapi térben.

Sziklatörténet

Az 1866-ban alapított Pesti Állatkert területét és üzemeltetését a 20. század elején vette át a főváros. Ekkorra a szerény állatbemutató-megoldások már nem jelentettek kellő vonzerőt a városi polgárok számára, és a fenntartási gondokkal küzdő kert a bezárást fontolgatta. A millennium lázas építkezései más minőségű attrakciókkal kápráztatták el a virágzó nagyvárost, ezért a fővárosi törvényhatóság az állatkert nagyléptékű fejlesztése mellett döntött. 1909 és 1912 között gyökeres átépítés zajlott, s az élőlény-bemutatás megszervezésével Lendl Adolfot bízták meg: az ő rendszertani elveket követő elképzelése egészen a rendszerváltásig meghatározta a fajok elhelyezését.

Fotó: Szesztay Csanád
A BUDAPESTI ÁLLATKERT 1910-ben megkezdett átépítésének helyszínrajzán jól láthatóak a park fontosabb tagolóelemei: a tó és a két műszikla

Annak érdekében, hogy az intézmény építészetileg is Európa egyik legszínvonalasabb állatkertjévé lépjen elő, a magyar szecesszió meghatározó alakjai közül kimagasló építészeket – Kós Károlyt és Zrumeczky Dezsőt – kérték fel az állatházak megtervezésére. Ráadásul lehetővé tették, hogy a tervezők előzetesen külföldi példaképeket is tanulmányozzanak.

– A székesfőváros nagyvonalú befektető volt: négymillió aranykoronát különítettek el a célra, ami ma 12–15 milliárd forintnak felelne meg. Ez igen komoly összegnek számított akkor is – mondja Persányi Miklós. – Ez tette lehetővé, hogy a kor legnagyobb állatkertészeti újításának számító Hagenbeck-féle, a Hamburg-stellingeni Állatkertben látott szárazárkos nagyragadozó-kifutókat és műsziklákat használó panorámabemutatókat átültethessék.

Mindez azért jelentett nagy előrelépést, mert így rácsok és ketrecek nélkül, természetesebbnek ható környezetben, ráadásul sokszor élőhely szerinti bontásban lehetett bemutatni a korábban veszedelmes fenevadaknak számító, s addig kis ketrecben szorongó állatokat.

A sziklák élethű megformálásában a Királyi Földtani Intézet is segített. Számos természeti előképet vizsgáltak meg, míg végül az erdélyi Hagymás-hegység sziklatornyos Egyeskő-csúcsát választották alapnak. E mészkőorom stilizált változata lett az óriás műszikla. Persányi Miklós a Nagyszikla hatalmas méretét is megmagyarázza:

– Magasságát alapvetően az határozta meg, hogy mekkorának kellett lennie egy biztonságosan működő víztoronynak. Ugyanis ebben helyezték el az állatkert 1910-ben tervezett víztornyát, egy 50 m3-es víztartállyal. Ezt azonban sohasem töltötték fel, mert mire elkészült, ideért a vezetékes víz…

Fotó: Szesztay Csanád
A NAGYSZIKLA MELLETTI RÉGI BIVALYHÁZ ÉS ZSIRÁFHÁZ is újra eredeti szépségében látható a Varázshegy projektnek köszönhetően

Kiváló betonépítmény – belső tartalom nélkül

Maga a szerkezet a korai magyar vasbeton-építészet egyik legkülönlegesebb darabja: a 4700 m2 alapterületen, 38 850 m3 térfogattal és 34 m-es csúcsmagassággal megépült szikla tartószerkezete rendkívül összetett, és külső kérgének kialakítása is igen változatos. A statikusok ma már túlbiztosítottnak is tartanák azt a 2500 különböző vasbeton gerendát és oszlopot, melyet a sziklaformák alátámasztásához a századelőn beépítettek. A külső kérget portlandcement-rabicból alakították ki az eklektikus Budapest homlokzati díszein edzett kőfaragó mesterek, akiknek munkáját geológusok és szobrászok segítették az élethű végeredmény érdekében.

A műszikla építését – az akkori pesti házak többségét messze meghaladó magasság, a lenyűgöző és vonzó látvány mellett – az is indokolta, hogy az állatkert kicsiny területét vizuálisan is tagolni kellett. Ezt ma is kiválóan szolgálja a két sziklaépítmény: az északi, gránittömböt mintázó Kisszikla és a mészkő- és dolomitformákat utánzó Nagyszikla. E tereptárgyak megakadályozzák, hogy az egyébként sík kert területe könnyen átlátható, átfutható legyen – megteremtik a kellő változatosságot a sétaútvonalak bejárása közben. Létüknek köszönhetően a park területét nagyobbnak érezzük, hiszen több a felfedezésre váró rész.

A Nagyszikla 1912-re készült el, ám belsejének kiépítésére már nem maradt anyagi fedezet. Meghiúsult Lendl egyik nagy álma, hogy egy zoológiai múzeumot létesítsen a sziklában. A tényleges és méltó hasznosítást persze az is megakadályozta, hogy a szikla hőszigetelés nélkül épült.

Fotó: Szesztay Csanád
A VARÁZSHEGY BELSEJÉBEN egy interaktív science center az Élet történetét meséli el

A sziklafelújításra 2006 és 2008 között került sor. Ekkor – az amorf struktúra pontos felmérése után – a hálózatos repedezettségű külső kérget lőtthabarcsos vékonybevonattal látták el, míg a tartógerendákat speciális mű agyagbeton keverékkel fedték, hogy a korróziós folyamatokat megállítsák. A szerkezeti problémák leküzdése után azonban még mindig ott volt a nagy hőingás megoldatlan kérdése, melyet végül Kis Péter Építészműterme a „ház a házban” elvvel, vagyis a szikla szerkezetétől független, de azt formailag követő belső megépítésével oldott meg, míg a fűtésről a Széchenyi fürdő fölös termálhője gondoskodik. „A Széchenyi fürdő 75 °C-os vizét 45 °C-osra kell hűteni, mielőtt a medencébe engednék. A hőkülönbséget mi hasznosítjuk – 26 épületünkben. Amíg kint 0 °C feletti az idő, addig alig van szükségünk kiegészítő fűtésre” – mondja az igazgató.

A teljes cikket A Földgömb 2013. áprilisi lapszámában olvashatja!