Eleinte ódzkodtam az ötlettől, hogy kecskék és cementes-zsákok társaságában ringatózzak egy parányi rozsdás lélekvesztőn, ami a felduzzasztott Drin folyón hosszan kanyargó Komani-tavon közlekedik. Az irreálisan hosszúnak tűnő, ötórás menetidő mellett a kora hajnali indulás sem volt kifejezetten hívogató. Kelletlenül szálltam fel a buszból átalakított, különös hajóra: tényleg nem gondoltam, hogy végül az utazás minden perce kincset érő lesz. Ráadásul e táj a leggyanútlanabb szemlélőben is felébreszti a szunnyadó geográfust…!

Csúcsforgalom – A nyári időszakban szembeforgalommal is kell számolnia a Dragobia legénységének, hiszen két, autókat szállító komp is szolgálja a tó utasközlekedését

Fotó: Liber Ádám

A tiroli rokon

Albánia északi hegyvidékét Herbert Louis német geográfus térképezte fel az 1920-as években. A merész, karsztos formák a tiroli szirtekre emlékeztették, ezért is adta a természet áldásaiban bővelkedő vidéknek az Észak-Albán-Alpok nevet.

A Tiroli-Alpoknak azonban nem csupán név szerinti, hanem „vér szerinti” rokona is, amennyiben mindkét hegység az alpi hegységképződési ciklus során keletkezett.

Az Adriai- és Jón-tengerrel párhuzamos Dinaridákat alkotó hegyvédékek közül az Észak-Albán-Alpok a magaskarszt-vonulat legdélebbi tagja (tőle délebbre már a Hellenidák hegyvonulatai sorakoznak). A középidei mészkőből álló hegységben található a Dinaridák legmagasabb csúcsa, a 2694 m magas Jezerce. A magasság mellett persze leginkább az eljegesedés során kialakult domborzat, a látványos mészkőcsúcsok és mindennek különleges kulturális beágyazódása a legkomolyabb itteni vonzerő.

Elátkozva és elzárva

A gyönyörű hegyvonulatot szemlélve elgondolkodik az ember: vajon miért tartják sokan elátkozottnak a vidéket? A nehezen átjárható hegység nem csupán vízgyűjtő területeket választ el egymástól, de etnikai és történelmi határvonalat is jelent. A Montenegró, Albánia és Koszovó határán fekvő magashegységi terület vad és független lakóit a történelem során egyetlen megszálló hatalom sem tudta teljesen az uralma alá hajtani. A szláv hódítók valószínűleg ezért adták a hegységnek a Prokletije („elátkozott”) elnevezést.

Az elszigeteltséget kiválóan szemlélteti a tó menti sziklahasadékban álló Szűzanya-szobor: a hegyvidéki terepen a muzulmán török, ortodox szerb és a 20. századi ateista vezetés ellenére is fennmaradt a katolikus albán kisebbség.

Alighanem ezért ez Európa legelszigeteltebb országának legelzártabb vidéke: a Komani-tó partján álló szórványtelepüléseket csupán egyetlen kompjárat kapcsolja össze a külvilággal. Télen, amikor a tó nem hajózható, teljes az izoláció.

A Dragobia fedélzetén – Autókat ugyan nem engednek fel a kishajóra, de a kecskéket és a bárányokat szívesen látják

Fotó: Böröczky Csongor

A Komani-tó Kapitánya – A jármű-átalakítás nem feltétlenül „balkáni” tákolást jelent: ezúttal az apró részletekre is ügyeltek. A buszkormány amúgy sem illene a tó közepére

Fotó: Böröczky Csongor