1977. Mint az Auto Union chauffeurje, ”becsókolok”. Mindez az ejtőtartányos, historikus automobilok beindításának első lépése. Gátlásaimtól megszabadulva, feltépem mutatóujjammal a motorházfedelet rögzítő két, öntöttbronz rugós fület, majd a benzintartány ricnis sárgaréz csavarját eltávolítva, mély levegővel erős túlnyomást létesítek a porlasztó úszóházában, hogy a mindenféle uszadékon áttörhessen a gép vére. Pedig lenne visszatartó erő — többen is figyelnek: legalább öt ”megmondóember”, három ”nem azért mondom” bevezetőmondat-típusú feljelentőember, két álmatlan, már 80 dB hangerőn visítva üzemelő, előingerelt, koloratúrszoprán nyugdíjas lakó, valamint zord háztömbbizalmik
- Kapcsolódó termék: 156
Kezemben egy ócska térképpel gyaloglok: nagyjából a belvárosban kellene lennem, hacsak nem rontottam el a metrómegállót. Az óriási sugárutakat hatalmas portálú boltok és éttermek szegélyezik, a lámpák égnek, a bejáraton ott lóg az open felirat. Az üvegvitrinekhez közelebb hajolva, mintha árnyak suhognának. Keresem a helyem, sarokról sarokra bandukolva várom, hogy befordulva megleljem a nyüzsgő belvárost, a city centert: aktatáskával rohangáló hivatalnokokat akarok, szónokokat és tüntetőket, sürgölődő városlakókat szeretnék látni. Hiába…
„Kongóban minden lehetséges!” – tartja a mondás, és aki valamelyest kiismeri magát a közép-afrikai országban, jól tudja, hogy ez így igaz. A 70 milliós lakosságú, Magyarországnál 25-ször nagyobb alapterületű Kongó roppant izgalmas helyszín. Az Afrika-járók is egyetértenek abban, hogy más, mint a környező országok. „Vadhajtás”: hangos, kaotikus, lüktető, rendkívül ingerdús környezet. 2004-óta rendszeresen visszatérek ide, összesen több mint két évet töltöttem már itt, de nem telhet el nap anélkül, hogy este ne hangozzon el: „Nem fogod elhinni, mi történt ma!” Minden nap egy megismételhetetlen, hihetetlen történetet hordoz, amely rendszerint a vallással, a spiritualizmussal, a természetfelettivel és a mágiával függ össze
200 éve született a „betyárkirály”. Alakját számos szépirodalmi alkotás örökítette meg: színezték-formálták, széles körben ismertté tették az utókor számára. No de kit? A legendás hőst? A szegények gyámolítóját? Vagy egy közönséges bűnözőt? És mi az a szociokulturális közeg, amiben e meglehetősen kétes erkölcsű figura oly nagy népszerűségre tehetett szert?







