A szerző – arab szakot is végzett fotográfusként – végigkísérte az „arab tavasz” történéseit, és a kairói Tahrir tér eseményein is jelen volt. Amikor hazánkat közvetlenül is elérte a menekültválság, kamerájával – mint oly sok hazai fotós – ő is a forró helyszínekre indult. Egy külföldi menekültsegítő szervezet megbízásából nemcsak itthon, hanem a görögországi Idomeniben, Szerbiában, Ausztriában és Jordániában is dolgozott. A bicskei menekülttáborba egyedüli fotósként engedték be. Sokakkal ellentétben nem az események középpontjába akarta vetni magát, nem közeli, nagylátószögű, hatásvadász drámai felvételeket látunk, hanem külső szemlélőként, távolságot tartva készített képeket. Egy lépéssel messzebbről, megfigyelőként keresi a válaszokat. Munkájának célja a megértéskeltés – hogy a fotográfia is hídként működjön a két, egymásnak feszülő világ között...

Ha az ember e parányi, mesebéli tájra emlékeztető szigetcsoporton jár, két dolog biztosan szemet szúr: a hegyekben gondtalanul legelésző, az utakra tévedve forgalmi fennakadásokat okozó juhok látványa, valamint a gyakran hideggel-széllel dacoló, éjjel-nappal sportoló embertömeg – legyen az futó, kerékpáros, vagy épp labdarúgó. A külvilág számára elsősorban a könyörtelen cetvadászatáról és szélsőséges időjárásáról ismert helyszínen különösen ez utóbbi sport örvend hatalmas népszerűségnek, mely az alig 50 ezres nemzetet összekovácsolva egyre inkább identitásképzővé válik…

A globalizáció a világ legeldugottabb területein is jelen van valamilyen formában: így kerül Rihanna-poszter a zárt mongóliai közösségek kunyhójának falára, és az eltűnő kultúrák száma is egyre nő. A folyamatot tovább erősítheti a központosított homogenizáló tevékenység, mely sokakat kényszerít a hagyományos életvitel feladására. Számos példát látunk szerte Ázsiában és Afrikában is nomád közösségek letelepítésére, anyanyelvük használatának korlátozására vagy épp a vallásgyakorlás tiltására. Larung Gar kivétel. Volt...