Már korábban is sokat gondolkodtam azon, mennyire különös, hogy egy bevásárlóközpont főútvonalain szemmel láthatóan sokkal jobban mennek az üzletek, mint akár csak 10 méterrel arrébb egy beugróban. Vagy két, egymás mellett lévő, egymástól alig megkülönböztethető kávéház közül miért van zajosan tömve lelkes, hangos vendégekkel az egyik és miért kong üresen a másik? A felületes, vagy inkább hozzá nem értő szemlélő nem érti az okokat
- Kapcsolódó termék: 206
„Most tél van és csend és hó és halál”
Vörösmarty Mihály szavai igen találóan festik le a télközepi hangulatot. Lássuk be, hogy nem ez az év legnépszerűbb időszaka! Az ember persze keresi e hónapok szépségét is, de azért – főleg az ünnepek után – mindenki elkezdi visszaszámlálni a napokat. Várva, hogy a természet ismét életre keljen az egyre hosszabbodó nappaloknak köszönhető felmelegedéstől.
A Hold titokzatos égitest. Természetesen nem azért, mintha a csillagászok ne tudnának róla eleget, hanem azért, mert a Hold a legkülönbözőbb fényviszonyok között, sokszor az égbolt egészen eltérő részein bukkan fel. Néha óriási, vöröslő korongként emelkedik a horizont fölé, máskor csak leheletfinom sarlóját figyelhetjük meg. Az emberek fantáziáját pedig magával ragadja e változó megjelenésű, ám mégis szürreálisan állandó égitest jelenléte, ami mindig ugyanazt a féltekéjét fordítja felénk
Az erdélyi falucska tragédiája napjainkra sokak számára ismert, a valóság helyett azonban mindmáig sokszor csak részigazságok keringenek a köztudatban. A falu tavaly került ismét a figyelem középpontjába, ugyanis a duzzasztógát egyik eleme megsérült, és a hiba feltárása, illetve kijavítása érdekében a települést korábban elöntő víztározó szintjét csaknem 8 méterrel csökkentették. Az egykori házak alapjai, és más maradványok így közel 30 év után újra a felszínre kerültek
Varázslatos panoráma, friss levegő, mindent elárasztó nyugalom: aki festői, téli környezetben egy kis mozgásra vágyik, a bécsi Alpokban (Osztrák-Mészkőalpok) csodálatos, téli és hótalpas túraútvonalakat talál. A kirándulás kényelméhez hozzájárul, hogy a közelben mindig találunk egy alpesi hüttét, egy hegyi vendéglőt vagy egy barátságos szállodát







