Barlangjaink komplex természeti értékéből adódik, hogy az őket veszélyeztető tényezők is rendkívül sokrétűek. A klímaváltozás hatására változó felszínformáló erők folyamatosan változtatják a barlangok állapotát is. Fejlődéstörténetükhöz a fokozatos pusztulás ugyanúgy hozzátartozik, mint tágulásuk, növekedésük. Az üregrendszereket létrehozó hatások gyengülésével, megszűnésével, azaz a barlangok inaktívvá válásával megkezdődik lassú feltöltődésük, degradálódásuk. Ezek a folyamatok azonban emberi léptékkel csak ritkán mérhetőek.

Fotó: Egri Csaba
A Mont Blanc szomszédságában található Désert de Platé (Franciaország) – magashegységi karsztplatóját az intenzíven beszivárgó csapadék szabdalta sakktáblaszerűre

A barlangokat érintő, szembetűnő változások szinte minden esetben – közvetve vagy közvetlenül – emberi tevékenységgel függenek össze. Ilyen, nemcsak a barlangot, de a karsztvíz minőségét is veszélyeztető tényező például a barlangok vízgyűjtő területén történő szakszerűtlen vagy hiányos szennyvízelvezetés és hulladékelhelyezés, valamint a mezőgazdasági vegyszerek túlzott alkalmazása. A helytelenül megválasztott mező- és erdőgazdasági művelési módok (pl. tarvágások, víznyelők közvetlen környékének felszántása) a talajbemosódás fokozódása révén okoznak gondot a felszín alatti rendszerekben. De a bányászat, illetve egyes építkezések esetén a fizikai sérülések, vagy akár a barlang teljes megsemmisülésének veszélye is fennállhat. További veszélyt jelentenek a turizmus széles körű elterjedésével együtt járó rongálások, szemetelések, firkálások és taposások is. A természetvédelem barlangokat óvó intézkedéseinek elsődleges célja a fenti folyamatok megelőzése, illetve a kedvezőtlen folyamatok mérséklése.

Fotó: Egri Csaba
A Szardínia tengerpartján sorakozó barlangszájak mára már inaktívvá vált, egykori forrásbarlangok maradványai

A felszínnel, így a klímával a barlangok leginkább a felszíni légcserén, illetve a felszínről érkező vizeken keresztül állnak közvetlen kapcsolatban.

A barlangok (lég)hőmérséklete többnyire állandó, és legtöbb esetben a felszíni terület éves középhőmérsékletével megegyező. Ez azt is jelenti, hogy a felszíni hőmérséklet változása csak késleltetve és összességében kismértékben jelenik meg a felszín alatt, és pl. néhány Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés a hazai barlangokban valószínűleg nem is eredményezne jelentős, emberi léptékben érzékelhető változásokat.

Fotó: Egri Csaba
Az Ardeche-szurdokban nyíló Grotte Saint-Marcel (Franciaország) mésztufagátjai a jelenleginél jóval csapadékosabb időjárási körülmények között jöttek létre

A hőmérséklet-emelkedésnél azonban jelentősebb és hirtelenebb változásokat okozhatnak a felszínről beérkező vizek időbeli és mennyiségi változásai. Akár hirtelen és nagy mennyiségű árvizekről, akár a felszín alatti vizeket is érintő szárazságról beszélünk, ezek már emberi léptékkel is érezhetőek. A hirtelen, nagy mennyiségben lehulló csapadék komoly árvizeket okozhat a felszín alatt is, és az árviz által szállított hordalék feltölthet egyes barlangjáratokat vagy akár képződményeket pusztíthat el.

Mindezek mellett a barlangok állapotát befolyásoló, klímaváltozásból eredő hatásokat inkább földtörténeti léptékben érdemes vizsgálni. Ám, ha eszközünk nincs is ezen folyamatok megváltoztatására, a barlangi környezet remek lehetőségeket biztosít a korábbi éghajlati sajátosságok megismerésére, vizsgálatára.

Fotó: Egri Csaba
Meleg, páradús környezet szükséges az aragonitkristályok kialakulásához
Fotó: Egri Csaba
Az alpesi barlangok bejárása a téli időszakban a legbiztonságosabb, amikor a felszínen stabilan tartja magát a hó és a jég. Tavaszi hóolvadás vagy hirtelen nyári csapadék idején az ilyen aknákban hatalmas vízbetörések alakulhatnak ki

Az őskörnyezetben bekövetkezett változások ugyanis jól nyomon követhetők a különböző karsztjelenségeken. Mivel az éghajlat rendkívül meghatározó, ám − hosszabb időléptékben − változó tényezője a karsztosodásnak, ezért a klímaingadozások hatása jól tükröződik a karsztfolyamatok intenzitásának változásában.

A múltbeli klímaváltozások ismerete fontos adatokkal szolgál az éghajlat jelenleg is zajló változásainak megismeréséhez, valamint a jövőbeni átalakulások modellezéséhez. A különböző geokémiai módszerek segítségével információt nyerhetünk ki a különféle természeti képződményekből a képződési környezetükre, a képződésük során fennálló klimatikus viszonyokra és éghajlati tényezőkre vonatkozóan − akár több tíz- vagy százezer éves távlatban is. A paleoklíma-kutatásban a legszélesebb körben vizsgált természeti képződmények (a különböző jégmagok és a mélytengeri fúrómagok) mellett a cseppkövek és az édesvízi mészkövek kutatása is fellendült.

Ennek oka, hogy a barlangi karbonátos kiválások (álló- és függőcseppkövek, bekérgezések, mésztufagátak) jól őrzik az évek során a víz által hordozott különféle információkat.

Fotó: Egri Csaba
Szardínia jellegzetes mediterrán karsztterületeinek egyik leglátványosabb barlangja a Grotta di Su Palu, amely Európa egyik legnagyobb méretű barlangi folyosóját is rejti
Fotó: Egri Csaba
A különböző sókőzeteken még a száraz, félsivatagos éghajlat ellenére is gyorsan és intenzíven zajlik a karsztosodás (Új-Mexikó, USA)

Mivel a karsztos folyamatokra számos éghajlati tényező (elsősorban a hőmérséklet és a nedvesség) jelentős befolyást gyakorol, ezért a karsztosodás erőssége az éghajlat-ingadozásoknak megfelelően változik.

A barlangi karbonátos képződmények közül leginkább a cseppkövek használhatók jól az őskörnyezet, vagyis a földtörténeti múltban végbement hőmérséklet- és csapadékmennyiség-változás megfigyelésére. Már önmagában az előfordulásuknak is jelzésértéke van: viszonylag nedves és meleg éghajlatra utalnak, hiszen mind a szárazság, mind pedig a hideg korlátozó tényezőt jelent a cseppkőképződés szempontjából.

A cseppkövek az éves rétegeik leszámolásával, a laminák számának és vastagságának vizsgálatával nagyon pontosan korolhatóak, változatos klímaindikátoroknak számítanak.

Egy jó cseppkőnél néhány ezer éves távlatban mindössze néhány évtizedes pontossággal meghatározhatók a képződésekor a felszínen uralkodó klímaviszonyok, így a cseppkövek segítségével rekonstruálhatók a helyi csapadék összetételének, mennyiségének és a külső levegő éves hőmérsékletének változásai is. Az eddigi vizsgálatok alapján az elmúlt 150 ezer évben többször is kimutathatóak voltak hosszabb melegebb és szárazabb időszakok.

A világ minden táján, mindenféle éghajlati környezetben találhatunk szebbnél szebb barlangokat, amelyek az adott földtani és klimatikus viszonyok által meghatározottan alakultak ki − akár a formakincsüket, az ásványkiválásaikat vagy az élővilágukat tekintjük. A barlangok hihetetlen változatossága ennek is köszönhető, és e többé-kevésbé természetes folyamatokba a felszín alatt lehetetlen – és nem is lenne szerencsés – beavatkozni. Ezért elsősorban nem az a célunk, hogy a barlangot védjük a klímaváltozás hatásaitól, hiszen erre nincs eszközünk, hanem inkább az, hogy magának a barlangnak az érintetlenségét igyekezzünk megóvni, hogy az egyfajta időkapszulaként tudja továbbra is őrizni az állandóan változó felszíni környezet nyomait is.

Fotó: Egri Csaba
Egy állócseppkő metszetében – szinte évről évere nyomon követhetők a cseppkőképződés során egymásra rakódott finom rétegek
Fotó: Egri Csaba
Az éghajlatváltozás felszín alatti hatása leginkább a jegesbarlangokon hagy nyomot – Az Eiskogel jégmennyisége is évről évre csökken (Totes Gebirge, Ausztria)