Ha Berlinbe utazunk, akkor is meg fogunk ismerkedni a technóval és az elektronikus zenével, ha addig semmit sem hallottunk róla. A város mai identitását a fal leomlása utáni viharos évtized rakta le, ahol az elhagyatott és bizonytalan sorsú helyszíneket elárasztották a házfoglalók és a különböző szubkultúrák mozgalmai. A német fővárost bő három évtizeddel később is az alternatív kultúra fellegváraként tartják számon
- Kapcsolódó termék: 261
A Nyavalyák-völgyét az ausztrál őslakosok a régi idők óta kerülték, mert tudták, ha ott megbolygatják Bula, az ősi szellem földalatti nyugvóhelyét, abba akár az egész világ belepusztulhat. A Buláról alkotott ismereteiket a természet rendkívül hosszú távú, több tízezer évet felölelő, változatlan módszerekkel zajló megfigyelésére alapozták, míg a nyugati tudomány csak a 20. század derekára jutott olyan szintre, hogy tudásukat visszaigazolja!
A börtönök komor, rideg, nyomasztó helyek, ahová önszántából nem igazán kívánkozik az ember. Korábbi munkahelyem viszonylag közel esett a Váci Fegyház és Börtönhöz, és rendszeresen jártam el a büntetés-végrehajtás e patinás hazai intézményének falai mellett. Nem volt épp vonzó... Dublinban mégis a Kilmainham Gaol börtön vált az egyik fő látnivalóvá. Ez ma Európa egyik legnagyobb, üresen álló börtöne, s találóan nevezik az „ír Bastille”-nak, utalván ezzel az 1789-es nagy francia forradalom ikonikus jelképére
Megfogták, de még nem teljesen tartják meg. A Cserhát déli oldalán elhelyezkedő település az elmúlt években a dombvidéki vízmegtartás magyarországi mintatelepülésévé vált: okosan elhelyezett rönkgátak és egy oldaltározó építésével megszüntették a villámárvizek által a településen okozott kárt. De a táji léptékű vízmegtartás és a változó klímához való, településszintű alkalmazkodás nehezebb feladatnak tűnik…







