A mellkasomban érzem a hatalmas dörrenést, az ablaktáblák megremegnek, a szállásadó kutyája pedig egy szék alatt keres menedéket. Aztán pár perccel később, mint hirtelen jött hóviharban a vastag pelyhek, úgy kezd el hullani a „pernye” az égből. Szétterül a tájon és újabb réteget teríta hetek óta szürke por alatt sínylődő veteményesekre. A reggeli napfényt a Bromóból felböffenő gomolyagokból összeállt, szürke felhők tompítják. Az élet azonban csak egy pillanatra áll meg. A falubeliek tovább kapálnak, valaki rőszét cipel, a motoros suhancok pedig továbbra is ajánlatokat tesznek: pár dollárért olyan közel visznek az aktív vulkánhoz, ahol nem csak hamu, de forró kövek is hullanak...

Bolygónkon mindenhol jelen vannak. Nem hiányoznak az északi, tundrai élőhelyekről, a forró sivatagokból, a több ezer méter magas hegyek szikláiról, de a kiterjedt pusztákon is otthon érzik magukat. Világszerte több mint 300 fajukat tartja számon a tudomány, jó tizedük hazánkban is előfordulhat. Gyorsak, kitartóak, vázuk tökéletesen alkalmazkodott a zsákmányállatok levegőben vagy levegőből történő elejtéséhez. A ragadozó madarak a levegő urai

Egy város, melynek talán legfőbb látványossága az Ararát jellegzetes, jégsapkás csúcsaira nyíló, káprázatos és megunhatatlan panoráma. A Hegyre, amely a világ örményei számára a legfontosabb szimbólum: a szülőföld, a hovatartozás és összetartozás egyetemes jelképe. Az Ararát, amely bár karnyújtásnyira magasodik a város fölé, mégis elérhetetlen. Elérhetetlen, hiszen a lezárt török–örmény határ túloldalán fekszik. Ott, ahol 1915–1917 között sor került a 20. század egyik első tömeges népirtására, melynek – becslések szerint – több mint egymillió örmény esett áldozatul. Elképzelni is nehéz ennél kegyetlenebb mindennapos emlékeztetést arra, ami nincs többé... És keresve sem találni ennél ideálisabb terepet egy etnikai földrajzi kutatómunkához