Megszokásból pillantunk csuklónkra, ahol ma már egy okosóra mutatja az időt, vagy épp le sem vesszük tekintetünket érintőkép-ernyős mobilunkról, ami nyilván jelzi az időt is. De vannak, akik visszarévedve még a kvarcórák korszakát is fel tudják eleveníteni, röpke évtizeddel ezelőttről. Pár emberöltővel korábban a mutatós zsebóráké volt a főszerep, hajdanában pedig homokórával mérték a folyvást múló időt. A napóra pedig tényleg távol esik egy mai órásmester ténykedésétől…

Enfida-Achour Garciban a motorkerékpárom leállítottam elcsigázódás miatt. Szerencsére én rogytam meg, és nem a motor. Én viszont nagyon. A hőn várt út menti kúthoz mentem, s vadul habzsolni kezdtem a vizet, felét nyelve, felét magamra öntve. Önfeledtségem nem tartott soká, mert öt kimondhatatlanul rossz arcú zord arab vett körül.

Hazánknak kevés olyan szeglete akad, ahol a boldog békeidők iránti nosztalgia és a véres, sokszor fel sem tárt múlt ennyire szimbolikusan találkozna – szinte minden utcasarkon. Buda egyik ikonikus és nem kevésbé titokzatos zuga, a Svábhegy éppen ilyen; különösen a Fogaskerekű felső megállóinak környéke, ami remek terep egy kis gyalogos múltidézéshez

Bordányban a faluszélen nem kurta kocsma, hanem bringaszerelő műhely van. Megérkezvén a Szegedtől 20 km-re fekvő, háromezer-néhányszáz lelkes településre, rögvest fel is vetem a bringaszakértőnek az idejövet engem foglalkoztató, kínzó kérdést: „Angliában Penny-farthing néven ismeretes, az USA-ban a sokkal következetesebb high wheel (magas kerék) jelzőt használják, ugyanez Németországban Hochrad. Vajon helyesen használjuk-e idehaza a velocipéd szót?” „Nem, mert az igazi velocipéd még két egyforma méretű, vasabroncsos fakeréken futott, amik vasvázzal egészültek ki” – teszi helyre a nyelvi anomáliát Kisapáti Zsolt, velocipédépítő

Biztos, hogy nem a lakótelepi házak színvilága az egyébként rendkívül komplex panel-rehabilitáció folyamatának legfontosabb kérdése, de városképi szempontból mégiscsak heves érzelmeket vált ki lakókból, szomszédokból és egyéb városlakókból egyaránt a gyakran látványos és hangulatos, de sokszor hivalkodó és megosztó, óriási színegyveleg.

Megszokott hanghatás, hogy napjában többször is harangok kondulnak. De vajon kik, hol, és legfőképpen hogyan készítik e méltóságos hangadókat?

A Magyarhoni Földtani Társulat kezdeményezésére tavaly harmadízben választották meg az Év ősmaradványát. A címet ezúttal – vetélytársait utcahosszal megelőzve – a lábasfejűek kihalt csoportját, az ammoniteszeket képviselő Balatonites nyerte el. Bár a nembe sorolható ősmaraványokat Európa más területein már évtizedekkel korábban megtalálták, a nagy tavunkat idéző elnevezés a Balaton-felvidéken gyűjtött példányok tanulmányozásának eredményeként került be az őslénytani ismeretek kincsestárába – 1879-ben A Balatonites a triász időszak közepe táján, mintegy 245 millió éve élt, és világszerte elterjedt volt. Jellegzetes maradványai az ilyen korú tengeri üledékes kőzetek emblematikus fosszíliái, egyben ékes bizonyítékai annak, hogy ezek a rétegek egy időben keletkeztek, a földtörténeti idő egy szűk intervallumában.

A transzszibériai vasútvonallal párhuzamosan, attól északra haladó Bajkál–Amúr Magisztrál (BAM) néhány éve ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. A 4324 kilométer hosszan futó sínpárok – a Szovjetunió széthullása utáni válságos éveket követően – ismét kézenfekvő, sokszor az egyetlen reális lehetőséget jelentik a vasúti személy- és nyersanyagszállítás területén Szibéria szívében

Az erdélyi falucska tragédiája napjainkra sokak számára ismert, a valóság helyett azonban mindmáig sokszor csak részigazságok keringenek a köztudatban. A falu tavaly került ismét a figyelem középpontjába, ugyanis a duzzasztógát egyik eleme megsérült, és a hiba feltárása, illetve kijavítása érdekében a települést korábban elöntő víztározó szintjét csaknem 8 méterrel csökkentették. Az egykori házak alapjai, és más maradványok így közel 30 év után újra a felszínre kerültek

Egy – szinte tetszőleges – dél-dunántúli falu. Elindulunk a templommal, kocsmával, autóbuszmegállóval ékített, többnyire egyutcás, szalagtelkes településről. Elhagyva az utolsó házakat és a temetőt – esetleg némi gyepterület után –, elérjük a szántókat, amelyeket a kiterjedt szőlőterületek öve, a szőlőhegy követ. Ezek után az erőteljes művelés alatt álló és többnyire aktív vadgazdálkodású erdők következnek. Ha a valóságban is megtesszük e sétát, akkor takaros pincék és présházak, nagy műgonddal és odafigyeléssel pátyolgatott szőlősorok helyett alighanem siralmas, ám mégis magával ragadó látvány fog elénk tárulni: az öreg, haldokló szőlőhegyeké.

Az emberré válás története a tudomány világának egyik legfontosabb és egyben talán legérdekesebb kutatási területe. Különösen igaz ez az 1990-es évek elejétől kezdődően, amikor a különböző földrészeken végzett ásatásokon egyre nagyobb számban előkerülő leletanyag és egy új tudományág, a paleogenetika eredményei új távlatokat nyitottak az ember, valamint közvetlen rokonainak és elődeinek megjelenése, elterjedése és evolúciója megértésében.

A Nagykunság szívében, Karcagon látta meg a napvilágot az a kun származású magyar tudós, akit méltán neveztek el halála után a „kun apostolnak”. De vajon miért egyedülálló Mándoky Kongur István a 20. század második felének annyi kiváló Kelet-kutatója között, és miért nevezik kun apostolnak, vagy a kipcsak-török népek között fáklyavivőnek (csiragcsi)?

A többnyire zoológus-etnológus kutatóként ismert Xántus János 12 éves észak-amerikai száműzetése alatt két felfedezőutat is tett a vadnyugaton. A prérin szerzett élményeiről részletesen beszámolt családjának írt leveleiben, melyek 1858-ban Xántus János levelei Éjszakamerikából címmel könyv formájában is megjelentek. De nemcsak a famíliával, hanem magával Karl May-jel is aktívan levelezett, aki később róla mintázta Winnetou német barátja, Old Shatterhand alakját

Oroszország megkerülhetetlen szereplője a híradások politikai rovatainak. A Szovjetunió összeomlása után válságos korszakot élő állam a 2000-es évek elejétől fokozatosan erőre kapott, és a társadalmi stabilizálódás és gazdasági megerősödés mellett az egykori cári, majd szovjet birodalmak örököse ismét nagyhatalmi babérokra tör. Ezt a történelmi hagyományok és a stratégiai szempontok is serkentik. A szándék valóra váltását lehetővé tevő gazdasági és katonai erő alkalmazását az orosz „érdekeltségek” legitimálhatják: az egyik ilyen az anyaországon kívül élő orosz kisebbség

A medvéknek mindig is kiemelt szerep jutott az emberi kultúrában. Elég csak arra gondolnunk, hogy a mackók valószínűleg még napjainkban, a transzformer és pokémon korában is bízvást a legkedveltebb gyermekjátékok közé tartoznak. Azt pedig, hogy a múltban ez egészen biztosan így volt, számtalan vásárlási kimutatás is igazolja. A lélektannal foglalkozók szerint az álomban megjelenő medvealak a szülőt, főképp az apát, így az erőt, a biztonságot, a támaszt és a védelmet (vagy az arra való vágyat) szimbolizálja. Számos nép hiedelemvilágában még ma is afféle ősapaként, ősszülőként szerepel. Ha csak a közelmúltra tekintünk, a medve (és itt elsősorban a barna medvéről van szó) kultikus tisztelete az északi népcsoportokra jellemző. De régmúltbéli szerepét hazánkból is kimutatták

A busójárás a sokácok hagyományos mohácsi farsangolása, melynek eredetéről több legenda és mese szól. Az egyik szerint a Mohácsi-sziget mocsaras-nádas részén bujkálók egy csapata ijesztő maszkokban és viseletben űzte ki annak idején a várost megszálló törököket. A hatnapos rendezvény vasárnapján, a szigetet elhagyva egy csapat busó ladikon és bödönhajókon evezi át a Dunát. Ez a Poklade (átváltozás) egyik fontos eseménye

A délszláv háborút követően azt hihettük, hogy Európát (és főleg Magyarország tágabb térségét) egy időre elkerülik a fegyveres konfliktusokkal járó határváltozások. Aztán a 2014-es ukrajnai események ismét megmutatták, hogy jócskán vannak még le nem játszott ügyek. Nem véletlen, hogy sokan már a térképek újrarajzolását vizionálják. Ugyanakkor a legkreatívabb határhúzogatások is elbizonytalanodnak Ukrajna rendkívül vegyes etnikumú délnyugati szegletében, a Budzsákban, amely az utóbbi 200 évben kilenc hatalomváltáson esett át...

A globalizáció a világ legeldugottabb területein is jelen van valamilyen formában: így kerül Rihanna-poszter a zárt mongóliai közösségek kunyhójának falára, és az eltűnő kultúrák száma is egyre nő. A folyamatot tovább erősítheti a központosított homogenizáló tevékenység, mely sokakat kényszerít a hagyományos életvitel feladására. Számos példát látunk szerte Ázsiában és Afrikában is nomád közösségek letelepítésére, anyanyelvük használatának korlátozására vagy épp a vallásgyakorlás tiltására. Larung Gar kivétel. Volt...

A beszámolókból, internetes magazinokból, blogokból azt gondolhatnánk, hogy Észak-Korea már-már a sötét turizmus (dark tourism) terméke, egy csalogató brand. Kétségtelen, hogy az utóbbi években külön iparág települt arra, hogy Észak-Korea sajtó által „feltuningolt” mindennapjait, a sztálinista show-t egyre közelebbről láttassák a fogyasztókkal. Az üzlet óriási, haszonélvezői között pedig nemcsak a phenjani rezsim, de a szomszédos Dél-Korea vagy Kína élelmes utazási irodái is ott vannak

Régi, ám kiváló lakóházak nyomában. Annak ellenére, hogy a mindennapi élet számos eseménye nyilvános helyszínekhez kötődött, a lakóház a római polgárok életének hagyományosan fontos eleme volt