Lélegzetelállító, fehér homokdűnék, melyeknek azúrkék tenger mossa a lábát, tornyosuló, csipkés hegyek, vendégszerető emberek, különleges hangulatú tájak és még különlegesebb növények. A Szokotra név jelentését egy mára már elfeledett, ősi dialektusból eredeztetik. A régiek a „Eipheba Sakhotora” nevet adták a szigetnek, ami azt jelenti: „A boldogság szigete”. A turizmus berkeiben csak most kezd elterjedni mint fogalom, ám a biológusok számára már hosszú ideje az. A bennszülött fajok számát illetően Hawaii és a Galápagos-szigetek után ez a Föld harmadik legjelentősebb szigete: növényeinek 37%-a például sehol máshol nem fordul elő
- Kapcsolódó termék: 159
A Khoiak-ünnepsorozat az ókori egyiptomiak egyik legfontosabb ünnepi eseménye volt, amelyet a különböző helyi kultuszközpontokban és templomokban az Áradás évszakának 4. hónapjában (november táján) rendeztek meg. Ekkor születtek a gabonamúmiák is, ám készítésükről és rituálékban betöltött szerepükről kevés információval rendelkezünk. Egy újonnan alakult kutatócsoport azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményében található két gabonamúmia vizsgálatával fényt derít a készítési mód sajátosságaira
Van, aki szöges ágyon fekszik, más évek óta magasba tartja a karját, akad, aki napokra elásatja magát. Guruk, szentek, szádhuk, fanatikus rajongók, zarándokok, vallási vezetők vagy csak mindennapi hívők tömegesen jönnek ide. Van, aki napokig utazik, más hetekig gyalogol, és akad, aki hónapokig itt marad. A legtöbbjük legalább egyszer alámerül a Gangesz vizébe, hogy megtisztítsa magát karmájától. Énekelnek, táncolnak, imádkoznak, hallgatják a tanítást – és meditálnak. A 2013-as Kumbh Melára több mint 100 millió látogatót vártak…







