A skicc egyenes vonala merészen nyúlik a Duna fölé. Terasz, kilátó, talán egy röplabdapálya. Mindegy is. Álom, ha igazán szigorúak lennénk, nem is a legszebbekből való. Ahogy lapozom az egyetemi hallgatói terveket, amelyek Észak-Komárom új Duna-partját lennének hivatottak megalkotni, a realitás legcsekélyebb támaszát sem látom. Mintha Bilbaóban lennénk, vagy Párizsban. De lehet, hogy a hallgatóknak van igazuk.
Aztán bent ülök a kikötői hivatal könnyezőpálmás irodájában. Ez is bárhol lehetne. Műanyag ajtók, műanyag kilincs, porfogó padlószőnyeg és az elmaradhatatlan íróasztal, amelyen egy hatalmas monitor vitorlája védi a dolgozót a belépő tekintetétől
- Kapcsolódó termék: 262
„Szamarkand, a legszebb arc, amit a Föld valaha is a Nap felé fordított. ” (Amin Maalouf: Samarkand)
Ha kimondom: Szamarkand, mintha valami bűvös varázsszót küldenék a levegőbe. Száll vele egy messzi, gazdag birodalom képe, nagy szemű perzsa arcok, aranyszínű kelmék suhogása, villanó talizmánok, csillogó kék csempés paloták, szerájok és minaretek, amelyek felett monoton és rendületlenül váltja egymást a tűző nap és a csillagokkal megszórt, itt réges-régen térképre vetett sötét égbolt
Lassan kígyózik az M1-es autóút az Örmény-felföld szétáradó lankáin, hogy végül elérje a szomszédos Grúziát. A hómentes időszakokban nemcsak az úthoz közel pihenő békászó sasokban, vagy a tavaszi virágszőnyeggel fedett táj szépségében gyönyörködhetünk. A forgalmas úton, ahol a kamionok is gyakori vendégek, előfordul, hogy fiatal sírollerezőkbe botlunk, akik elszántan róják a kilométereket a mellettük elhaladó, alig lassító járművek között. Ők mind a közeli Ashotskban élő Mikayelyan házaspár növendékei, akik nem csupán az örmény sífutó-válogatott edzői, hanem évtizedek óta tanítják a környék fiataljait a síelésre, a sport iránti szeretetre







