Számomra Görögország egy biztonságosnak vélt, ismerős terep volt. Többször jártam már az országban, mindig pozitív tapasztalataim voltak. Bár most furcsa volt, hogy szezonon kívül csak a nagyvárosokban láttam embereket, a kisebb (üdülő)falvak elnéptelenedtek. Visszagondolva, Görögországban picit húztam az időt... Fel kellett készülnöm lelkileg arra, hogy nem tudom mi vár rám Törökországban.
Mivel a Görögök az EU-hoz tartoznak, így gyakorlatilag ugyanúgy telefonálhattam és netezhettem, mint otthon. Ez pedig adott egy óriási nyugalmat. Hiszen számomra a legfontosabb, hogy tarthassam a kapcsolatot a hozzám közel álló személyekkel! Alexandroupoliban még vízumfotót is csináltattam, hogy majd az iráni vízumigénylésnél kéznél legyen "mert ki tudja, milyen állapotok uralkodnak Törökországban", "tudok-e képet csináltatni?" Visszagondolva ez elég nevetségesnek tűnik, főleg az, hogy úgy képzeltem, az EU-zónán kívül nincs fejlett világ.
Sátor vs. Egér vs. Bagoly
Szóval, még az utolsó éjszakán is, azon gondolkodtam, hogy másnap jön a világ vége... Kb 15 km-re aludtam a határtól. Egy pici terménytároló fészerből lakoltattam ki a baglyokat. Mindemellett, azon gondolkodtam, hogy vajon mikor rágja ki egy egér a drága sátram alját... Amikor is hosszú órák után jöttem rá, hogy a két faj összeférhetetlen. Egér maximum a bagolyban lesz, a sátor nincs veszélyben. Aztán reggel pakolás közben láttam meg, hogy rengeteg egér vett körül, csak darabokban, bagolyköpetek formájában. Gyíkok, siklók és érdekes módon szárazföldi teknősök csontvázai társaságában aludtam.
Reggel nagy levegővel indultam el a határ felé. Még gyorsan telefonáltam egy párat, kb. elköszöntem az élettől, és jött elsőre a görög határ, ahol nagyon jó fej magyar rendőrökkel is találkoztam (mint előzőleg Észak-Macedóniában). Gyors, gondtalan átkelés, megelőzve a teljes kocsisort. Egy keskeny folyón kellett átkelni, ahol a magyar határkerítéshez hasonló felépítésű védvonal mellett gépfegyveres örök terelgettek. Nos, én életemben ritkán láttam eddig gépfegyvert, és mindig feszülten tekintek az ilyen halálosztókra. Ez meglehetősen megalapozta a hangulatomat.
A török határt Ipsalánál léptem át. Bitang nagy márvány monstrum, jelképezte is, hogy ők nem szórakoznak. Millió egy kamera, és már az első kilométereken éreztem, hogy valami nagyon félrecsúszott abban, amit Törökországról gondoltam. (Valami olyasmit képzeltem el, hogy a határ egy bádogtetős viskó lesz, egy tekerős sorompóval ellátva és két láncra vert vékony kutya őrzi majd a viskót, hogy a legelő birkák ne bontsák le a trepnivel támasztott erődítményt.)
A nagy teás ország
Mennyire fogalmam sem volt Törökországról!… A határátkelőhely csodásan tiszta volt, fegyelmezett és segítőkész határőrök, kiváló minőségű út! Az első megállóm a Kesan nevű városka melletti benzinkút volt. Ott megkérdeztem, hogy tudok-e venni Turkcell SIM kártyát. Azt a választ kaptam, hogy természetesen, de csak másfél óra múlva. Nem problémáztam, addig megengedték, hogy töltsem a telefonomat és a powerbankokat. Miután letelt a másfél óra kiderült, hogy a hölgy, aki ehhez ért már hazament, és csak reggel jön vissza. Kissé sokkot kaptam, de minden jól alakult. Ott tölthettem az éjszakát.
Mivel előzőleg bőrig áztam, és fáztam, mint a vadászkutya, ezért be is gyújtottak nekem. Figyeltem, hogy kis pálinkás pohár (szerű), üvegekben fura sötét színű folyadék van. Aztán hozott nekem a benzinkutas úr egy adagot. Megköszöntem neki a kedvességét, de említettem neki, hogy én abszolút nem iszom alkoholt. Eddig se ittam és nagy valószínűséggel ez a későbbiekben is, így marad. Nagy szemekkel mondta, hogy ez tea. Hűha... újabb infó. Én Magyarországon is mindig teázom. Igazából az iskolában még a tanórákra is egy bögre mézes teával kocogok be. Szóval november 17-től kezdődően megérkeztem a nagy teás országba!
Azóta mindig, minden körülmények között, mindenhol, minden mennyiségben teát iszom! Igazi török teát, amit ők termesztenek a Fekete-tenger partvidékén. Mondanom sem kell, hogy egy percet sem aludtam, végigbeszélgettük az estét a benzinkutas úrral. A SIM kártyát csak másnap délelőtt sikerült elintézni, addigra én már a bolt polcait is rendezgettem a fene sok időmben, hiszen az akkori isztambuli terrorcselekmény miatt átmeneti zavar lépett fel és nem működött a rendszer. Miután helyreállt, minden ment, mint a karikacsapás. Turkcell SIM szuper jó, 20 giga netet ad, utána tölthető olcsón és a lefedettsége brutálisan jó! Szinte bárhol van vétel!
Biztonságos utakon
Törökországban tekerni egy álom! Olyan rossz visszagondolni arra, hogy otthon az foglalkoztatott, hogy melyik kocsimárka tulajdonosa a legnagyobb bunkó, és éppen melyik közelíti meg 20 centire a könyökömet "viccből". Van hova fejlődnünk! Kerékpárosként már a szerbeknél is nagyobb volt a biztonságérzetem, Macedóniában szintúgy. Görögországban vegyes volt a kép. Viszont Törökország annyira biztonságos kerékpárral, hogy megdöbbentő!
Az autók és kamionok dudálnak kettőt, de csak azért, hogy jelezzék, "itt vagyok mögötted, látlak!". Eddig soha nem vágtak be elém, nem húzták rám a kormányt, nem előztek ki kanyarban, sosem szorítottak le az útról! Ami először eszembe jut róluk, hogy figyelmesek és türelmesek! Integetnek, kérdezik, hogy honnan jöttem, megállnak mellettem, meghívnak teázni vagy étkezni... Könyvet lehetne írni csak arról, hogy az úton mit tapasztaltam.
Az utak minősége kifogástalan! Amerre én jártam, ott mindig tökéletes volt az aszfalt, kátyúra nem is emlékszem! Még a falvakban sem volt. Terepviszonyok tekintetében, hűha! Eléggé felületesen készültem az utamra. Sőt, mondhatni azt is, hogy nem készültem. Törökországról kb. annyit tudtam, hogy Görögország után oda fogok érkezni bringával. Valami száraz köves-sziklás, szinte sivatagi régiót képzeltem el... Hegyek NÉLKÜL! Sosem felejtem el, azt a délutánt, amikor Dr. Nagy Balázs és Nagy Évi mutatták az atlaszban, hogy a hegyvonulatok ilyen és ilyen irányban vannak. Továbbá, hogy eltávolodva pár km-re a tengertől már kemény fagyok vannak. Míg a tenger mellett 20 fok.
Karácsonyi mérleg: három hónap, 4300 km
Brutális hegyek vannak itt, olyan emelkedőkkel, hogy már bőrön keresztül is lélegzem, diffúz módon. Pár nappal ezelőtt fürödtem a tengerben Antalya előtt, míg mögöttem a több mint 3000 méter magas hegy teteje széles sávban havas volt! Kegyetlen, akár 15 km hosszan tartó emelkedők is vannak, bár volt, hogy utána 25 km-en keresztül csak gurultam lefelé. Pár napja az egyik éjszakámat kb. 10 km-re töltöttem a tengertől a hegyek között. Reggel jeget kapartam a sátor belsejéről. Azaz nem téves a feltevés, hogy tenger mellett kell maradni, főleg estére. Mára 3 hónap alatt majdnem elértem a 4300 km-t otthonról, Verőcéről. Karácsony első napját töltöttem Antalyában, ahol 4000 km-nél voltam. Most félúton vagyok Antalya és Mersin között. Innen szépen látni Ciprus szigetét!
Időjárás és hangulat
A haladás időjárás és domborzat függvénye. Isztambultól, a Márvány-tenger déli részétől kezdve, egészen Izmir városáig kegyetlen sokat esett az eső. Bitang szél volt minden irányból. Ez sokszor próbára tett, de nem olyan mértékben, hogy na elég volt tünés haza, hanem, hogy biztos vagyok benne, hogy van ennél is rosszabb... És inkább itt jöjjön a retek idő, mint 15000 km múlva. Arra rá kellett jönnöm, ha van lehetőség fedett, elhagyatott házban, fészerben, ólban aludni, akkor azt ki kell használni! Széltől és esőtől védett hely, az kincset érő! Órákat lehet reggel spórolni azzal, hogy nem kell a párás vagy vizes sátrat szárítgatni.
Egyébként sátrazni csodás, egyelőre nagyon komfortos még, bár szűk keresztmetszet lett a derékalj. Kifejezetten jó derékaljat ajánlottak, ami a gondos odafigyelésem mellett is enged. Mindig teszek a sátor alá vastag fóliát, méghozzá duplán hajtva... Először azt hittem kiszúrtam mégis valamivel, de nem, sajnos a szelep melletti anyag engedett el, és minden irányban süvít ki a levegő. Ragasztgattam több rétegben. Most kibír egy estét, de azt gondolom, hogy meg vannak számlálva a napjai! /
Az időjárás alapvetően, eddig nem befolyásolta nagy mértékben a kedvemet, természetesen a legjobb, ha süt a nap... De esőben is vigyorogtam, meg énekelgettem sokszor, mint egy "félbolond". Érdekes, hogy a hangulatomra nincs jó hatással a zenehallgatás, de James Herriot állatorvosi történeteivel mindig jó kedvre derülök, akármilyen cudar is az idő.
Biciklis paradicsom
Hosszabb távú kerékpártúrázáshoz ideális terep a török, a parti régió biztosan. Gyönyörű tájak, tökéletesen működik az élelmiszerellátás. Mindenhol vannak boltok, kisebb és nagyobb méretben. De az éttermek, vendéglátóhelyek sem drágák, a levesek nagyon különlegesek és finomak. A kiszolgálás gyors, figyelmesek a pincérek és nem mellesleg kedvesek! Mindenhol lehet kártyával fizetni!
A török emberek vendégszeretetét pedig nem lehet szavakkal kifejezni! Segítőkész, tiszta lelkű emberek! Rajongásig szeretnek minket, magyarokat! Amint megtudják, hogy magyar vagyok, azonnal széles mosoly, kézfogás, ölelés, vendéglátás! Igen, igen! Biztosan sokakban felvet ez történelmi kérdéseket... Akkor is ez a helyzet, nagyon szeretnek minket!
Tomi Teker
