-
A Királynő kaszálója
Károly, walesi herceg kezdeményezte 2013-ban az úgynevezett koronázási rétek telepítését, azaz minden megye az Egyesült Királyságban telepítsen egy új vadvirágos rétet! Mindezt a fajgazdag rétek brit-szigeteki drámai megfogyatkozása indokolta.
-
Határjáró hintók készítői
Ugyan ki ne szeretné átélni a vasárnapi fogathajtások dörgedelmes lendületét, vagy egész egyszerűen csak kocsikázni egyet a pusztai nap lemenő fényében!?
-
Űrsúrolás – Magaslégköri ballonnal a sztratoszférába
Van valami ősi, az emberiség kezdete óta meglévő késztetés a világ és azon túl is a földi élettér feletti végtelen megismerésére. Noha kezdetekben ez mitológiai történetekbe oltott világképekben nyilvánult meg, ma már jóval több lehetőségünk van a kozmosz valódi megközelítésére, mint akár csak száz évvel ezelőtt
-
Valahol messze délen
Örökös csillagfényben – folytathatnánk, kissé átírva a 80-as évek örökbecsű Neoton Família-slágerét, ha La Palma égboltját szeretnénk dalba foglalni. Miért is alakult ki valóságos „asztroturizmus” a Kanári-szigetek legnyugatibb tagján?
-
Oszlopos szent, felfújt hólyag, levendulaillat
Ha van táj Magyarországon, amit költők, írók, festők, építészek, földtudósok és mezei turisták egyaránt birtokba vettek, akkor az kétségkívül a Balaton-felvidék. Így joggal hihetnénk, hogy itt már semmiről sem lehet újat mondani. Pedig csak az elmúlt évtizedben is számos új felismerés született a Balaton-felvidéki vulkánok kapcsán, és akár szabad szemmel is mélyebbre tekinthetünk itt a Föld belsejébe, mint azt elsőre gondolnánk. De az ismeretek átadásában is zajlik az új utak keresése, sőt kitaposása: itt az ideje, hogy a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark frissen átadott, új tanösvényeire merészkedjünk…
-
Banglades – Túl sokan, túl veszélyes helyen
Egy ománi utam alkalmával bangladesi vendégmunkásokkal ismerkedtem meg. Munka után akár féltucatnyian is szorongtak a szobában egy jobb élet reményében... De mindig mosolyogtak, boldogan szemlélték a világot.
-
A Királykőtől Kőhalomig – Ősz, fények, légi régészet
Elrohant három év – úgy, hogy közben nem fotóztam Erdély légterében. Nem a pénz hiányzott vagy épp a fényképezendő régészeti lelőhelyek, hanem az idő, a technika és az időjárás – nagyjából ebben a sorrendben. 2019 szép, napsütéses ősze azonban végre meghozta a lehetőséget, hogy néhány napot a Maros és az Olt vidékén repülhessünk. De mire elég 3 nap? Meddig nyújtózkodhatunk – a levegőben?
-
Kopár és kietlen karszton – A Burren és az Aran-szigetek
„Sehol egy fa, ahová fölakaszthatnék egy embert, nem akad víz, amibe belefojthatnék valakit és még föld sincs, amibe el lehetne temetni a holtakat…”
Egy kegyetlen háború kegyetlen szavai, amik sokat elárulnak e tájról. A híres-hírhedt nyugat-írországi karsztvidék, a Burren sohasem adott könnyű megélhetést, pedig az újkőkor óta többnyire lakott vidék volt.
Az itt élő ember a bronzkorban már igencsak beleszólt a tájat alakító természetes folyamatokba, alaposan átformálva a vidék jellegét. A nagyrészt kopár karsztvidék tengeri folytatása az Atlanti-óceánban található, elzárt világ, az Aran-szigetcsoport – ami, ha lehet, még szélsőségesebb körülményekkel fogad... -
Inuitok az Északnyugati-átjáróban
Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő, a kanadai arktikus szigetvilág és Alaszka északi előterében húzódó tengerszorosok mentén már évezredek óta élnek őslakos közösségek. Vajon milyen kapcsolatuk lehetett a „nagy felfedezőkkel” és az értük küldött mentőalakulatokkal? Hogyan változott a fehér gyarmatosítók és az „eszkimók” viszonya az évszázadok során? Milyen viszonyok között élnek 2019-ben? Érdemes ezeket megvizsgálni az inuitok szemszögéből!
-
Grosszulár
Neve a latin grossularia szóból származik, ami egrest jelent, utalva az ásvány általában zöldes-barnás színére.
-
Sivatagi csillagívek
Millió csillag ragyogott a sivatag felett, tág fényű, szokatlanul nagy, vöröses és rezgően ezüstszínűek, a mozdulatlan pálma- és fikuszlombon át” – olvashattuk Rejtő Jenő örökbecsű regényében, Az előretolt helyőrségben.
-
Jakusima - Japán misztikus vadonja
Különös hegyvidék emelkedik a tenger fölé a japán főszigettől, Kyushutól délre, melyet nehezen járható, sötét vadon borít. A Japánról kialakult sztereotípiáktól merőben eltérő világ egyre több turistát vonz, ami a szigetnek áldás és átok is egyszerre
-
Menedékház? – Via Dinarica!
Nem ide indultunk... Első hosszú, családi magashegyi túránkat az ausztriai Stubai-Alpokba terveztük. Itt egymástól 5–10 km-re találhatók a teljes ellátással felszerelt menedékházak, így az 5 éves Domával és a majd’ 9 éves Alexszel kevés felszereléssel egy háztól házig hosszútúrát terveztünk. Indulás előtt ránézve a hegyi előrejelzésekre kiderült, hogy a nyár következő hetén 0 °C és 30 cm friss hó várható, így a hosszú levelezésekkel előkészített túra bukott. A másnapi indulás egyéjszakás újratervezést igényelt...!
-
Fűtési szezonban... - Harcban az energiaszegénységgel
A Bükk-vidék borsodi fele az ország egyik legjobban ellátott vidéke – legalábbis az elektromosautó-töltők számát tekintve: az alig 40 kistelepülésen a töltőállomások száma csaknem 30. Akár azt is képzelhetnénk, hogy az ország egyik leggazdagabb térségében járunk, ám az utakat errefelé nem róják tömegesen elektromos járművek. Sőt, telente ez az egyik legrosszabb levegőjű hazai vidék. Ilyenkor a légszennyezettség helyenként a legnagyobb kínai metropoliszokéhoz mérhető!
-
Azori-szigetek – Vulkáni paradicsom az Atlanti-óceán szívében
„Európai Hawaii-szigetek”, „Isten földi lakhelye ide van bejelentve”, „paradicsomi lakóhely”. A sokat ígérő elnevezések mögött természetesen nagy adag lokálpatriotizmus húzódik, de a helyieknek – a szigetvilág változatossága miatt – minden okuk megvan a büszkeségre
-
Bee responsible – A méhek és Ljubljana
„Bolygónk megvédése minden állampolgár feladata, nemcsak a kormányoké. Én a kisebb, közösségi tettekben hiszek. A méhkaptárak irodaházunkba való telepítésének legfontosabb eredménye pont a munkatársak érzékenyítése ezen a téren. Annak tudatosítása, hogy a maga szintjén mindenki tehet a környezet védelméért. És minél többet teszünk, annál jobb a céges méz is!”
-
Urálon innen, urálin túl avagy a hódító bagoly
„… Hirtelen mély, búgó huhogás töltötte meg a levegőt. Az öreg uráli bagoly hím volt: így tudatta párjával és a nagyvilággal, hogy idegen lépte át birodalma határát…”
-
Ózondús levegő? Futás!
Minden szónak van hangulati velejárója – úgy tűnik, hogy a címben szereplő gáz sokakból pozitív érzéseket vált ki, amit az is bizonyít, hogy láthatunk olyan vendégfogadót, televíziós csatornát, ami erről kapta a nevét. És ki ne ismerné a mondást: „De jó, ózondús a levegő!” Ez leginkább tiszta levegőjű erdőkben, magashegységeken szokott elhangozni, de szerencsére általában nem igaz!
-
Az Év Ásványa 2020 jelöltjei
A Magyarhoni Földtani Társulat kezdeményezésére ötödik alkalommal kerül sor az Év Ásványa kiválasztására. Az aktuális jelöltek: a turmalin, az apatit és a barit. szavazni október 15-ig lehetett az evasvanya.hu oldalon.
-
Felülről a Földgömb
Szeptember közepén születésnapra hívtuk szerzőinket a Visegrádi-hegység kő-hegyi turistaházába – nyilvánvalóan a 90.-re. Sokan érkeztek, többségük pedig alakzatba rendeződött... Voltak persze éjjeli vendégek is, őket a telihold és tábortüzünk vezette célba.







