„Habent sua fata libelluli” (vagy...libelli?).* Így tartja a mondás, és ez könyvekre, szitakötőkre és helikopterekre is igaz. E kiérdemesült gépmadarak alkatrészekre bontva, de továbbra is katonás rendben hevernek valahol Komárom-Esztergom megyében – az pedig, hogy a mezőgazdaságban vagy talán az életmentésben szolgáltak valaha, éppúgy mindegy, mint ahogy a fejfák sem árulják el az alattuk nyugvó élettörténetét.

Melyik a legveszélyeztetettebb élőlény? – kérdezem gyakran az egyetemi hallgatókat. „Panda, tigris, túzok” – általában ehhez hasonló válaszok érkeznek. Az én változatom viszont gyakran meglepi őket. Szerintem a legveszélyeztetettebb élőlény a természettel harmóniában együtt élő és azt ismerő ember. A néprajzkutatók ezt úgy fogalmazzák meg, hogy egyes emberek és népcsoportok hagyományos ökológiai tudással rendelkeznek. A Kárpátok és a Kárpát-medence vidékein különösen jellemző ez egyes csángó közösségekre vagy épp a hortobágyi pásztorok világára. Közös vonásuk, hogy nagyon sok időt töltenek a természetben, egy évben akár 300 napot is!

„Az indigótól a berlini kéken, az azúron és a sejtésszerű lebegő halványkéken át, a tengerzöldnek és a ragyogó fehérnek minden elképzelhető változatáig meglepőbbnél meglepőbb, finomabbnál finomabb bűvös hatású színtónusok alakulnak ki e gyönyörű vízfelületen… A felkelő hajnal rózsafoltjai, a sugárzó, izzó déli Nap letűző fényének megtört, ezernyi vakító arany-foltjai, a leszálló alkony bíborszínű egének leírhatatlan visszatükrözései a víztömeg hullámzó felületén, csodálatos kontrasztot alkotnak a kékeszöld alaptónusú tófelszín hideg árnyalatával.” A Balaton színeinek e festői leírását Mendöl Tibor A Balaton tó és környéke című kézirata rejti. „Balatonfüredi tartózkodásom idején sokszor órákat töltöttem a nagy víz partján, s bámultam a csodás tó tükrének rezzenéseit, színének halvány árnyalatait” – írja úti jegyzetében Mendöl, visszaemlékezve a még tizenévesen tett balatoni utazásaira.

„Amikor esti csillagként látható, már szürkületkor, minden más csillagot megelőzve siet a vaksi éjszakába induló vándor elé” – olvashatunk költőien a Vénusz esti láthatóságáról Bödők Zsigmond tolmácsolásában, amely 2020-ban, a bolygó Nappal való együttállásával zárult június 3-án. Elevenítsük fel az elmúlt hónapok emlékezetes momentumait!

Amikor megnéztem a moziban a „Merida, a bátor”-t, ezt az elbűvölő Disney-rajzfilmet, nem gondoltam, hogy hamarosan hús-vér, lóháton íjazó nőkkel hoz össze az élet. A lovasíjász című dokumentumfilmet látva ébredt bennem a kíváncsiság, hogy megtudjam, hogyan és miért választják nőtársaim e harcművészetet.

Nyugati partjainak usztyurti magasságából megpillantva még pusztulásában is végtelenül hatalmasnak látjuk az Aralt. Bármerre nézzünk, mindenhonnan a természet időtlen nyugalma árad, pedig a tó történetét mindig is a nyugtalanság, az állandó, olykor szélsőséges változások jellemezték

Salgóbányán, a szebb napokat megélt falu egykori kaszinójából átalakított látogatóközpontban szájtátva bámulom a messze földön híres kőfaragók sajátos kultúráját. Munkájuk inkább volt művészet, mint puszta kőzúzás, hiszen a bazalt szépen hasad – de csak annak, aki ismeri. Milyen kár, hogy a ritzerek tudománya az utolsó kőfaragó halálával a sírba szállt – legalábbis a tárlat szerint!

Nyakunkon a nyári forróság, amikor sokan egy hűsítő italról, kellemes vízparti pihenésről, vakációról álmodoznak, vagy csak árnyékba vágynak. Becsüljük meg a meleget, ha ugyanis Földünk csak egy kicsit is messzebb lenne a Naptól, nemhogy kánikula – élet sem lenne...

Csipkézett ormú, gleccserekkel ékes hegyóriások, földöntúli homokviharok, medencék, vad szurdokok, áthatolhatatlan hágók: a világ két legmagasabb hegylánca, a Himalája és a Karakorum ölelésében fekvő Ladakh az óriások földje, ahol az idő megállni látszik, és a civilizáció robaja helyett a csend az úr

Vezetéknév. Tűz. Üllő. Vas. Kalapács. Kemény munka. Férfias szakma. Takáts Zoltán pilisborosjenői díszítőkovács gyújtóst szed, tüzet lobbant. Pár perc türelmet kér, mire megfelelő – 1100 °C körüli – hőmérsékletre hevülnek a lángok. Ugyanis ha túl alacsony a tűz hőfoka, nem lágyul a fém, ám ha túl magas, akkor a kelleténél képlékenyebbé válik az izzó anyag.

Cholnoky Jenő 26 évesen, 1896 novemberében kelt útra Kínába, hogy mestere, a Budapesti Tudományegyetem Földrajz tanszékét vezető Lóczy Lajos megbízásából tanulmányozza a Kínai alföld nagy folyóinak deltavidékét, továbbá kiderítse a Sárga-folyó és a Jangce mederváltozásainak okait. „Az én kalandvágyó lelkemben azonban sokkal nagyobb tervek kalimpáltak” – írja Cholnoky Utazásaim című könyvében. Egy év múlva már Mandzsuországot is bejárta, és épp Mukdenből igyekezett Pekingbe, hogy a Jangce után a Hoang-ho (Sárga-folyó) tanulmányozásának is eleget tegyen

Kevés olyan sokszorosan félreértelmezett anyag van univerzumunkban, mint az ózon, s ez nem is csoda az egymásnak ellentmondó hírek miatt. Amikor a nyári félévben nagyobb városainkban megjelenik a szmog, gyakran hallani, hogy a megemelkedett ózonkoncentráció miatt a lehető legkevesebbet tartózkodjunk a szabadban! Ám azt is olvashatjuk időnként, hogy az épp felettünk lévő légoszlopban csökkenő ózonkoncentráció miatt figyelmeztetnek a huzamosan szabadban való tartózkodás veszélyeire...

Lápok piócáktól hemzsegő és békáktól hangos vizében él a csodaszép mocsári békaliliom (Hottonia palustris), amely a kankalinfélék családjának egy vízi életmódhoz alkalmazkodott faja. 20–50 cm magas, évelő növény, hajtásai a sekély vízben úsznak, és jellegzetes, a víz színén lebegő virágszőnyegeket alkot.

Magyarországról a tavaszi égbolton nem látszódik a Tejút. Ahogy Földünk egy év alatt körbejárja a Napot, évszakról évszakra éjszakánként más-más irányban látunk ki a kozmoszba. Minden év első harmadában jellemzően a Tejút síkjára merőleges irányba fordul hazánk ege esténként. Ekkor szabad szemmel csak kevés fényes csillagot, ritkább csillagmezőt, az Orion vagy a Taurus csodálatos téli csillagaitól vagy épp a sejtelmesen derengő nyári Tejúttól mentes, szegényesebb eget figyelhetünk meg

A 80–90-es években hazánkban is fénykorukat élték az ásványkiállítások és -börzék, ahol nagy mennyiségben jelentek meg az Erdélyi-érchegység bányái ontotta szebbnél szebb ásványcsodák. Sajnos a hozzáértés hiánya, a hanyag csomagolás, tárolás és szállítás miatt már akkor alig lehetett ép, tökéletes példányokhoz jutni. A legkedveltebb darabok közé tartoztak a csillogó, fémes antimonit-kristálycsokrok, melyek talán még a többi ásványnál is érzékenyebben reagáltak a durva bánásmódra. A képen szereplő példány azon kevesek egyike, mely épségben megőrződött...

Puglia az olasz „csizma” sarka. Az ókorban Apuliának hívták, és olyan események színtere volt, mint a Spartacus-féle felkelés döntő ütközete Brundisium (ma Brindisi) mellett. De itt, Bariban őrzik Szent Miklós ereklyéjét, és itt van a 20. századi magyar történelemből ismert Otranto is. Korábban fél füllel hallottam valamit az olajfákat sújtó betegségről, de nem foglalkoztam vele komolyabban. Most viszont szembe jött a valóság…

„Jó emlékezni arra, amin keresztülmentünk. Az ilyen emlékezésben erő van mindig, és bizonyságtevés csüggedések ellen.” (Wass Albert)

Az arábiai orix számos arab ország nemzeti szimbóluma. Katar a nemzeti légitársaság emblémájává tette, az Egyesült Arab Emirátusok az ötvendirhamos bankjegyen szerepelteti – és talán a mesebeli unikornis mintájául is szolgálhatott. (Főleg, ha netán úgy fordul, hogy oldalról-távolról egyszarvúként tűnik föl.) Arab neve „al maha”, vagyis „gyönyörű szemek”. Magyarul számos neve és írásmódja létezik, a latin nyomán fehéroryx vagy arab bejza néven is említik. Az, hogy manapság százával élnek Dubaj sivatagjában, szívós védelmi program eredménye, hiszen a 20. század folyamán majdnem kipusztult...

A seregélyek (Sturnus vulgaris) – akár milliós létszámú, szorosan, szinkronban repülő csapataikkal – eséllyel pályázhatnak a „világ legnagyobb madárraja” címért.

Az olajbogyót és az olívaolajat szinte mindenki ismeri. Ezek a Földközi-tenger partvidékein és szigetein őshonos európai olajfa leghasznosabb adományai. Termesztése a Mediterráneumban mintegy hétezer éves múltra tekint vissza, legidősebb ismert példányai több ezer évesek. Az olajfát sok nép kultikus jelentőséggel ruházta fel, szerepel a Bibliában is, az olajág pedig a béke és a dicsőség szimbóluma.



Az olajfák különleges megjelenésükkel valósággal lenyűgözték az impresszionista festőket is