Alighogy a dizájnerszakma fogalma átment a köztudatba – vagyis többé-kevésbé mindenki gondol valamire, ha erről van szó –, nyomban megjelentek e mesterség különböző leágazásai. És ez nem véletlen: a formatervezést sohasem lehetett élesen elválasztani a művészettől: a dizájn mindig valahol a jó iparosmesterség és a művészet határmezsgyéjén billegett, hasonlóan, mint egy 13. századi fafaragó, aki szárnyas oltárokat készített: mester volt, vagy művész?

Rakjunk össze gondolatban egy Görögország-térképet úgy, hogy minden rész mérete arányos legyen az ismertségével! A szigetek megduzzadnak, Athén hatalmasra nő, és alighanem egész Görögország csak tengerpartból fog állni! Egyedül a Meteorák sziklás kolostorai töltik ki a szűkre zsugorodott belső részeket. Lám, mennyire eltér ettől a valós térkép, mely szerint kiterjedt hegységek húzódnak a belső, kevésbé ismert területeken! Legjelentősebb közülük a Dinári-hegyvidék folytatásában létrejött Pindosz, melyet „Görögország gerinceként” is szokás emlegetni

Kungsleden: a Királyok útja. 430 kilométer a Skandináv-hegyvidéken keresztül. Távol a civilizációtól, áram, térerő és közutak nélkül, jéghideg patakok mentén, égre törő hegycsúcsok között, ahol nyáron jóformán le sem megy a Nap

A serpákról sokaknak ma is a magashegyi teherhordás jut eszébe: alacsony, jó kedélyű, mongolid arcvonású emberek, akik túlméretezett hátizsákot cipelnek, extrém magasságokban. Ám a serpa valójában egy népcsoport, akiket a világ a klasszikus Himalája-expedíciók idején ismert meg, nevük ekkor kapcsolódott össze a hegymászással – úgy tűnik, végérvényesen.

Távolsági buszon ülök, útban egy Coober Pedy nevű hely felé, ami a világ nemesopál-bányászatának központja. Isten háta mögötti hely ez a sivatagos Dél-Ausztrália közepén, amiről életemben először egyetemi természetföldrajz-professzoromtól hallottam. Elmesélése szerint a bányásztelepen az emberek saját maguk vájta föld alatti lyukakban élnek, ahonnan az opál is kikerül. A helyi miliő ottjártakor leginkább a 19. századi aranyláz hangulatát idézte: még az 1980-as években is szerencsevadászok, törvényen kívüliek gyűjtőhelye volt! A környék annyira szürreális, hogy több legendás film (pl. Mad Max 3, Pitch Black) forgatási helyszínéül is szolgált. Coober Pedy azonban a valóságban is maga az antiutópia!

Az európai reneszánsz városok egyik kiemelkedő úttörője az észak-olaszországi Palmanova, melynek egységes szerkezete és szabályos, kilencszögletű alaprajza a légi felvételeken is nagyszerűen kirajzolódik. Ám Közép-Európában, azon belül is Lengyelország keleti felén, az ukrán határtól úgy 50 kilométerre is találunk reneszánsz várost, melynek történelme és kialakítása nem kevésbé egyedi itáliai testvéréhez képest

A kunkorok nemzetségének mintegy 220 faja főként a trópusi és szubtrópusi területeken elterjedt, de a Mediterráneumban is sok különböző fajuk él. Hazánkban legkönnyebben a közönséges kunkorral (Heliotropium europaeum) találkozhatunk, ami egy elég gyakori szántóföldi gyomnövény. Ugarokon, tarlókon nyár végétől bontja szirmait.

Húsvét előtt pár nappal egy erdélyi falu asztalosműhelyében vágják a „húsvéti” bárányokat

Szent Lőrinc a III. században élt, és még 40 éves kora előtt vértanúhalált halt: ő a katolikus egyház egyik legnagyobb tiszteletben álló szentje, és a mai napig sok hagyomány kötődik nevéhez. Például az augusztusi meteoreső népies neve Szent Lőrinc könnyei, s az égi tünemény éppen csak megelőzi szeptember 5-ét, Lőrinc napját.

Az éjszakai égbolt Szíriusz és Canopus utáni legfényesebb csillaga, a Kentaur alfája ragyogott a százéves eukaliptuszfák fölött Ausztrália Új-Dél-Wales államában. A hűvös szeptemberi éjszaka hangulata a Tangerine Dream űrzenéjét idézte, amely ugyanezen a címen jelentette meg második albumát 1971-ben.

A nabateus kereskedők ősi városa, a rózsaszín Petraként emlegetett, egykori település valójában sokkal színesebb.

A Lehel Csarnok nyüzsgésében találkozom a 90 esztendős Szökendy Gézával, aki bő 70 éve a méz mestere. „Már édesapámnak is voltak méhei. Ahogy cseperedtem, segítettem kezelni a méheket: vittem a kasokat, jött a raj, és egy fa ágai közé telepedett. Én egy rúddal böködtem a lombot, majd édesapám megrázta a fát, mirefel a méhek beleestek a kasba, ahol a méhviasz illata marasztalta őket.”

A véletlen úgy hozta, hogy pár évvel a libanoni cédrusokkal való találkozásom után Törökországban megismerkedhettem egy másik cédruserdővel. Az Elmali határában lévő természetvédelmi területen nemcsak védik, hanem szaporítani és megismerni is próbálják a legértékesebb helyi fafajokat, a cédrust és a különféle juniperusokat. (Ez utóbbi nemzetség egyik faja nálunk boróka néven ismert, amely – szemben az anatóliai változatokkal – nem a nagy méretéről híres.)

A zsályák nemzetségének mint-egy 800 faja ismert, többségük a trópusi területek lakója. Évelő növények, de cserjék és félcserjék is vannak közöttük. Különösen látványosak a mediterrán vidékeken, ahol meghatározó szerepük van a garrigue, más néven phrygana növényzet felépítésében. Több ilyen mediterrán zsályát is ültetnek hazánkban fűszer- és dísznövényként.

A malachit az egyik leggyakoribb másodlagos karbonátásvány, mely rézércek oxidációs bomlásával keletkezik. Smaragdzöld színű, oszlopos monoklin kristályai gyakran állnak össze kévékké, csokrokká, de gömbös-vesés megjelenése is gyakori. Hazánkban Rudabányán találhatók világhírű, több centiméteres példányai, legnagyobb mennyiségben pedig Oroszországban és Kongóban bányásszák díszítőkőnek.

Ma már tudjuk, hogy forog a Föld. Körbefordul, annak ellenére, hogy nem rázkódik, nem súrlódik, nem ad ki zörejt, mint az országúton a kocsikerék. Mi csupán annyit veszünk észre, hogy reggel felkel a Nap, este lenyugszik, aki pedig figyelmes, vagy éppen éjszakai tájképet készít hosszú záridővel, az azt veszi észre, hogy a csillagok és egyéb égitestek elmozdulni látszanak az éggel együtt, köszönhetően bolygónk tengely körüli forgásának

A sivatag holdsárga horizontfényéből kiemelkedett célpontom: a távoli domb, tetején a sivatagi erőddel. Kontúrjai szaggatottan váltak el a háttértől. A mótor levegő-benzin arányát szabályozó szektorán állítottam pár fokot, így az eddigi éles pattogás halkabb purrogássá vált. De más biztonsági intézkedést is tettem: átváltottam a fényeket infravörösre, kisebb szögre állítottam a fókusszabályozó kart, még a műszervilágítás izzói közül is csak az ampère-mérő zöldes pamacsát hagytam égve. Igaz ugyan, hogy így jelentősen lecsökkent a belátható távolság, sőt a szemüvegen át látott kép is monokrómmá meg gyenge kontúrúvá vált – ám másnak láthatatlanná váltam

„Gyermekkoromban én is régész akartam lenni” – hangzik el sokszor a mondat, amikor egy társaságban szakmánk felől érdeklődnek. Nyilván azonnal kalandregények és hollywoodi kasszasikerek kincsvadászának vagy „amatőr” régészének alakja rémlik fel. Ilyenkor elénk villan egy réges-régi, szakadt térkép, amelynek nyomán a főhős rég elfeledett kincsek nyomába ered. Ám a filmvilág egyik leghíresebb régészkaraktere az egyik jelenetben arra figyelmezteti diákjait, hogy egy régész sosem kutatja a térképeket elásott kincsek miatt, és az X sosem jelöli a kincs helyét. Persze épp ő lesz az, aki a film további részében rácáfol korábbi kijelentésére, és tovább erősíti a szakmáról kialakult sztereotípiát…

A piac sarkán ültem, csendesen ejtőzve a reggeli hűvösben, míg körülöttem a karibi forgatag pörgött Santa Marta utcáin. Mintha csak valaki rálépett volna egy hangyabolyra, úgy nyüzsögtek az emberek az utcákon: taxik dudáltak, kutyák ugattak és egy férfi kiskocsiját tolva a növekvő hőségben szörpöt árult a sarkon. Hirtelen egy rozoga kisbusz gurult be elém, felpattantam rá, és máris indultunk tovább az elmaradhatatlan karibi bolerókra zötyögve. A házakat lassan pálmafák és banánföldek váltották föl, melyek közül időnként a tenger kékje villant ki. Egy jó óra múlva odahajoltam a sofőrhöz: – Señor, itt jó lesz, köszönöm!

Kékes színekben tündöklő, monumentális jégoszlopok, víztiszta jégcsapok, fagyosra dermedt jégfolyók, meredek jégfalak. A barlangokban felhalmozódó és egész éven át megmaradó jég viszonylag ritka jelenség, mivel több tényező együttes előfordulása szükséges ahhoz, hogy mindez létrejöhessen...